A Római Köztársaság államapparátusával hatékonyabban lehetett volna irányítani a jelentősen megnövekedett Rómát a későbbiekben? Hosszabb ideig állt volna fent Róma, ha nem egyeduralkodók irányítják, hanem végig a szenátus?

A válasz egyértelműen nem. Mint ahogy az #1 írta, éppen azért alakult ki az egyeduralom, mert a köztársaság intézményrendszere nem felelt meg a hatalmasra duzzadt birodalom követelményeinek.

A köztársaság intézményrendszere egy városállamra volt szabva, amikor létrejött, akkor Róma még csak egy város volt, körülötte némi földdel, a társadalma sem volt annyira differenciált mint később. Persze akkor is voltak arisztokraták és szegényebb rétegek, de messze nem akkorák voltak a különbségek, mint amikor Róma már egy birodalom volt, és az arisztokraták a hatalmas latifundiumokon rabszolgák hadával termelték az olcsó gabonát, a hadvezérek pedig egy-egy provincia meghódításával óriási vagyonokat szereztek. Igazából a köztársaság vége felé eltávolodtak egymástól a társadalom különféle rétegei, az arisztokraták elérhetetlen magasságokba kerültek az alattuk lévőktől, és ez a helyzet eleve magában hordozza az oligarchikus hatalomgyakorlást, majd az egyeduralom lehetőségét (és ha belegondolsz, valóban ez is történt, már Sulla és Marius is a saját rokonságára, klientúrájára támaszkodva vezettek be egyeduralmat, színjátékká téve a köztársaság intézményrendszerét). Az eredeti római köztársaságban még volt a társadalomban egymásra utaltság, nemzetségi összetartozástudat stb., ami az egymásmellettiséget is feltételezi, amihez jobban illik egy köztársasági forma. A köztársaság végén viszont pénzemberek, mérhetetlen vagyonnal rendelkező rabszolgatartók egy szűk, felső köre kezében volt a hatalom. Ha ilyen történik, akkor a köztársaság államberendezkedése mindig névlegessé válik (bár az is igaz, hogy Rómában a köztársasági berendezkedés azt jelentette mindig is, hogy a gazdagok kezében összpontosult a hatalom, a consulok stb. mindig arisztokraták voltak kezdetben, nem is beszélve a senatusról. Sőt, a népgyűlés változásai is ezt mutatják. De itt a hangsúlyok eltolódását kell érezni.)

A másik dolog, hogy amikor Róma egy földközi-tengeri domináns nagyhatalom lett, aki minden irányban háborúzott különféle ellenséges népekkel, akkor már ez a keret szétfeszítette azt a consuli rendszert, ami egy városállamra volt szabva, hogy csak két hadvezér van, akiknek csak egy évre szól a megbízatásuk. Több száz km távolságokban hadat vezetni több éven keresztül, közben évente cserélgetni a consulokat, ez elveszítette a realitását. És ez csak egy példa, a többi tisztségre nézve is túlméretezett lett a birodalom. Ókori körülmények között egy hatalmas birodalom irányítása csak egyeduralommal lehetett életképes, a köztársasági formáknak a kisebb városállamokban volt realitása.

Hiába ragaszkodott Cato és Cicero a köztársaság elvéhez, az ő korukban a gyakorlat már csak az lehetett, hogy a politikusok állandóan kijátszották a köztársaság szabályait, titkos alkukat kötöttek és felosztották egymás között a tisztségeket, a háttérben érdekcsoportok döntöttek titkos alkukon arról a senatus háta mögött, hogy kik lesznek a következő év consulai, és a hatalom megszerzése nem az állam védelmét jelentette, hanem a rivális érdekcsoportokkal való leszámolást. Közben Cato arról szónokolt, hogy amikor régen Róma még csak egy városállam volt, az egyszeri, puritán életet élő embert az eke mellől hívták be consulnak, aki az állam érdekét a saját élete érdekei elé helyezve a hadak élére állt, majd az ellenség legyőzése után visszaadta tisztségét és újra az ekéje mögé állva szántott-vetett tovább... Az eszme és a valóság szétváltak, de ez nem történhetett másképp.