Miért alakult úgy a történelem folyamán, hogy míg Franciaország egységes volt, addig Németország és Olaszország helyén csak fejedelemségek (hercegségek, kis királyságok) voltak?

Hátha így kattintható is lesz az első link:

[link]

Ha nem, akkor copy-paste.

Én az eredeti kérdésre szeretnék válaszolni. Mivel csak Franciaországot, Olaszországot és a Német-Római Birodalmat említed a kérdésben, ezért csak ezekről fogok írni néhány dolgot.

Itáliában azért alakult ez ki, mert miután összeomlott a Keleti-Gót Királyság, azaz megszűnt az egész Itáliát összetartó politikai erő, a terület különféle hatalmak érdekszférájába került, amelyek osztozkodtak rajta. Ez az egyik tényező, a másik pedig az eltérő társadalmi fejlődés. Szóval, a gótok után Itália nagy részét Bizánc foglalta el, viszont Bizánc visszaszorulásával az északi területeket megszállták a longobárdok, a déli területek pedig Bizánc fennhatósága alatt maradtak. Később a longobárdok után a frankok terjesztették itt ki a befolyásukat, közben Róma környékén létrejött a Pápai Állam is, illetve délen az arabok is elfoglaltak jó pár területet (pl. Szicília). Később megjelent a normann hódítás is a szigeten... A Frank Birodalom széthullása után a frank császár uralta névleg az északi területet, majd amikor létrejött a Német-római Birodalom, akkor Észak-Itália a Birodalom fennhatósága alá került, középütt ugye ott volt a Pápai Állam, délen pedig létrejött a Nápolyi Királyság, amelynek a története külön misét is megérne... A másik pedig az, hogy északon városias társadalom alakult ki, gyakorlatilag a feudális társadalom már a csírájában elhalt. A városállamok, kereskedővárosok pedig egymással és a Német-római Birodalommal is harcoltak (Firezne, Velence, Genova stb.). Ezzel szemben Délen Nápoly és Szicília feudális királyságok voltak, saját dinasztiákkal. Itália egységének tehát a legfőbb akadálya az eltérő társadalmi fejlettség, a városállamok egymással szembeni politikája, és a külső hatalmi tényezők. Egyébként a külső hatalmi tényezők elég fontosak voltak, még a 19. században is elég nagy feladat volt Itália egységesítése a külföldi nagyhatalmak egymással ütköző érdekszférái és hatalmi játszadozásai miatt...

Franciaország társadalma megörökölte a frank hűbéri láncon alapuló rendszerét. Ez azt jelentette, hogy az uralkodó nem az egész állam felett rendelkezett gyakorlati hatalommal, hanem igazából a hűbéresei felett... A hűbéresei viszont autonómiát (immunitást) élveztek. Ez azt jelentette, hogy gyakorlatilag az ország különféle tartományokból (grófságokból, hercegségekből) állt össze, akiknek urait hűbéri kapcsolat fűzte a királyhoz. Persze ezeknek a grófoknak, hercegeknek is voltak hűbéresei és így tovább... Ezzel az volt a probléma, hogy egy idő után a hűbéresek felmondták az engedelmességet, ami azzal járt, hogy az ország a darabjaira hullott, névleg elismerték a francia király főhatalmát, de gyakorlatilag senki nem engedelmeskedett neki, a francia király csak a Párizs környékét (a saját területét) ellenőrizte, csak az itt lévő kishűbéresei voltak hűségesek hozzá, de a nagy tartományok függetlenedtek. A dolgot bonyolította, hogy az egyik tartomány, Normandia hercege egyben az angol király is volt... Mint előttem írták, a százéves háború talán egységbe kovácsolta a franciákat, és igazából sikerült is idővel a királyoknak legyűrni a hűbéreseiket. Egyébként idővel, a 14. századtól kezdve Franciaország rendi állam lett, így az államban a politikai törésvonalat talán már nem is a területi széttagoltság, hanem a rendek és az uralkodó harcai (is) jelentették. De azt mindenképpen fontos megjegyezni, hogy a százéves háború után a rendek igazából felsorakoztak az uralkodó mögött, és az 1400-as években már Franciaország komoly európai politikai tényezőként lépett fel, az 1500-as évek elején pedig Európa egyik legerősebb nagyhatalma lett, a következő évszázadban pedig kiépült és megszilárdult az uralkodói abszolutizmus.

Ezzel szemben a Német-római Birodalom ellentétes utat járt be az uralkodói hatalom tekintetében. Mivel ez egy rendkívül nagy területű állam volt, igazából a kezdet kezdetén sem sikerült erős, központi hatalmat létrehozni, igazából mindig is megvolt a helyi, volt germán nemzetségfők hatalma (amikből kialakultak a bajor, szász stb. hercegségek, királyságok). De a nagyobb fejedelemségek "alatt" kisebb grófságok, uradalmak vezetői is komoly politikai hatalmat birtokoltak. A másik hatalmi tényező az egyház volt, amit nem lehet elhanyagolni, gyakorlatilag a különféle püspöki, érseki központok elég komoly hadseregeket tudtak kiállítani, így a világi politikában is keményen hallatták a szavukat.

A központi hatalom bomlásának több állomása is volt, az egyik az, hogy eleve egy ilyen heterogén, hercegségekből, grófságokból, királyságokból (pl. a Cseh királyság is beletartozott) álló birodalmat nehéz úgy irányítani, mint egy kisebb országot, pl. Magyarországot. A világi hatalmasságok ellen a hatalmat igazából a mindenkori császár a városok és az egyház támogatásával tudta ellensúlyozni. Viszont, amikor gyakorlatilag elvesztette a császár az invesztitúra-harcot, majd az 1200-as években még császárt sem sikerült választani, akkor megerősödött a különféle fejedelmek hatalma, és a korábbi központi hatalmat már nem lehetett helyreállítani.

A másik dolog volt, hogy a császári hatalom ugyebár választott volt. Egy idő múlva kialakult a gyakorlat, hogy a választófejedelmek direkt gyenge, kis birtokokból álló jelentéktelen dinasztiákat emeltek császárrá, hogy az ne tudja a saját hatalmával kordában tartani a fejedelemségeket (egyébként a Habsburgok és a Luxemburgiak is így emelkedtek fel). Viszont az 1500-as évekből a Habsburgok megszilárdították a hatalmukat, és a választott monarchia névlegessé vált, igazából ezután a császári cím öröklődött 1804-ig, a Birodalom megszűnéséig.

Fontos tényező volt még, hogy amikor kialakult a rendiség a Birodalomban, a Birodalmi Rendek is sikeresen tartották kordában a császári hatalmat. Pl. ilyen volt az adománykényszer, ami kimondta, hogy ha egy család kihalt, akkor a császár nem tehette rá a kezét a birtokára (tehát nem volt háramlási jog, mint pl. Magyarországon), hanem köteles volt eladományozni. Ez azt jelentette, hogy egy császárnak csak korlátozott birtokai lehettek, és ezt nem gyarapíthatta a Birodalom területén belül (ezért volt az, hogy a Habsburgok rá voltak kényszerülve, hogy külföldön szerezzenek uradalmakat, országokat, pl. Németalföldet, a spanyol, a magyar trónt is így szerezték meg). A Birodalmon belül viszont kicsi volt a hatalmuk így... A rendek több állomásban harcolták ki a jogaikat, pl. ilyen volt az 1356-os Német Aranybulla, ami kimondta, hogy minden fejedelem immunitást élvez, azaz a saját birtokán még a császárnak sincs politikai hatalma... Tehát pl. a bajor király területén a német császárnak nincs politikai hatalma... Az más kérdés, hogy a német császárnak a bajor király alávetettje. A másik fontos dolog az 1648-as westfáliai béke, ami kimondja, hogy minden fejedelem szuverén uralkodó, azaz innentől kezdve a Német-Római Birodalom politikailag névlegessé vált. További széttartó tényező volt még a reformáció, amely vallásilag is megosztotta a területet.