Az ember miért mindig arra vágyik ami épp nincs?

Szükségleteknek szintjei is vannak. A nevelés és tehetősség sokkal többet számít szerintem, mint a genetika.

Sokkal könnyebben elérni a célt, ha van rá támogatás. Pl hiába veszel teszkós bringát, azzal nehezen fogsz versenyt nyerni. Egy jó verseny bringa használtan is több havi átlagbér.

Ha megszűnik az igény jobb színvonalra, újabb élményre, csak a megszokott "kényelem" vesz körbe, ingerszegény lesz a környezet, frusztráltabbá válhat az illető kisebb behatásoktól is. És máris kész a FWP.

Ha nem lenne igény újabb szintekre nem lenne fejlődés.

Rengeteg érdekes és intelligens válasz született az enyém előtt. Máshonnan közelíteném meg a kérdést:

Ha mindig találok valamit, amire vágyakozom, akkor mindig van mire mutogatni, miért nem vagyok boldog. És akkor soha nem kell szembenézni azzal, hogy a boldogság valójában belülről fakadhat, és hogy valójában én vagyok érte felelős.

Ez a majd-ha-boldogság. Majd ha lesz kocsim, boldog leszek. Majd ha lesz házam, boldog leszek. Majd ha én leszek a leg (tessék ide behelyettesíteni kinek-kinek amit célul tűzött ki), akkor boldog leszek. És nem lesz boldog akkor sem, csak talál magának egy következő célt.

Nem általánosságban beszélek, voltam már boldog akkor, amikor éheztem, rongyos ruhában jártam és nem futotta buszjegyre sem, ezért kilométereket gyalogoltam naponta, és voltam boldogtalan tengerparti nyaralás közepette is (ami szintén egy ilyen majd-boldog-leszek-ha-eljutok-erre-a-szép-helyre típusú vágy volt). Belül dőlt el. Felelősek vagyunk a boldogságunkért. Nem a megszerezhető anyagi javak felelősek a boldogságunkért, hanem mi magunk.

Alapvető emberi szükséglet, hogy legyenek rövid távú és hosszútávú céljaink. Ez tart minket mozgásban.

Rövid távú célok azért kellenek, hogy folyamatosan érjünk el sikereket, és ne essünk bele abba a hibába, hogy évekig várunk valamire, és addig nem vagyunk képesek megélni a boldogságot.

Valójában az is okozhat elégedettséget, ha célként kitűzzük, hogy ma megcsináljuk az összes házimunkát és ez sikerül.

Egy átdolgozott nap után, amikor elértük rövidtávú céljainkat, nyugodtabban fekszünk le aludni, mintha punnyadtunk volna és untuk volna a fejünket (nem a jól megérdemelt szabadnapra gondolok itt).

Ezért akarunk mindig többet és többet elérni.

Ezzel semmi baj nincsen, ilyen a természetünk.

Vágyni meg hát ugye, mint előttem írták csak arra tudunk, ami nincs. Ami megvan, arra nem vágyunk.