Miért volt a 48as forradalom idején sok idegen nemzetiségű tábornokunk?

A Honvédség képzett tisztikara még a magyar hadsereg megalakulása előtt ugyebár a császári haderőben szolgált. A császári haderőben pedig mindenféle nemzetiségű tiszt szolgált, a birodalom etnikai jellegéből adódóan. Amikor kitört a szabadságharc, és választani kellett, hogy a törvényesen elfogadott magyar alkotmányt védik-e meg (amit a király aláírt, azaz legitim volt), vagy a magyar törvények szerint jogtalanul eljáró bécsi hadvezetés utasításait követik, akkor sok tiszt a magyar utat követte, mert azt tekintette törvényesnek. Az akkori Magyarországon egyébként is sokak számára a hungarus tudat volt a legfőbb, tehát nem kellett ahhoz magyarul beszélni, hogy valaki magyarországinak érezze magát, és harcoljon a hazáért. Ilyen volt Klapka és Damjanich is, Klapka cseh volt, Damjanich pedig szerb. Ott volt Vukovics Sebő, aki szintén szerb volt, sokáig kormánybiztos, majd igazságügy miniszter volt a Szemere-kormányban. Ő törölte el a botozást. Vagy ott volt Guyon Richárd, akinek a családja francia és angol volt, de Magyarországra vitte a sorsa, és ezután ezért a hazáért harcolt, vagy Leiningen-Westerburg Károly, akinek itt voltak birtokai, így ő is a mi hadseregünkben harcolt. Akik itt éltek, mindegy volt, hogy milyen nyelven beszéltek, ha itt találták meg a boldogulásukat ebben az országban, akkor ezért a hazáért harcoltak. És mivel a magyar hadsereg rendkívül híján volt képzett tábornokoknak, ezért szívesen látta őket a magyar hadvezetés, mint ahogy a lengyeleket is.