Az egyes állítások igazolásánál miért nem szabad felhasználni már korábban bizonyított tételeket?
Ez azt jelentené, hogy egy definícióban sem szerepelhet olyan kifejezés, amelyet már definiáltak.
Rögtön az első bekezdésben írják. Ráadásul kicsit másképp, mint ahogy a kérdésemben szerepel:
"Az egyes állítások igazolásánál nem szabad felhasználni csak már korábban bizonyított tételt."
Lehet, hogy nyelvtanilag sem helyes a megfogalmazás? Illetve hogyan ehetne másképp megfogalmazni?
A definicióknak semmi közük a bizonyításokhoz.
A másik, hogy az idézett mndat pontosan azt mndja, hogy már bizonyított ttételt lehet használni, azt nem kell újra bebizonyítani.
Amit nem szabad az olyan tétel felhasználása, ami még nem bizonyított (hanem mondjuk "sejtés", vagy puszta ötlet).
"Az egyes állítások igazolásánál nem szabad felhasználni csak már korábban bizonyított tételt."
Nem ertetted meg a mondatot. CSAK mar korabban bizonyitott tetelt lehet felhasznalni, mas teteleket, amiket meg nem bizonyitottak be, nem.
Szerintem:
"Az egyes állítások igazolásánál nem szabad felhasználni csak már korábban bizonyított tételt."
nem azonos azzal, hogy:
"Csak korábban bizonyított tételt lehet felhasználni, más tételeket, amiket még nem bizonyítottak be, nem.".
"Az egyes állítások igazolásánál nem szabad felhasználni csak már korábban bizonyított tételt."
Mit nem szabad felhasználni? - Csak már korában bizonyított tételt.
Hol nem szabad felhasználni? - Az egyes állítások igazolásánál.
Láthatod, hogy a "csak már korában bizonyított tételt" nem szabad felhasználni.
Nem teljesen egyértelmű a megfogalmazás.
Olyan tételt NEM szabad felhasználnod, amelyik még nincs bizonyítva.
Olyat használhatsz, amelyik MÁR bizonyítva van - vagy pedig axiómát.
Persze, ahogy haladsz előre a bizonyításban, egyre több bizonyított tételed lesz.
Értem, köszönöm.
De szerintem te "nem egyértelmű", hanem teljesen rossz a megfogalmazás. Nem értem, hogy miért nem törekednek a helyes és pontos megfogalmazásra.
*De szerintem EZ...*
(nem tudom miért írtam "te"-t)
Charlie, ez nem igaz.
"Az egyes állítások igazolásánál nem szabad felhasználni csak már korábban bizonyított tételt."
Így lenne a helyes:
"Az egyes állítások igazolásánál nem szabad felhasználni mást, csak már korábban bizonyított tételt."
Vagy:
"Az egyes állítások igazolásánál nem szabad felhasználni már korábban nem bizonyított tételt."
Sőt:
"Az egyes állítások igazolásánál nem szabad felhasználni korábban még nem bizonyított tételt."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!