Miért volt szesztilalom kb.4 hónapig Magyarországon 1919-ben? Mármint mi volt ennek a célja, mire volt ez jó?
Szerintem ez a cikk mindent elmond
Valamilyen okból ki szokták felejteni a történetből (úgy látom, a fent linkelt cikknél is), hogy az alkoholellenes mozgalmak nem holmi politikai mániából születtek, hanem valójában az össznépi alkoholizmus korszakáról beszélünk. (Ezt a problémát a 19. században indította el – vagy mélyítette el – a folyamatos szeszlepárlók elterjedése, mert ezekkel rendkívül szaporán és olcsón lehet szeszt gyártani. Ma is csak az adóknak köszönhető, hogy egy liter olcsó vodka nem párszáz forint.)
Bővebben a magyarországi helyzetről és előzményeiről: [link]
Elég sok országban tombolt össznépi alkoholizmus, ahol teljesen normális volt napi 1 üveg töményet lezúgatni, és olyan országokban is gyakran volt valamilyen komoly korlátozás, ahol szesztilalom nem. Az Egyesült Királyságban a 3 évnél kevesebb ideig érlelt töményet tiltották be, a franciák pedig (ha jól emlékszem) minden töményet betiltottak a háború idején.
A múltkoros cikk végén említett napi fél liter bor jóváhagyása mindenesetre jól illusztrálja, hogy akkoriban mi számított kevésnek. Az amerikai szesztilalom alatt is gond nélkül kiírathattál az orvossal havi egy üveg whiskyt, de az ugye „semmire nem volt elég”.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!