Az Oszmán-Birodalom miért hajtotta végre az örmény népirtást az első világháborúban? Pedig sok száz éven keresztül békében megfértek egymás mellett. Miért bolondult meg az ember a huszadik században?
Az első világháborút megelőzően már megkezdődött a nemzetállamok kialakulása, de ez nem ment végbe mindenhol, sok birodalom maradt fenn: az oszmán birodalom mellett ott volt a német birodalom, amely a lengyel területek egy részét birtokolta, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia is, amely rengeteg nemzetiségből épült fel. Az első világháborút követően ezek a birodalmak összeomlottak és olyan új államok jöttek létre vagy olyan határmódosítások történtek, amelyek méginkább nemzetiségi alapon húzták meg a határokat, mint annak előtte. Újra független lett Lengyelország, Csehország (bár ez utóbbi Csehszlovákiaként alakult meg), az arab területek pedig függetlenedtek az oszmán birodalomtól (és egyben brit és francia mandátumterületekké váltak). Ezek a változások megfogalmazódtak a Wilson-i elvekben is, az amerikai elnök által előterjesztett elképzelések szerint az új határok tiszteletben tartják a nemzetiségek jólétét és békéjét. Az emberek fejében átalakult már a nemzettudat a 19. század folyamán, és a nemzet fogalma már nem a horvátul és németül beszélő magyarországi nemességet jelentette, hanem a magyar származású embereket, ami viszont ellentétet szült a többi nemzetiséggel, akik szintén elkezdtek magukra nemzetként gondolni. Az első világháború alatt voltak már tervek, hogy pontosan mely területeket mely államok kapják majd meg a háború után.
Egy ilyen helyzetben az oszmán birodalom, amely az arabok lázítását (britek) szenvedte meg, már érezhette, hogy a birodalom felbomolhat a különböző népek szerint. Ekkor jött az etnikai tisztogatás az arányok javítására. Másrészt az oszmán hadosztályok a kaukázusi részen is le voltak kötve az orosz támadásokkal, az örményeket, akik pedig nagy oroszbarátok, lázíthatták szintén és félő volt, hogy elárulják a birodalmat és utat nyitnak az oroszoknak. Amikor pedig elveszítették a háborút, máris jöttek a tervek a békeszerződéshez (Sèvres, 1920), amely az örményeknek adta volna a mai Törökország keleti részét. A Wilson-i elvek itt is érvényesültek volna az új határoknál, amely egy szabad Örményországot ígért. Ezt viszont nem fogadták el a törökök, forradalom tört ki és Kemál pasa (Atatürk) vezetésével visszafoglaltak területeket és kialakult a mai modern Törökország határa (Lausanne, 1923), amely az örmény területeket is magába foglalta. Mindezt katonailag lehetett csak elérni. A nemzetiségek csak problémát jelentettek a birodalmi szervezetű államoknak, soknemzetiségű országoknak.
27/F
4/5#:
Szijjactok, tecik egy valaki az osztályban de nem tudom mit csinájak, blablabla 14/l, ez kb ez a színvonal.
Nincs 27 éves gyerekem, de mekkora teljesítmény már vissza csipogni azt amit valaki már 1x leírt. Te meg bemásolod ide és a végére odaírod hogy 27/f. Itt most a válasznál mégis miért lényeges a 27/f?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!