Miért a legfejlettebb élőlény a legmagatehetetlenebb is?
Az ember első éveiben másokra van utalva, semmire nem képes egyedül, tudtommal nincs még egy ilyen faj a világon, ami ennyire kiszolgáltatott helyzetből kezdené az életét.
Ennek mi lehet a magyarázata, miért alakította ezt így az evolúció?
"A madár mióta emlős?"
Miért kéne annak lennie?
Ha madár, neked már "nem fejlett" élőlény?
És ha éhes, mégsem megy az anyja után? Enni csak emlőből lehet?
Az valami személyes perverzió, hogy leragadtál a szopás gondolatánál? :D
"A madár mióta emlős?"
Hol írtál emlőst a kérdésben? Ha jól tudom, az élőlényeket jelölted meg a kérdésedben, nem az emlősöket.
@Kérdező
Talán ha úgy pontosítasz, hogy az embernek kivételesen hosszú ideig kell gondoznia az utódát, akkor közelebb kerülünk ahhoz, amire gondolsz feltehetőleg.
Ugyanakkor már a csimpánzoknál is tapasztalható, hogy az utódgondozás az átlagnál hosszabb időre tolódik ki, de azzal egyetértek, hogy az egyik ok az emberi intelligencia lesz, amely olyan egyedi védő környezetet tud teremteni a sokáig tehetetlen újszülött körül, ami okán annak nem kell kapkodnia az önállóság eléréséhez (a világra jött emberbaba tulajdonképpen koraszülöttnek tekinthető az állatvilágban). De ugyanez igaz lesz az intelligens egyéb főemlősök esetén is, csak persze ott ez az idő kevesebb lesz, ám így nem állíthatjuk, hogy a kérdésedben vázolt szitut csak az ember produkálja.
@Kérdező: "Miért a legfejlettebb élőlény a legmagatehetetlenebb is?"
Hát, ha a legmagatehetetlenebb, akkor nem is lehet a legfejlettebb, nem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!