Régen a parasztemberek télen mit dolgoztak, honnan szereztek pénzt?

A nagyszüleim parasztok voltak még az államosítás előtt. Kizárólag a saját otthonukban dolgoztak egész évben. Állataik is voltak, ez télen is adott elfoglaltságot. Szoktak sertést vágni odahaza, és az úgynevezett füstölőben tárolták a kolbászt és a sertéshúst. A szarvasmarhákat télen is fejték, és a pajtában valamint kazlakban tárolt szénával meg darával (gabona őrlemény) meg takarmányrépával és krumlival etették. Volt otthon kemencéjük is. A tiszta és korlátlan mennyiségű és nem utolsósorban ingyenes víz az udvaron lévő ásott kútból volt. A kertben lévő akácos biztosította a téli tüzelőt. A burgonyát és más zöldségeket télre veremben tárolták. A háztáji gazdaságukból felneveltek 7 gyereket, mindegyiknek fel segítettek építkezni. A nagyapám soha nem volt orvosnál és ahogy édesapám is, 90 évesen még dolgozott. Még én is irigyeltem vasegészségét.

A szüleimnek is volt háztáji gazdaságuk, de az ő életük már nem az a szabad élet volt mint a nagyszüleimnek.

Az államosítás előtt azok a családok akik nem termeltek meg maguknak mindent, napszámos munkát szoktak vállalni másoknál. Nyáron aratásnál, télen favágásnál és tüzifa aprításnál, vagy például disznóvágáskor. Munka mindig akadt valami. És volt úgy hogy élelmiszerért végezték. Például a szüleimhez is járt egy csősz (mezőőr) aki elvégezte a teljes disznóvágást megegyezés szerinti húsért cserébe. Az éhezés vagy nélkülözés ismeretlen volt.

A mezőkön tényleg nem nagyon dolgoztak télen, de a ház körül lehetett dolguk, esetleg vadászhattak ha volt a közelben erdősség amit használhattak (az erdők használata erősen korlátozott volt régen, de falvaknak esetlegesen lehetett joguk használni némelyiket).

De a parasztoknak nem kellett úgy 12 hónapon keresztül dolgozniuk, mint ma egy alkalmazottnak, hanem gazdálkodtak (akár saját, akár más földjén), és a télre félretett tartalékokat élték fel (ugye ősz végén volt hagyományosan a disznóvágás, és a betakarításokat is befejezték akkorra). Szóval nem kellett eljárniuk dolgozni hogy fizetést kapjanak vagy pénzbeli bevételük legyen, mert (optimális esetben) volt náluk élelem.

A többi kérdéshez: [link]

Nem szabad elfeledni -mint ahogy már előttem megírták-, hogy a paraszti munka nem csupán szántás-vetés-aratásból állt.

A tej/tejtermékek, vagy az eltett zöldség, savanyúság eladása vitt pénzt a házhoz.

Mivel az élelem nagy része megtermett, pénzt jóformán csak sóra, gyufára és ptróleumra kellett költeni.

Az 1700-as években éppenséggel nem annyira paraszti, mint jobbágyszármazásúak voltak az emberek... (Lásd II. József.)

Meg utána sok helyen még a XX. sz. elejéig csak az elnevezés változott, a lényeg nem sokat, de ez nem tartozik ide.

A földből élő emberek (parasztok, summások, stb.) alapvetően a nyáron maguk által megtermelt vagy bérmunkával, részesmunkával megszerzett terményekből éltek. A parasztok eladták a felesleget, pl. a búzát vagy a bort, és ezt a pénzt osztották be a következő termésig. A summások vitték haza a munkáért megkapott gabonát, abból volt kenyerük a következő évig.

Az állattenyésztés sok helyen egyáltalán nem volt jellemző a saját szükségleten túl. A szegényebbeknél még saját szükségletre se. (Volt egy mondás, hogy ha a paraszt tyúkot eszik, akkor vagy a tyúk beteg, vagy ő.)

Ahol eladásra neveltek állatot, ott persze a terménybetakarításon kívül is tudtak ebből pénzelni.

A szegények pedig eljártak alkalmi napszámba egész évben.

Sokan részesben műveltek földeket, vagy részesben arattak a saját kisebb földjük művelése mellett.

Szóval, ahány ember, annyi válasz...

A birtokosok sem a Felvidéken, sem máshol nem foglalkoztak munkásszervezéssel.

Többnyire úgy ment, hogy egy elismert, kellően rámenős, némi tőkével rendelkező (paraszt)ember kinevezte magát aratógazdának, bandagazdának, summásgazdának. A környezetéből munkásokat toborzott. Elutazott délre, földbirtokosokkal tárgyalni, mindent leszervezni. Aztán ő vitte munkára az aratókat. Délről haladtak északnak a vállalt munkákkal.

A kisebb, pár fős rokoni-baráti társaságok vezetője inkább barátságból szervezett, csak kisebb térítést kapott a munkájáért, a nagyobb csoportokat viszont már profi intézte, aki nem aratott, hanem vállalkozóként vitte az embereket, akiket ő fizetett ki, és egy összegben kapta meg a birtokostól a pénz- és terményjárandóságot.

Termény szinte mindig részét képezte a munkások bérének, pénz nem mindig.

Az elszállásolás valami gazdasági épületben történt, általában üres istállóban. Kaptak friss szalmát, azon aludtak. Pokrócokat, rongyokat (a szalmát letakarni) vittek magukkal. A nagyobb csoportok esetén külön volt női és férfi részleg, amiket madzagra feszített pokróccal választottak el egymástól.

De hát ezerféle megoldás volt az egész dolog menetére.

A helyi lakosság általában nem örült nekik, mert olcsóbban dolgoztak, a helyiek így nem, vagy csak olcsóbban tudtak elszegődni.

Északabbi tót munkásbandák is jártak le, ők még olcsóbban dolgoztak, ha jól emlékszem, ők sarlóval arattak, aminek a falusiak csodájára jártak...

Ne keverjük össze a fogalmakat. A paraszt az, akinek földje van, meg állatai, és ebből él. Mai szóval mezőgazdasági kisvállalkozó. A maga ura, nem függ senkitől. Akinek nincs földje, vagy nem elég ahhoz, hogy megéljen belőle, az ment el napszámosnak, béresnek. Ez jóval alacsonyabb életszínvonalat jelentett, mint a parasztoké. (Hasonlíts össze ma egy sikeres vállalkozót az egyik munkavállalójával, ugye.) A béresek főleg a nagyobb birtokokon dolgoztak, amiket a gazdájuk nem tudott vagy nem is akart saját erőből megművelni. Ez jelenthet akár egy középparaszti birtokot is (pl. 30 hold) de egy uradalmi nagybirtokot is (pl. 5000 hold). A téli időszak különösen kutya dolog volt a béreseknek, mert ilyenkor nem volt munka, tehát a kevéske fizetésből a mezőgazdasági idényben még félre is kellett tenni, hogy télen legyen miből élni. A parasztnak ezzel szemben az idény végére tele volt a magtár, a kamra, a pince, a padlás ennivalóval, és a kocsmában vagy a kemencepadkán ücsörögve töltötte a téli napok nagy részét, csak az állatokról kellett gondoskodnia. (Ugyanez a béresre is igaz volt, csak kevesebb pénze volt borra...)

Ha valaki föld nélküli családba született, volt egy másik lehetősége: ha ügyes volt, eszes volt, mesterséget tanulhatott. Ez régebben még télen-nyáron biztos megélhetést jelentett, aztán ahogy az ipari forradalom elérte Magyarországot, úgy lett egyre szűkösebb és bizonytalanabb jövedelemforrás - de a napszámban kapálásnál még mindig jobb volt.

"A parasztnak ezzel szemben az idény végére tele volt a magtár, a kamra, a pince, a padlás ennivalóval"

Nem szabad egy kalap alá venni a parasztokat. Ez nagyon széles határok között változó fogalom volt. A sokholdas birtokot tulajdonló, sok bérest, cselédet, napszámost irányító embertől az apró, pár száz négyszögölet bíró emberig, aki csak pár hónapra való élelmet tudott megtermelni a saját földjén, emellett vállalt részes földet, vagy elment napszámba, vagy egyéb.

Egyébként egyértelműnek látom, hogy a kérdező nem csakis a saját földdel rendelkező parasztokról kérdez, hanem minden, a földből élő emberről, ezért írtam azt, amit.

Nyilván egyszerűsítettem. Parasztnak azt neveztem, aki a földjéből meg tudott élni, el tudta tartani a családját, biztosítani a gyerekei jövőjét, stb. Egyszóval független volt. A párszáz négyszögöles "földbirtok" az inkább háztáji, amit a téeszesítés is meghagyott a vidéki embernek. Attól, hogy valakinek ennyi van, még kénytelen elmenni napszámba, tehát ezeket én nem a paraszt hanem a béres kategóriába soroltam.

"Egyébként egyértelműnek látom, hogy a kérdező nem csakis a saját földdel rendelkező parasztokról kérdez, hanem minden, a földből élő emberről, ezért írtam azt, amit." - Nekem meg úgy tűnt, hogy a kérdezőnek egyáltalán nincs fogalma a témáról, ezért írtam azt, amit. (És ezt most nem fölényeskedve írom, pesti vagyok, 20 évesen még fogalmam sem volt róla, milyen volt az a falusi világ, amiben a nagyszüleim felnőttek, nem is érdekelt.)

A magyar írók sokat foglalkoztak a gazdasági cselédek életével, bár ez inkább a XIX.-XX. század környéke. Ők a fizetésük nagy részét élelemben kapták, télen is volt mit enniük, amikor csak az uraság állataival kellett foglalkozniuk, és nem kellett a földeken dolgozni. Őket egy-egy évre vették fel, és ha az uraság tönkrement, akkor mehettek keresni valaki mást, és addig bizony éhezhettek, ha nem tudtak félretenni. És nem kaptak jó fizetést.

Megnézheted a magyar jobbágyság rétegződését, bizony sok volt a kis telkes jobbágy, vagy zsellér, aki bérmunkát vállalt. Nekik is félre kellett tenniük télre még abból a kevésből is, amit kaptak.

Voltak, akiknek volt elég földjük, hogy eltartsa őket, azok eltették és beosztották a terményt, és az állatok húsát, tejét. A húst füstölték, a tejből vajat, túrót, sajtot készítettek. Ez egy eléggé más életstílus, mint havi fizetést kapni. Ezt kiegészíthették mestermunkával, például az angol parasztok gyapjút dolgoztak fel és szőttek, így kezdődött el az ipari forradalom, aminek az lett a vége, hogy a parasztok tönkrementek, fel kellett hagyniuk a földműveléssel, és be kellett költözniük a városba munkásnak.