Kik Európa legelső vagy legrégebbi lakói?
Már a jelenlegiek közül?
Eddig úgy tudtam,hogy a kelták,illetve leszármazottaik.
Írek,skótok,stb.
Most meg ezt olvastam:
Egy 2007-es genetikai kutatás állítása szerint: „A spanyol és baszk csoportok vannak a legtávolabb a kontinens többi csoportjától, ami egybevág azzal a feltételezéssel, miszerint az Ibériai-félsziget őrizné Nyugat-Európa legősibb genetikai örökségét”.[11]
forrás: [link]
Van valamilye újabb kutatási eredmény?
"kelták,illetve leszármazottaik"
A legelfogadottabb elméletek szerint az indoeurópai népek nem őslakosok Európában, tehát az föl sem merülhet, hogy a kelták lennének Európa legelső lakói. Ha a baszkok tényleg az egykori ibérek leszármazottai, akkor nyilván régebben vannak Európában, mint a kelták vagy a többi indoeurópai nép.
"A spanyol és baszk csoportok vannak a legtávolabb a kontinens többi csoportjától"
Mármint genetikailag vagy területileg? Mert a területi távolság semmit nem jelent, abból nem következik, hogy a legősibbek is lennének. Sőt, a lenti linken lévő térkép szerint az a terület később népesült be, mint a belsőbb régiók.
Amúgy amikor az első emberek (Neandervölgyi vagy Homo Sapiens) megjelentek Európában, még nem volt népnevük, és nem hozhatók kapcsolatba egy konkrét ma élő népcsoporttal.
Európa legrégebbi lakói a baszkok. A baszk nép és nyelv a legvalószínűbb elmélet szerint abból az időből származik, amikor Európában még nem indoeurópai nyelveket beszéltek. A baszk nyelv szigetnyelv, besorolhatatlan, egyik mai nyelvvel sem tudták rokonságba helyezni, és az Európában már kihalt nyelvekkel sem lehetett. (etruszk, gall, stb.) Ez pedig azt jelenti, hogy a baszk nyelv rokonai már mind kihaltak, mert mindegyik rokonnyelve az indoeurópai nyelvek előtt létezett.
A baszk azért élhette túl, mert maga Baszkföld is elszigetelt, félreeső területen van, a hódító arabokat meg később a spanyolokat sem zavarta a baszk nép, mert egyáltalán nem volt jelentős terület, amit laktak, és nem lázadoztak az aktuális hatalom ellen.
A kelták indoeurópai népek. Szóval biztos, hogy nem ők Európa legrégebbi lakói.
A spanyolok genetikája azért lehet ennyire más, mert anno a spanyolok ősei a megmaradt ibériai népekkel (baszk rokonai) keveredtek, beolvasztották maguk közé őket.
Európa legelső lakói még Homo erectusok voltak, akikből kialakult a neandervölgyi. Ők Kr.e. 30 ezer körül kihaltak. A Homo sapiens kb. 40 ezer éve terjedt el Európában és több hullámban is betelepült Afrika és Nyugat-Ázsia irányából. Kb. ebben az időben jelenik meg a nyelv is, szóval innentől már van értelme erről beszélni, bár arról fogalmunk sincs, hogy az őskőkorban milyen nyelveket beszéltek, vagy hogy hogy néztek ki ezek a primitív nyelvek.
A következő betelepülési hullám a neolitikum elején történt, a Közel-Keletről a Balkán, Itália és a Kárpát-medence területére. Volt egy elmélet, hogy az indoeurópai nyelvek ekkor jelennek meg Európában, de erre semmi bizonyíték, elég valószínűtlen. Hogy az ún. európai "őslakók" milyen nyelvet beszéltek azt nem tudhatjuk. A baszk tény, hogy valószínűleg elég régóta, még az indoeurópaiak előtt ott lehetett Nyugat-Európában. A genetika ennél bonyolultabb, nem köthető a dolog népekhez, mai nemzetekhez meg pláne nem. A "legarchaikusabb" állomány talán Szardíniában van, de ez megint csak nem kötődik a nyelvhez. A baszk tehát régóta ott van ahol, de nem tudjuk milyen rég óta. Azt megint nem, hogy honnan jött. Mivel Európa többi részén úgy általában nem irtották ki az embereket a történelem során 100%-osan, és a baszk nyelv ősét beszélők is keveredtek másokkal, ezért nem tekinthetők "ősibbeknek" mint más területek lakói.
Az indoeurópai nyelvek (köztük a kelta őse) valószínűleg Kr.e. 3000 körül érkeztek Európába az eurázsiai sztyeppéről (kurgánvándorlásnak nézz utána), de Nyugat-Európába csak a 2. évezredben. A kelták a Brit-szigetekre pl. csak Kr.e. 500 körül vándoroltak be, nem kifejezetten "ősi" nép, már ha van értelme erről beszélni.
A lényeg, hogy a kérdésed nem hülyeség, de mai népekre nem vonatkoztathatóak az őskori állapotok.
#7
Ha a kelták ázsiából jöttek (ahol most barna bőrű és szemű emberek élnek), akkor hogyhogy most a Németoszág és az afölötti országok lakói szőkék és fehérbőrűek? Mert akkor a keltákak is olyan bőrszínűeknek kéne lenniük, ugyanis állítólag minimum 10 ezer év kell ahhoz, hogy egy barna bőrű egyénből szőke és fehérbőrű legyen. vagy a kelták már ázsiában is szőkék voltak?
"minimum 10 ezer év kell ahhoz, hogy egy barna bőrű egyénből szőke és fehérbőrű legyen"
Ez dőreség. A mai elméletek szerint a szőke haj amúgy i. e. 3000 körül jelent meg a Baltikumban, az ott élő indoeurópaiak között.
"úgy tudom ők a közös őseik a szászoknak és a szlávoknak"
A kelták nem az ősei sem a szászoknak (akik germánok), sem a szlávoknak. Ezek - kelták, germánok, szlávok - három különálló népcsoport az indoeurópai népeken (de legalábbis nyelveken) belül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!