Miért mondják azt h szőrös talpú meg azt hogy oláh?
"Vlax cigányok ("oláhcigányok"): kelderások, lovárik, csurárik, macsvaják stb. – Délkelet-Európa, Kelet-Európa, Közép-Európa, Amerikai Egyesült Államok"
Itt közép és kelet Európában ez a változatuk a legelterjedtebb. Ha nem is vagy roma, de egyes magyar hülyék felfogása szerint az összes román roma is egyben, szerintem valamelyik ilyen birka nevezett oláhnak.
A szőröstalpú meg kifejezetten a románokra aggatott, elvileg a magyarok Kárpát-medencébe történő vándorlása során keletkezett kifejezés. Akkoriban mindenki bőrbocskorban járt a hegyekben, a szőrös felével belül, hogy az melegítse a lábát. A románok viszont a szőrös felével kifelé hordták, mert úgy jobban lehetett haladni a hóban, kevésbé csúszott és süllyedt mélyre benne. Legalábbis ez a fáma, a legenda szerint innen származik az elnevezésük.
A szőröstalpú egy románokra használt gúnynév. Eredetét nem tudom.
Az oláh szintén egy románokra használatos gúnynév, de itt meg kell jegyeznem, hogy egyben egy cigány népcsoport is (a beások és a romungrók mellett). Valószínűleg azért kapcsolták össze az oláh elnevezést a románokkal, mert az oláh cigányok Románia területéről érkeztek, és nyelvükben sok román kifejezés megtalálható (román nyelvi hatás következtében).
Oláh:
"Az oláh elnevezés a vlach szóból származik, és a románokat jelölték vele a Magyar Királyságban. A 19. század közepétől az oláh népnév háttérbe szorult; inkább gúnyos, megvető hangsúlyt kapott. A 20. század végén újra elterjedt egyes körökben, a kifejezést használók főként a magyarellenes románokat nevezik így."
Vlachok:
"Vlachoknak nevezték a középkorban a Római Birodalom megszállta Balkánon élő rómaiak és a rómaiak által asszimilált trákok és illírek leszármazottait. Itt a vulgáris latin tovább élt a római uralom megszűnése után is, az 5.–6. század-ig. A szlávok behatolása nyomán a Balkánra ezeknek a főleg mezőgazdasággal foglalkozó embereknek el kellett hagyniuk gazdaságukat, és a hegyekbe vonultak állataikkal együtt. Állatartásuk formája a transzhumáló pásztorkodás volt, és ez migrálásra késztette őket, jobb helyi körülmények keresése céljából."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!