Minden kornak megvan a maga harca, mint a feketék egyenjogúsága, női emancipáció, napjainkban pedig a homoszexuálisok egyenjogúsága. Tudtok még korhoz kötötten hasonló "harcokat" mondani?
Van a baráti körömben homoszexuális.
Nem titkolja, nem reklámozza, senkit sem zavar, senkit sem érdekel. Nem panaszkodik, semmilyen módon nem érzi magát elnyomva. Körülöttem mindenki ugyanúgy, mint én, teljesen egyenrangúként kezeli, még csak nem is téma, hogy ő más, mert ez senkinek nem téma, nem érdekes, magánügy.
De amikor ment a Proud, ő maga szó szerint ezt mondta:
"Dunába lőni a sok rohadt díszb..it."
Na akkor most kivel is van a baj? Tényleg a heterókkal, vagy a szándékos balhécsinálókkal, párt- és cerkaállástól függetlenül?
:D
A 19. sz. második felétől a munkásság harca, ez alapvetően mindenhol Európában eredményes volt, Oroszországban proletárdiktatúra formájában (ezt aztán politikai erőszakkal kiterjesztették Közép- és Kelet-Európára is), Nyugat-Európában pedig az általános választójog kiharcolásával, majd a szociális intézmények állam általi (attól elvárt) kiépítésével, a jóléti állam kialakulásával (a szociális háló kiépülése az államszocializmusban is megvolt).
Ugyanígy a 19. század végére zárult le többé-kevésbé a vallásszabadságért folytatott harc, a szekuláris állam kialakulásával, Magyarországon pl. a zsidó hit is bevett vallássá vált a protestáns felekezetekkel együtt, és a kisebb felekezeteknek/egyházaknak is megvolt a lehetőségük a szabad vallásgyakorláshoz, pl. hogy imahelyeket hozzanak létre megkötések nélkül stb.
Ugyanígy a 19. században gyökerezik a nemzeti önrendelkezésért folytatott harc, ez is többé-kevésbé eredményes volt Európában (ha az 1995 utáni állapotokat nézzük. Amerikában pedig a 18-19. század fordulóján ment végbe, Afrikában pedig a 20. század közepén.
A középkorban is gyk. minden országban zajlott valamilyen szinten a rendek és az uralkodó között harc, ami hasonló sémát követett, a rendek próbálták kiterjeszteni a jogaikat, nagyobb beleszólást szerezni a kormányzásba. Ez évszázadokon át tartó folyamat volt, és szervesen csak néhány országban ment végig (pl. Angliában), de leegyszerűsítve ez vezetett el az absztrakt állam-fogalom elfogadásához (ezt a Vesztfáliai békékhez szokták kötni), illetve a képviseleti demokráciához.
#10
Szokásos homofób érv de semmi valóság alapja nincs mivel nem fognak jogot követelni, ha akarnának jogot követelni már most megtennék de sehol nincsenek vajon miért? Ja, mert te elmédből pattant ki ez a sok brmság.
#13: Ezelőtt 30 évvel a melegek sem követeltek semmi jogot Magyarországon, és 100 éve sehol a világon. A feketék sem követeltek semmilyen jogot 200 éve még Amerikában. Ezek is megtörténtek, annak ellenére, hogy az akkori korban teljesen elképzelhetetlenek voltak még ezek. Miért ne történhetnének meg az általam felsorolt devianciával rendelkezők is akkor? Semmi nem zárja ki.
Másrészt, amennyire homofóbnak volt tekinthető az akkori korban a melegek elfogadásának ellenzői, pontosan annyira vagy te is tekinthető most állatszexfóbnak meg almáspite-vonzalom-fóbnak. Pontosan ugyanígy gondolkodtak és érveltek az ezt megelőző korokban is az általad homofóbnak tartott emberkék a homoszexualitás ellen, mint ahogy most érvelsz te is ezek ellen.
"Azért a homoszexualitást(igen "leszbik" is beletartoznak) ne hasonlítgasd ezekhez a dolgokhoz, mert ezek tényleg beteg dolgok, "
Most legalább annyira beteg dolognak látod, mint az emberek túlnyomó többsége látta ezelőtt akár csak párszáz évvel a homoszexualitást. Pontosan ugyanúgy is vélekedsz róla, mint ezelőtt vélekedtek a homoszexualitásról. Ideológiát meg mindenre lehet gyártani (az állatok meg almáspite "nincsenek benne"). Kinek mi kára származik belőle, ha valaki egy birkába vagy az almáspitékbe szerelmes? Mitől betegebb dolog ez, mint ha egy ember a saját nemébe tartozóba szerelmes?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!