A régi nyelvek miért voltak ennyire nehezek és komplexek?

A régi nyelveknek csak töredékét ismered, szóval túlzás kijelenteni, hogy mind, vagy legalább is arányaiban nehezebbek voltak.

Egyébként pl. az angol sok szempontból bonyolultabb korábbi változatánál. Például a kérdéseket régen a szórend megváltoztatásával lehetett formálni, ma viszont sokszor elég bonyolult ez. Emellett a folyamatos jelennek sokkal fontosabb szerep jutott, mint régen, vagyis két jelen időt kell "fejben tartani".

Szóval a bonyolultság nézőpont kérdése is.

A latin pl. azért tűnik bonyolultnak, mert ezt a nyelvet nagyon sokan gondozták, rengeteg grammatikát írtak hozzá az idők során, csiszolták, elmélkedtek rajta. Úgy tudom, hogy az ablativus ragozást pl. Caesar találta ki... De az évszázadok során nagyon sokan csiszolgatták, tettek még hozzá, finomítottak rajta (a humanisták is stb.). Tehát a klasszikus latin nyelv nagyon kidolgozott, igazából szinte már egy "mű nyelv", ebben a kidolgozott alakjában igazából anyanyelvként nem is beszélte senki. Az ókorban is a latin nyelvnek a beszélt, vulgáris változatát használták pl. a piacon, nehogy azt hidd, hogy egy egyszerű római ember a köznépből olyan választékos ragozással és bonyolult nyelvtannal beszélt, mint ahogy Cicero írt rajta, vagy ahogy a klasszikus latin nyelvet tanítják ma...

Kb. ez a helyzet az ógörög nyelvvel is, és lehet, hogy az óegyházi szlávval, bár arról nem tudok sokat.

Az angol példáddal nem nagyok értek egyet, igazából a nyelvek folyamatosan változnak az időben típusukat tekintve. Pl. 1000 éve az angol inkább agglutináló és flektáló nyelv volt, ma inkább izoláló, az agglutináló jellegét szinte teljesen elvesztette. Vagyis régen voltak benne ragok, ma viszont inkább a szórend fejezi ki a nyelvtani viszonyokat. Én nem mondanám, hogy egyik jellegzetesség bonyolultabb, mint a másik, inkább más. Pl. az 1000 évvel ezelőtti magyar az izoláló nyelv volt inkább, ma pedig agglutináló. De szerintem nem bonyolultabb az a magyar nyelv, hanem más.

Ez nemcsak a humanisták "érdeme", az írott, irodalmi latin (a klasszikus latin nyelv) már az ókorban is más volt, mint a beszélt latin. Tehát az ókorban is az számított műveltnek, aki Cicero nyelvén tudott írni. Így a beszélt nyelv és az írott nyelv szétvált, míg a beszélt latin az a saját útján fejlődött (majd szétfejlődött és kialakultak a kora középkorban az újlatin nyelvek), addig az írott nyelv ugyanaz a cicerói nyelv maradt. A kora középkorban az egyház őrizte meg ezt a "művelt latint", ugyanis az írásbeliség visszaszorult, lehanyatlott, tehát ebben az időszakban főként az egyház vitte tovább, mert az egyházi liturgia nyelve a klasszikus latin maradt. Csakhogy nagyon leromlott a minősége, mert az írástudók képzése is eléggé el lett hanyagolva. A másik, hogy az ilyen-olyan királyságokban "nemzeti" jellegeket is felvett a klasszikus latin, tehát különféle országokban másképp használták, illetve még neologizmusokat is tettek bele ebbe a már holt nyelvbe (pl. Magyarországon a "jobbágy" szót simán használták latin szövegekben). Ez azért volt elsősorban, mert a megváltozott életkörülmények, megváltozott korszak követelményeit ez az írott, holt nyelv nem követte, így alakítani kellett, de ezt különféle országok írástudói különféle módon tették. De pl. más volt a kiejtés is, nálunk pl. az "ae" hangkapcsolatot "é"-nek ejtik, pl. a Caesar szóban vagy az Aeneas szóban. Vagy pl. a "c" hangot c-nek szó elején (Caesar). Ez más országokban nem így van, illetve az eredeti latin nyelvben sem így ejtették (az eredeti latinban a Caesar kiejtése kb. "Kájzár").

A humanisták viszont nem szerették ezeket a hibákat és a pongyola középkori latinságot is, és céljuknak tűzték ki a klasszikus cicerói latinság helyreállítását, ezért grammatikákat kezdtek írni, követelménynek állították fel a latin nyelv elmélyült megismerését, és lecsiszolgatták a hibákat, amik a középkorban ráragadtak a nyelvre. De az is igaz, hogy kicsit túlcsiszolták, túlszabályozták a nyelvet, ezért tűnik ma olyan bonyolultnak a nyelvtana. Viszont visszaállították a minőségét, és a nemzetközi jellegét is, a humanisták ugyanis egy szinte külön "kaszt" voltak, az értelmiségiek attól függetlenül, hogy milyen országból jöttek, összetartottak, összekapcsolta őket a műveltség. A humanizmus korában aki tudott ezen a latin nyelven írni és olvasni az műveltnek számított, és levelezni tudott más humanistákkal, így tehát egy országokat áthidaló elitkultúra jött létre.

Én nem mondanám, hogy baj, hogy ilyen a régi latin nyelv, ez ugyanis a műveltség, és az írás nyelve, mivel holt nyelv, ezt nem beszélik. Más kultúrákban is szétvált egyébként az írott és a beszélt nyelv, az arab is ilyen, az indiai nyelvek is ilyenek (ott a szanszkrit volt írásbeliség nyelve), de akár megemlíthetjük az óegyházi szlávot, ami a szlávoknál az egyházi liturgia nyelve volt, és a mindennapi életben teljesen más, vulgáris szlávot beszéltek. Ha jól emlékszem, ezt a jelenséget "diglosszának" nevezzük, amikor különválik egy nyelv, és különféle kommunikációs helyzetekben teljesen más változatait használják.

Nem lehet általánosítani, ez korántsem jellemző minden mai nyelvre.

A mai francia pl. van olyan "komplikált", mint az írott latin. Az ófrancia egyszerűbb volt, és a szabályok sem voltak olyan kidolgozottak és szigorúak, mint ma.

Ahogy előttem is írták, pl. az arab és ószláv liturgikus írott nyelv sem azonos a beszélttel.