A tanult tehetetlenség milyen szinten származik a történelmünkből?

Összességében szerintem inkább magában morgolódó, panaszkodó, de közben tűrő nép vagyunk, mint rebellisek, minden valódi forradalmi lépéshez erős indikátor kellett, hogy széles körben meginduljon, szóval kellett a nagy indító lökés.

A rebellisségünk inkább nyilvánul meg passzív ellenállásban, mint tevőlegességben.

De nem hiszem, hogy ebben nagyon eltérnénk az európai átlagtól.

Ha valami eltér, akkor az, hogy kevésbé vagyunk képesek össznépi összefogásra, mindig érdekklikkekre szakadunk és legalább annyit harcolunk a belső ellentétekkel, mint a közös ellenséggel.

Ami történelmünkben negatív kimenetelű harc volt, többségében az is ennek eredménye, gyakrabban győzött rajtunk a belső ellentét miatti erőhiány, mint külső elsöprő erő.

Valamennyire igaz, hogy bennünk van az a régi megszokás, hogy kár bármit is tenni, úgy sem változik semmi.

De ha belegondolunk, miért is érné meg egy akármilyen társadalom akármilyen kormányzásának, hogy ebből a pesszimista tespedésből kivezesse a polgárait?

És nem is feltétlenül lenne jó. A lázadozásnak akkor van értelme, ha a célja a lázadók számára átlátható és ésszerű végeredményt tűz ki célnak és azt tartani is tudja.

A magyar társadalom összességében nem rendelkezik olyan átlátási képességgel, hogy széles látókörrel értse, tudja, mi lenne neki jobb.

Wadmalac megragadta a lényeget. A magyaroknál nagyon erős igény van egy paternalista államra. Hányszor hallottam, hogy állambácsi erre ad támogatást, vagy állambácsi erre nem ad támogatást, vagy állambácsi segít. A magyarok többségse úgy van vele, hogy majd az állam mindent megold, az állam úgy is tudja mi a jó neki, az emberekben pedig igény sem mutatkozik arra, hogy másképp is lehetne élni. Hogy lehetne esetleg öngondoskodás, vagy valódi szabad piaci verseny, ahol mindenki a saját sorsának kovácsa.

Érdemes ezt megnézni, hogy milyen értékeket is vall a magyar társadalom:

[link]

No, de persze a kérdés, hogy ez honnan jön? Nekem van egy elméletem, miszerint az egésznek az alapja a kádári rendszer. Kádár jön, túl vagyunk '56-on. A megtorlások véget érnek, és valahogy Kádárnak szüksége volt rá, hogy erősen tartsa a kommunizmusta rezsimet Magyarországon. Sok helyen ezt úgy érték el, hogy a nemzeti öntudatra kezdtek építeni (erre jó példa mondjuk Románia). Volt két ország, ahol ez nem működhetett. Az egyik az NDK. Ezt valahol meg is lehetett érteni, mivel a német nemzeti öntudat feszegetése, neadjisten német nacionalizmus alighanem mindenkinek a nemzetiszocialista, hitleri múltat juttatta volna eszébe, amit szerettek volna elkerülni. A másik ilyen ország Magyarország volt. Magyarországon lezajlott '56 egy forradalom, egy népfelkelés, egy szabadságharc. '56-ot a szovjetek verték le, egy idegen hatalom, és Magyarország ahelyett, hogy a nemzeti önrendelkezés útjára lépett volna, újra egy idegen nemzet kiszolgálójává vált. Ezért aztán Kádárék nem akartak a nemzeti érzelmekre építeni. Kádár módszere jóval egyszerűbb volt, egy hallgatólagos alkut kötött az emberekkel: mindenki teheti, amit akar, csinálhatja a kis dolgait, gyarapodhat, de nem politizálhat. Ez elég jó alkunak tűnt a legtöbb embernek. Így aztán persze mindenki élte a kis életét, és jó is volt nekik, hogy dolgozgattak, kaptak pénzt, esetleg autóhoz is juthattak (még ha évekig várni is kellett rá), állam segített lakhatásban, állam elintézte, hogy el tudjanak menni évente nyaralni (lásd: szot-üdülők), gyerekeknek nyári táborokat szerveztek, az árakat pedig mesterségesen szabták meg (ez a 80-as évekig működött is), a nyugdíj pedig mindenki számára biztosított volt. Ez persze elkényelmesítette az embereket. A közéleti dolgokkal nem foglalkoztak, így a hosszú évtizedek alatt ki is kopott az emberekből az, hogy közéleti témákat feszegessenek. Vidéken még sokan most is úgy élnek, hogy emiatt vagy amiatt nem lehet szólni, jobb tűrni. Érdemes lemenni vidékre, emberekkel beszélgetni, nagyon átjön az államszocialista idők mentalitása!

Persze hogy ez gazdaságilag nem volt fenntartható, azzal senki sem törődött, mivel - ahogy említettem - közéleti ügyekkel senki sem foglalkozott.

És aztán jött a rendszerváltás. Hogy a paternalista szemlélet miért nem halt ki a rendszerváltás után, ez jó kérdés. Igaz, hosszú évtizedek alatt ivódott az emberekbe, de hát 28 év alatt akár ki is ivódhatott volna belőlük. Mégsem így történt. Ennek oka, hogy a politikai pártok rájöttek, hogyha fenntartják a paternalista állam látszatát, vagy valami ahhoz hasonló dolgot, akkor képesek lehetnek a szavazatok maximalizálására. Mindez persze keveredve a szabadpiaccal sajátos hibridet alkot, de az emberek többsége elvárja, hogy az állam gondoskodjon róluk. Ezt a baloldali pártok is megpróbálták, de a válság közbe szólt. Minden esetre az, hogy az állami újraelosztás mértéke a rendszerváltás óta magas (gdp arányosan, százalékban kifejezve), azt mutatja, hogy az állam még mindig nagyon sok területen baloldali akar maradni, és paternalista. A fentebb mutatott link pedig arra mutat rá, hogy a társadalmi igény magas erre.

Egyetlen dolog változott a rendszerváltás óta, amiért ez a dolog a baloldali pártoknál nem működött: megerősödött a nemzeti öntudat. Nem csak nálunk, hanem a környező országokban is. Ez a 2000-es évek második felére vált igazán erőteljes tényezővé. Az erősödő nemzeti öntudattal a hazai baloldal nem tudott mit kezdeni (Kádárnak ugye ezzel a tényezővel nem kellett még számolnia), volt viszont egy párt, amelyik igen. Kitaláljátok melyik az? Ez a párt sikeresen kombinálta a paternalista állam képét egy erős nemzeti öntudatra épülő politikával. Ez politikailag óriási siker lett. Persze azoknak kudarc, akik inkább szabadpiaci körülményeket, versenyt vagy jobboldali gazdaságpolitikát szeretnének, esetleg kis- és középvállalkozásokra épülő gazdaságot. De a szóban forgó pártnak nagyon is kényelmes, és elnézve az országot, az emberek többségének is.

"De a szóban forgó pártnak nagyon is kényelmes, és elnézve az országot, az emberek többségének is."

Tegyük hozzá, ha már szóba került a paternalista hozzáállás, ahhoz, hogy más párt populárissá és sikeressé tudjon válni, fel kéne mutatnia a "majd mi gondoskodunk rólad és kiállunk helyetted" értéket, amit a néptömeg elvár.

Erre jelenleg egyetlen párt sem képes az ellenzékből, a kritizálás és egymást marás nem mutat megbízható támaszt a választóknak.

Itt is megmutatkozik a fentebb említett képtelenség az összefogásra. Az ellenzék gyakorlatilag egymás fejét víz alá nyomva vesztette el a választásokat.

hogy a kormánypárt mennyire tevőlegesen vett részt az "oszd meg és uralkodj" ilyetén kialakulásában, vagy simán az ellenzék önerőből csak ilyen stratégiátlan, azt szerintem hitelesen senki nem tudja közülünk "pórnép" közül.

Biztos vagyok benne, hogy államfőnk paternalista vezetés terén sokat alapozott Putyin bácsi sikerére, az orosz világban nem is egy évszázados múltja és berögződése van annak, hogy erős, politikájában és gazdaságában akár még demokratikus, neadjisten liberális vezetés is sikeres lehet, ha diktatorikus jelleget, erős hatalmat tud mutatni a nép felé.

A nép bölcsessége örökké kérdéses. Az az érzésem, és bizony a baloldali kormányzás időszakai ezt mutatják, hogy a teljesen liberális demokrácia Magyarországon esélytelenül anarchiába hajolna, vagy a paternális szemlélet kívánt irányítója teljesen az EU lenne, akkor meg a nemzeti érdek kifejezés tényleg a szőnyeg alá kerül.