Vajon a macskák és egyéb állatok értik a véletlent?

Nem valószínű, mert nem képesek elvont fogalmakban gondolkodni.

Mellesleg hogy függ össze a skypeolás a macskák gondolkodásával? :D

a macskákról nincs tapasztalatom. az intelligensebb kutyák viszont biztosan értik a különbséget véletlen baleset és szándékosság között, és eszerint reagálnak. persze, nem a vérebekre gondolok.

amúgy elméletben minden lény, ami saját maga csinált már véletlenül olyat, amit nem akart, ismerheti ezt a fogalmat. a kérdés inkább az, hogy van-e kellő intelligenciája és empátiája ahhoz, hogy felismerje ugyanezt más lények viselkedésében.

Én inkább azt mondanám, hogy érteni nem értik a véletlent, mint absztrakt fogalmat, viszont a velünk élő állatok, kutyák, macskák feltétlen érzékelik a mi cselekvésünket kísérő érzelmeinket.

Az előbbi példánál maradva, ha a kutyám rosszat csinál, és rákoppintok az orrára, az hevesebb, és tartósabb reakciót vált ki belőle, mintha véletlenül felrúgom, mert a lában alá kavart, de nem azért, mert érti, hogy az utóbbi véletlen volt, hanem mert az összes többi, a koppintást és a rúgást kísérő érzelmemet, és annak szóbeli, vagy metakommunikatív kísérő jelenségét fogja.

Azaz, ha rosszat csinál, felemelem a hangom, rövid, csattanós szavakat használok, mint a "nem!", "fujj!", csúnyán nézek rá, a testem, izmaim is megfeszülnek, a koppintás után meg kommunikáció megvonással büntetem.

Ha véletlenül rálépek, megrúgom, annak nincs semmi előzménye, az eset után vigasztalni próbálom, magasabb hangon, elnyújtva beszélek hozzá, "jaaaaajjj, szegénykééééém", megsimogatom, stb.

Egy ember közelében élő állat a harmadik, negyedik ilyen eset után megtanulja, hogy van, amikor a gazdi kis fájdalmat okoz, és attól be kell tojni, meg van, amikor sokkal nagyobbat, de nincs jelentősége. Ez nem azt jelenti, hogy értené, hogy az utóbbi véletlen volt, csupán azt, hogy nincs számára következménye.

Vadon élő, vagy szocializálatlan háziállatoknál ez nem működik. Volt ideiglenesen befogadott, utcáról mentett macskám, aki berohant az ágy alá, és képes volt fél órát ott tölteni, mert tettem egy hirtelen mozdulatot, például megvakartam a hátamat. Két hónap után már hajlandó volt az az ágyamra feküdni, de amint testhelyzetet változtattam, már az ismét az ágy alatt volt. Neki fogalma sem volt arról, hogy mi a véletlen, mi a célirányos, csak olyan előzetes tudása volt, hogy ha egy ember megmozdul, abból baj lehet...

(Heppiend: fél év múlva találtunk neki végleges gazdikat, elvitték tőlem, három óra elteltével küldték a fotót, hogy kettejük között fekszik az ágyban, és filmeznek :D)