Miben bízhatunk még, ha már bizonyított tény a világegyetem tágulása, és ezzel a végső összeomlás?

Semmiben nem bízhatunk, de nem is érdekel különösebben, hogy mi lesz 100 milliárd év múlva.

Itt elolvashatod az Univerzum és az emberiség haláltusáját:

[link] :)

Nem igazán látom ennek a gondolatmenetnek az értelmét.

- Miféle végső összeomlásra gondolsz? A világegyetem, legalábbis úgy tűnik, soha nem fog összeomlani újra egy nagy reccsben.

- Ha arra gondolsz, igen, az _általunk ismert_ világegyetem a _mai formájában_ meg fog szűnni létezni, bizonyos értelemben "már" olyan ezermilliárd év múlva, illetve még jobban milliárdszor milliárdszor milliárdszor milliárdszor millió éves távolságokban.

- Viszont egyrészt ez beláthatatlan hosszúságú idő, ami alatt az emberi faj a jelen formájában szintén szinte bizonyosan megszűnik létezni. Nem érzem értelmét annak, hogy ilyen messzeségben lévő események miatt aggódjunk.

- Ezen kívül ez csak az általunk látott világegyetemre igaz. Soha, semmilyen tudományos bizonyítékot nem talált senki arra vonatkozólag, hogy ne létezhetnének más világegyetemek. Lehet, hogy multiverzumban élünk.

- Akár a keresztény hit, akár mindenféle spirituális hiedelmek eleve az általunk érzékelt fizikai világon kívüli más világokat vizionalizálnak, így a fizikai világunk megszűnése (valójában csak átalakulása) nem kellene, hogy bármennyit is befolyásolja azokat. Ez nekik max annyit jelent, hogy addig Isten úgyis mindenkit maga mellé vesz, vagy valami, az adott hiedelemnek megfelelő hasonló képet.

- Még ha úgy is gondoljuk, hogy mindennek vége lesz egyszer, ez nem jelenti azt, hogy minden értelmetlen. Ismerek embereket, akik elég biztosak abban is, hogy a halál után nem vár semmi, meg abban is, hogy a világegyetem egésze, mint minden más, ugyanúgy meg fog halni egyszer, ami után szintén nem lesz semmi, mégis, számukra ez ösztönző, nem csüggesztő. Mi, emberek, az egész emberiség, sőt, az egész világegyetem kapott egy, egyetlen egy esélyt, egyetlen egy életet, de ez az élet pont ettől értékes igazán. Attól, hogy nem ismétlődik meg, nem folytatódik, csak egy egyszeri tünemény, pont ezért kell a lehető legtöbbet és legjobbakat kihozni belőle, és olyan széppé tenni, amennyire csak lehet. Ez is egy nézőpont.

Szóval összességében nem értem az egészet, amit írsz. Nem értem, miért kéne bárkinek csüggednie.

Összeomlás csak akkor lesz, ha lesz, aki megfigyelje. Ha az utolsó ember is kihal, az idő megszűnik, így az összeomlás mint fogalom is értelmét veszti.

Amúgy érdekes, hogy még mindig lineárisan tekintjük az időt. Azt képzeljük, hogy van kezdet és vég. Ez ugyanaz, mint mikor még azt hitték, hogy a Nap felkel és lenyugszik. A geocentrikus világkép megbukott, de az időszemlélet nem követte ezt.

Hogy egyértelműsítsem: a világnak nem volt kezdete és nem is lesz vége, ahogy a Nap sem kel és nem nyugszik. AZ egész egy ciklikus rendszer. Bár nem csodálkoznék, ha egyesek a Föld forgását is eltagadnák, és ragaszkodnának ahhoz, hogy márpedig a Nap fel és nyugszik. Hát, tényleg kel és nyugszik, egy bizonyos perspektívából, amiből évezredekig nem tudtunk kilépni. A lineáris időszemléletnek is meg kell buknia egyszer.

És akkor még emlékezzünk meg azokról a manapság is felvetődő kérdésekről, hogy az univerzum széle után mi van. Ez is teljesen ugyanaz, mint a középkorban, amikor azt hitték, hogy a lapos Föld szélére érve lepottyannak onnan. Ma már ugye milyen abszurd a feltételezés, hogy a Föld lapos és szélei vannak? Ugye. Amikor a világegyetem széléről elmélkedünk, akkor ugyanebben a csapdában vagyunk. Tehát a nagy összeomlás sosem fog eljönni.

@4:

"Hogy egyértelműsítsem: a világnak nem volt kezdete és nem is lesz vége, ahogy a Nap sem kel és nem nyugszik. AZ egész egy ciklikus rendszer."

Szép gondolat, és valóban, egyesek tollából lehet ilyesmi munkahipotézisekkel, vagy még inkább álmodozásokkal, képzeletjátékokkal találkozni, de azért ezeket ne téveszd össze a már alátámasztott, vagy akárcsak valószínűsített modelljeinkkel. Nincs semmiféle bizonyítékunk erre a "ciklikus rendszerre", ez csak egy fantáziakép.

A kérdés egy rejtett premisszát tartalmaz, nevezetesen azt, hogy valamit csak akkor értelmes tenni, ha annak örökké van valamiféle következménye, csak az értékes, ami örök, ami múlandó, az felesleges, értelmetlen, hasztalan.

A kérdés, hogy valóban így van-e.

Rengeteg dolognak az ad értéket, hogy múlandó, hogy megismételhetetlen. Az első randi, az első csók, az első szerelem, az első bál, az első lakás, az első munkahely, stb… A tűzijáték is azért varázsol el, mert múlandó és ritka. Egy permanens tűzijáték fénye – mondjuk egy képként a falon – unalmas, érdektelen lenne. Aki tengerparton él, kevésbé élvezi azt, mint aki csak kétévente egyszer jut el oda, vagy akár életében csak egyszer.

Shakespeare LII. szonettjét idézve:

Úgy vagyok, mint a gazdag, aki, bár

Van kulcsa, elzárt kincse rejtekébe

Örvendezni túlgyakran mégse jár,

Hogy ne kopjék a ritka gyönyör éle.

Az ünnepnap azért kápráztat el,

Mert szürke napokból ragyog elő,

Ritkán, ahogy a nyakláncban tüzel

Itt-ott egy-egy igazi drágakő.

Ilyen szekrényem, az idő is: elrejt

És őriz, mint ruhát a ruhatár,

S kivételes üdv a kivételes perc,

Mikor, titkos kincs, egyszerre kitár.

Boldog szépséged mindennel felér:

Aki lát, ujjong, s aki nem, remél.

Ha jobban belegondolsz az öröklét sokkal nyomasztóbb gondolat. Talán nem véletlen, hogy még a keresztény vallásnak sincs határozott, világos mennyországképe, mert valahogy nehéz elképzelni, milyen az az öröklét, ami nem vinne mondjuk 100 év alatt az őrületbe. Oké, Jézus egy olyan világba – világképbe – hozta el az öröklét ígéretét, amelyben ez nem volt meg, és innen nézve ez valóban megváltásnak tűnik. Ez adhat valakinek reményt. De nézd meg mi a helyzet a hinduizmussal, ahol az élet örök körforgás, újra és újra reinkarnálódsz, egy olyan mókuskerékben vagy, amiből nincs kiszállás. A buddhizmus ebbe a világba hozta el a vég ígéretét, a megvilágosodást, Nirvánát, amelynek révén végre kikerülhetsz ebből az örök körforgásból. Ez sokkal katartikusabb „megváltás” ígéret.

"az univerzum nem statikus, hanem rohamléptékkel száguld végzete felé."

Hát... rohamléptekkel?

Minden egyre lassúbb benne. Az első korszakok 10 a -10.-en másodpercekig tarthattak, aztán már másodpercekig, aztán néhány percig... aztán már 100000 évekig, végül a mostani mondjuk 100 milliárd évig.

De a világ tovább lassul, és utána jön még több korszak is, amelyek iszonyú sokáig fognak tartani.

Hol van itt az összeomlás?

"rohamléptékkel száguld végzete felé"

Teljesen felesleges aggodalmaskodnod azon, hogy több milliárd év múlva mi lesz. Azzal foglalkozz, hogy a jövő hónapban miből fizeted be a villanyszámlát!

A gyerekeid még biztonságban lesznek...