Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Sokszor hallani, hogy ha nem...

Sokszor hallani, hogy ha nem tartóztattuk volna fel a törököket, hanem továbbengedtük volna, semmi bajunk nem lett volna. Mennyire reális ez?

Figyelt kérdés
Rengetegszer hallottam már ezt az utca emberétől, de szeretnék egyszer végre szakértő véleményt is hallani a témában. Mennyire volt abban az időben választásunk?
2015. szept. 11. 13:44
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:

Azt elfelejtettem leírni, hogy ugyebár volt a boszniai pasa, budai pasa, temesvári pasa stb., akiknek külön haderejük volt. Ha ezek összeálltak, és ráparancsoltak az erdélyiekre, románokra, tatárokra, hogy vonuljanak hadba mellettük, akkor eléggé veszélyes haderőt is ki tudtak állítani, a szultáni hadsereg nélkül is. Voltak olyan évek, ahol meg sem jelent a szultán, hanem csak a helyi pasák háborúztak a császáriakkal, és mégis várakat foglaltak el Magyarországból (sőt, leginkább ez a helyzet volt a jellemző). A szultáni sereg csak ritkán, időnként, nagy háborúk esetén jelent meg a térségben.


Igen ám, de ez még mindig kevés volt ahhoz, hogy pl. Bécset elfoglalják. A Habsburgok ugyanis saját földjükön harcoltak, így ők sokkal ütőképesebb haderőt tudtak kiállítani, ha arról volt szó, mint amilyen a "vidéki" török hadsereg volt a szultáni sereg nélkül.


A másik pedig, hogy a pasák nem támadhattak kedvük szerint, hanem csak szultáni parancsra vagy szultáni jóváhagyással. És elég sokáig tartott a nehézkes, korrupt oszmán adminisztráció miatt, amíg a beleegyező szultáni parancs megérkezett. Nagyon vontatott, lassú volt a rendszer. Így mire összeszedték magukat, hogy támadjanak, az ellenség már régen várta őket... Önmaguk szakállára a pasák pedig nem cselekedhettek, mert ha kiderült, hogy szultáni engedély nélkül hadjáratot kezdeményeztek, akkor selyemzsinórt kaptak, és ez egyáltalán nem volt vicc, ilyenkor bezzeg az adminisztráció gyorsan és hatékonyan működött :D És tényleg előfordultak ilyenek. Akkor is selyemzsinórt kaptak, ha engedéllyel támadtak, és vereséget szenvedtek. Tehát annyira nem pattogtak azért, hogy támadhassanak...

2015. szept. 12. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 A kérdező kommentje:

Érdekes dolgokat írsz. (Az ilyesmiket miért nem tanuljuk töriórán? Szerintem mindenki számára sokkal érdekesebb lenne, ha inkább a háttérbe mennénk bele ilyen mélyen, ahelyett, hogy csak eldarálják az évszámokat és kevés háttérinformációt biztosítanak...)


Ha már ennyire belemélyedtünk itt, és mert látom, hogy nagyon jártas vagy a témában, leírnád nekem kicsit, hogy hogy működött az adminisztráció, miért volt olyan lassú? A másik, ami érdekelne, hogy az Aranyember elején olvashatjuk, hogy a reformok idején, a 19. században nagyon gyorsan esett szét az Oszmán Birodalom, "minden újítás vérbe került", a hivatalnokok egymást ölették meg, a szultán mindenkit megmérgeztetett... ennek mi volt akkor az oka? Sosem volt világos, amikor ezt olvastam.

2015. szept. 12. 16:30
 13/14 anonim ***** válasza:

"A másik pedig, hogy a pasák nem támadhattak kedvük szerint, hanem csak szultáni parancsra vagy szultáni jóváhagyással. És elég sokáig tartott a nehézkes, korrupt oszmán adminisztráció miatt, amíg a beleegyező szultáni parancs megérkezett. Nagyon vontatott, lassú volt a rendszer. Így mire összeszedték magukat, hogy támadjanak, az ellenség már régen várta őket.."


Eddig értelmes dolgokat irtál de ezzel nem értek egyet. Az igaz hogy a pasák csak szultáni paranccsal támadhattak de nem volt lassu a rendszer különben nem jött volna létre egy ilyen nagy birodalom. A korrupció pedig később vált igazán nagy problémává.

2015. szept. 12. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Igen, igazad van, amikor létrejött az egész, akkor hatékony volt, később viszont nehézkessé és korrupttá vált. Én is így gondoltam, amikor leírtam fentebb, csak nem fejeztem ki érthetően. Egyébként a Kérdező kérdésére is majd válaszolok, csak most nincs időm rá...
2015. szept. 13. 00:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!