Mit gondoltok a gyakori kérdések mennyire tükrözi azt hogy milyen a társadalmunk?
Egy hasonló oldal kanadában is ilyen lenne?
Kinek mik a tapasztalatai ezzel az oldallal kapcsolatban?
Rákattintottam a kérdésedre, és máris Márai Kassáján érzem magam. Erre nem számítottam.
Én is rendszeresen látogatom a gyakorikérdéseket, és úgy veszem észre, hogy jelentős szeparáció figyelhető meg a kérdező-kommentelők közt a szerint, hogy mely témában érdekeltek. Például a tudományos, technikaelméleti, szabadidős kérdések körébe vonzott látogatók kommentjei meglehetős igényességet mutatnak; jól látszik, hogy ezen tartalmak iránt nagy az érdeklődés, ha másért nem is, hát a mindennapok során felmerülő problémák mások tapasztalataira épülő megoldásának vágya navigálja ide a netezőket, aztán rászoknak, és ők is igyekeznek segítséget nyújtani másoknak a válaszaikkal (vagy egyszerűen csak villogni szeretnének a -sok esetben a Wikipédiából kimásolt- tudásukkal).
Emellett ott van a másik csoport, amelynek kérdései és válaszai jól tükrözik társadalmunknak a házfalak és még inkább a koponyák mögötti világát (vallás, jóslás, stb.). Már rég óta tudjuk, hogy a névtelenség olyan részünket szabadítja fel, amelyet a mindennapok során igyekszünk háttérbe szorítani.
Ennek oka nem a megfelelés, hanem inkább ezen rész sokszor érthetetlen, illogikus, infantilis és aberrált tartalmai haszontalanságának felismerése. Nos, egy internetes fórum pontosan ezt a sötét és fölösleges részt hozza felszínre egy monitor előtt leselejtezett irodai széken ülő delikvensből, miközben zsírfoltos klaviatúráját ütögeti.
Itt most szándékosan nem tértem ki a bunkó-faktorra, melyet nem tudunk ugyan elkülöníteni a fenti kategóriától, ennek a sajátos jelenségnek a megvilágításához ez mégis szükséges.
Külön (harmadik) kategória a világgal ismerkedő tinik (mágia, szex, stb.). Elképesztő, és siralmas, hogy egyes fejekben milyen kép él a világról. Ezek pedig gyerekfejek és nem maguktól találnak ki ostobaságokat. A gond az, hogy nincsen a környezetükben, aki felvilágosítsa őket arról, hogy az Twilight csak egy film és hogy nem a rossznak ítélt szeretkezés miatt lépett le a csaj. De a legnagyobb gond akkor adódik, ha a fentebb tárgyalt csoport mindennap kis sérelmeket elszenvedő, megalázott, de a névtelenség álcája mögé bújva héroszi bátorságra szert tett tagjai találkoznak a sötétségben tapogatózó tinik buta kérdéseivel. Azt hiszem, nem kell hangsúlyoznom, milyen káros lehet egy 16 éves gyerek személyiségfejlődésére, ha szerelmi bánata enyhítésére ártalmatlan mágikus gyakorlatot szeretne végezni, de praktikus tanácsok helyett csúnyán lehordják, amiért olyan bolond, hogy egyrészt hagyta magát rászedni, másrészt "ostoba" megoldásokhoz folyamodik a helyett, hogy felpattintana egy sörösdobozt.
Tudom, hogy nem egészen ezt a hozzászólást vártad, de késő van, én pedig kezdek álmos lenni, ezért most csak azon gondolataimat öntöttem szavakba, amelyek először felötlöttek bennem. Ez a téma amúgy beleférne egy egész könyvbe, hiszen az internet világa a pszichológiának és a szociológiának igencsak különös szegmenseit tárja elénk nap mint nap, amelyek, ha csak Freud díványán múlna, talán még mindig rejtve lennének.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!