Van olyan ország amelyik a Római Birodalom jogutódjának tekinthető?
Ennek megértéséhez nem árt a jogutód fogalmának ismerete. A jogutódlás egy korábbi jogtulajdonos által átadott jogok halmaza. Az átadás jól meghatározott körülményeket igényel. Vagy közvetlenül, vagy harmadik felek által történik, mert fontos, hogy az összes szóban forgó jogot és körülményeit egyértelműen megértse az utód.
A Római Birodalom összeomlott. Utána évszázadokig zajlott népvándorlás. Az természetes, hogy egy államszervezeti forma összeomolhat, ettől a résztvevő emberek nem halnak meg, sőt még soká ápolhatnak egyes hagyományokat. De maga a rendszer, az összetartó, szervező mechanizmus megszűnt, sem átadó, sem átvevő nem volt. Pontosabban, a szétszakadt birodalom keleti része még évszázadokig működött, igaz gyorsan változott a stílusa. A birodalomnak tehát nincs jogutódja.
De olyan népek, amelyek ebben annak idején szerepeltek, fennmaradhattak. A gallokat a rómaiak leigázták, a gallok utódai a franciák. Bizonyos dák törzsek utódai is - erős átalakulás, összeolvadások és pusztulások után - mondhatni, kimutathatók. Ez már problémásabb, mint a franciák. De ezek fennmaradt népek, birodalmi jogutódlás szóba sem jöhet, nagyjából az utódlás minden eleme hiányzik, talán az ember, akinek utóda megvan.
Ennél lényegesen valóságosan a mai peruiak az inkák utódai, a mexikóiak az aztékoké. Jogutódlásról nehéz lenne beszélni, miután a hódító spanyolok mindent szétvertek, új (spanyol) rendszert építettek ki. Mi pedig lehetünk a türkök, kabarok és más letűnt népek utódai, hiszen évszázadokig éltünk velük együtt. Mi itt vagyunk, ők nem.
Erősen elfogult, a témát nem értő ember persze bármit mondhat. Nem kell hitelt adni nekik.
Korrekt válasz: Nincs neki, csupán mindenki szeretne egy ilyen dicsőséges birodalomnak az örököseként tekinteni magára. Egyedül Bizáncot lehet valódi kapcsolatba hozni a birodalommal, mivel még a bukása előtt alakult ki a kelet-nyugati felosztás. Ők viszont 1453-ban elbuktak, így nem maradt utódállama az eredeti birodalomnak.
Ha mindenáron találni akarunk: Akkor pedig a Vatikán a legközelebbi utód, akik "felélesztették" a birodalmat, amikor Nagy Károlyt a pápa császárrá koronázta és a Frank Birodalmat jelképesen a római utódjának nyilvánította. A Frank Birodalom utódállamának a Német-római Birodalmon keresztül igen erős hézagokkal Németországot lehet tekinteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!