Hogy illeszkedtek be a török kiűzése után a betelepített németek a magyarországi rendi társadalomba?

Nem kellett túlságosan csábítani, a török kiűzése után Magyarország népsűrűsége rendkívül alacsony volt, de egyfajta konjunktúra lépett fel, biztos megélhetés volt nálunk és lecsendesedett a háború zaja.

Ezzel szemben a harminc éves háború a nyugati világot teljesen tönkre tette, egyes német területek (Brandenburg, Pomeránia, Württemberg) 60–70%-a elnéptelenedett. Mindez a kor hadseregeinek finanszírozási és ellátási módszerével, a civil lakosságra óriási terheket hárító „a háború önmagát táplálja” (bellum se ipsum alet)(wd) (idősebb Catónak tulajdonított mondás) szellemével magyarázható. A harmincéves háború hosszú távú eredményei közé sorolható, hogy a növekvő számú zsoldosseregek költségei kikényszerítették azokat az adminisztratív és pénzügyi változtatásokat, melyek Európa-szerte az abszolutisztikus rendszerek és a békeidőben is fenntartott, reguláris hadseregek létrejöttéhez vezettek. A háborúval járó taktikai változások és a korábbinál nagyobb létszámú seregek létrejötte hozzájárult a hadügyi forradalomból kimaradó Oszmán Birodalom 17. század végi legyőzéséhez.

Csakhogy a német városok alaposan megsínylették a 17. századot, mindenhol elvoltak adósodva, az ingatlanok elértéktelenedtek, hiszen a városokra kirótt sarcok, amiket hitelek felvételével tudtak csak teljesíteni, olyan adósságterhet róttak a lakosokra, hogy mindenki menekülni szeretett volna és a távoli Magyarország az ígéret földjének tűnt.

A betelepülőket kész házak, igásállatok és mezőgazdasági szerszámok fogadták, különösen az elsők jártak jól, de később egész sváb, szász falvak alakultak ki, bár a későbben jövő tömegeket erősen kiszipolyozták a osztrák területen kialakult iparágszerű megélhetési sarcolással, a fogadósok, hajósok komoly pénzeket kértek a személyek és ingóságok szállításáért, ellátásáért és a magyar falvakban is elfogytak a jó földek, házak, így sokan csalódottak voltak, de akkor már nem tudtak mit csinálni, hiszen régi hazájukban mindenüket potom pénzért eladták, nem volt hová visszatérniük.

Mesteremberek is özönlöttek különféle szakmákban és többnyire kialakultak a saját önkormányzatok, nem jobbágyként voltak számon tartva, hanem a magyar nemesség kedvezményeket biztosított már kezdettől az új lakosoknak, akik egyébként is a hamar megtelő falvak helyett inkább városokba költöztek, segítve ezzel a polgárosodás folyamatát.

Szabad emberek voltak, lényegében birtokosi státuszban, bár természetesen különféle adók megfizetésére kötelezettek voltak, de például 1723. évi CIII. törvénycikk így szólt?

az ország benépesitéséről

Ő legszents. felsége jóságosan meg fogja engedni, hogy bármely szabad embert, hat éven keresztül, minden közadó fizetéstől való mentesség feltétele mellett, az országba hivhassanak, és hogy e szabadságot országszerte kihirdethessék.

1. § Hogy pedig ez iránt a nyiltparancsokat a római szent birodalomban s Ő legsz. felsége szomszéd országaiban és tartományaiban is kihirdethessék: ezt az emlitett szent birodalom s a szomszéd országok és tartományok rendeivel kell elhatározni.

2. § Az uj szerzeményi javakat is, a 19. törvénycikkely szerint, a családoknak, melyekhez való tartozásuk bebizonyul, az ott kijelentett módon vissza kell adni.

3. § Ő legsz. felsége a kincstári javak adományozásánál a jól érdemesült személyekre méltó figyelmet fog forditani.

Mindebből kiderül, hogy a költségeket ekkor a kamara állta és a betelepülők hat éves teljes adómentességet élveztek, a különféle juttatásokon felül.

Azt még hozzá kell tennem, hogy a helyi német földesúrnak, vagyis a grófnak, vagy bárónak, továbbá a Hitközségnek súlyos adót kellet fizetniük, hogy elengedjék őket.

Nagyjából megfelelt egy ház összegének, továbbá jelentős költségeik voltak az utazással kapcsolatban, így teljesen nincstelen ember, család nem jöhetett Magyarországra, bár természetesen sokan voltak, akik ezért már végül elvesztették javaikat, nincstelenné váltak, de mégis vállalták, hiszen irtózatos módon el voltak adósodva egyes német városok.

Már a harmincéves háború elején megkopasztották az érintett városok lakosságát, úgy, hogy mindenüket hadisarcba fizették, de aztán sem volt könyörület, így a városok kölcsönöket vettek fel, egyre újabbat és egyre többet, végül a tőke és a kamatok megfizetése olyan teher lett, hogy aki csak tudott, elmenekült idegen földre.

Itt írd be az év és a törvénycikk számát a keresésben és megtalálod a fent idézett törvényt, de kereshetsz ezzel kapcsolatban más időpontban más jogszabályokat:

[link]