Ádám és Éva hogyan az első emberpár?
Amikor a Bibliát írták, akkor még fogalmuk sem volt sem ősállatokról, sem ősemberekről, sem evolúcióról, sem semmi ilyesmikről. Így a legkézenfekvőbb következtetés az volt, hogy a világ nagyjából változatlan, tehát vagy örök idők óta úgy létezik ahogy van, vagy abban a formában jött létre, amilyennek akkor látták. Mivel az ember a végtelen fogalmát nem nagyon tudja még ma sem felfogni (akkoriban meg pláne nem), így megint csak ösztönös következtetés volt az, hogy akkor biztosan valami vagy valaki olyanra csinálta, amilyen. Mivel már akkoriban is tudták, hogy a dolgok létrehozásának elég komoly korlátai vannak az ember számára, ezért ennek a létrehozónak olyan valaminek kellett lennie, ami messze nagyobb hatalommal bír, mint az emberek. Így jöttek létre az istenek, majd sok-sok év alatt redukálódtak egy Istenre.
No de mi a helyzet az emberekkel? Hogyan jöttek létre? Mivel nem ismerték sem az ősembereket, sem az evolúciót, így biztosan kellett létezzen egy első emberpár, amelytől származik az emberiség. Ezek lettek Éva és Ádám.
Ezek olyan általános kérdések voltak (honnan származunk, miért vagyunk itt, merre tartunk és mi lesz velünk később), hogy minden vallásnak, társadalmi csoportnak, nemzetnek megvan rá a maga magyarázata. Nálunk a keresztény vallás terjedt el, ezért ismerjük azt és ennek a vallásnak a mondavilágát. A hinduknál, taoistáknál és minden más nem ábrahámita vallású népeknél fogalmuk sincs róla, hogy ki az az Ádám meg Éva, mert ők teljesen más mondavilágot ismernek.
Namost.
A Biblia szerint volt két ember, s huss!!! Mára lett belőle lassan 8 milliárd.
A természettudomány szerint meg ilyen nem volt. Illetve! Beszélnek "mitokondriális Éváról", de az csak annyit jelent, hogy mivel a mitokondrium csakis anyai eredetű, így egy rakat ember dns-ét összevetve, a mutációkat kiszűrve valamennyire vissza lehet következtetni egy ősanya dns-ére. És erre utalva nevezték el őt mitokondriális Évának.
Bocs, de azért legyünk már tényszerűek... A Bibliában az igaz, hogy benne van, hogy Ádám és Éva voltak az első emberpár, de azt szövegszerűen semmi nem igazolja, hogy tőlük származik mindenki (tehát a mai 7-8 milliárd ember). Ilyen a Bibliába nincs írva sehol.
Régebben egy hasonló kérdésnél idéztem is a Bibliából a megfelelő részt, most ezt nincs kedvem megtenni, de az a lényeg, hogy amikor a teremtés után Kain és Ábel története következik (Ádám és Éva fiai), akkor elkezd a Biblia szolgálókról, meg "háza népéről" beszélni, illetve megjelennek teljesen más emberek, akik nem származhatnak Ádámtól és Évától. Pl. amikor Kain megöli Ábelt, és Isten elűzi, akkor jelet tesz a homlokára, hogy "aki" megtalálja, megölheti. Ha igaz lenne, hogy mindenki Ádámtól és Évától származik, akkor ki az az "aki"?
Vagyis a lényeg, hogy másokat is teremtett...
Persze én sem hiszek benne stb., de azért legyünk már pontosak, és ne beszéljünk hülyeségeket. Felőlem lehet fikázni a vallást, de azt nem szeretem, ha olyanok fikázzák, akik nem is ismerik.
#Sfadn
Azért ha arra hivatkozol, hogy a Bibliában mi van, és mi nincs, az sem ártana, ha ismernéd a szöveget. Például:
"Illetve már csak azért is származhatna az egész emberiség bajosan Ádámtól és Évától, mert nekik csak két gyerekük volt, és mindkettő fiú volt..."
Ha egy kicsit tovább lapozunk ezt találjuk:
(A lap alján levő linkekkel többféle fordítás is elérhető, ha valakinek ez nem rokonszenves.)
Egyébként már a Káin és Ábel történetét elmesélő fejezet végén is ott van, hogy született másik fia is Ádámnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!