Szapolyai János szándékosan nem ért oda a mohácsi csata helyszínére időben?

Nem hinném. Valószínűleg nem is rendelte oda a király, mert Szapolyai feladata Erdély védelme volt. Lényegében Győrben is állomásozott egy keresztény zsoldos sereg, német, cseh harcosokkal és a horvát erősítésre sem tartott igényt a király, nem várta meg beérkezésüket. Ennek oka az lehetett, hogy a közel harmincezres magyar csapat komoly erőnek számított. Azt ugyan tudták, vagy sejtették, hogy a törökök többen lesznek, de jócskán alábecsülték a számukat, illetve a harcértéküket, amely tényleg alacsonyabb volt, mint a magyar seregé, de nem annyira, mert harcedzett és tapasztalt egységek is jelen voltak. Különösen a tüzérségük javult az oszmán hadaknak, amely jelentősen, számbeli fölény és tűzerő folytán is meglepetés okozott. Jobb hadvezetéssel ki lehetett volna használni a magyar nehézlovasság előnyét, vagy a korszerűnek mondható gyalogságunk fölényét, de éppen ez volt talán a legnagyobb probléma, ekkora hadvezéri talentummal senki nem rendelkezett. Hiba volt döntő csatába bocsátkozni egy erőteljes túlerőben lévő ellenséggel és olyan harcmodort választani, ahol a számbeli fölény érvényesült.

Idő ugyan lett volna rá, de a fiatal király csekély tekintélye a válságban lévő országban nem volt elegendő, hogy erős hadat gyűjthessünk, lényegében már a szervezés elégtelen volt és az összpontosítás. Sajnos nem is nagyon próbálták lassítani a törökök előrenyomulását, ami lehetőséget teremtett volna egy nagyobb létszámú sereg összegyűjtésére és a csatatér megválasztása is lehetett volna előnyösebb, de nem volt elég fantáziája és információja a magyar vezéreknek.

A történelem ismer olyan eseteket, ahol a gyengébb haderő úgy nyert, hogy állandóan visszavonult és megkímélte, megőrizte erejét, például a francia vallásháborúkban a protestánsok egykor, akik úgy nyerték meg a háborút, hogy minden csatát elvesztettek.

Összességében elmondható, hogy a magyar félnek több kihasználatlan lehetősége is lett volna, de nem tudni, mennyire számítottak volna ezek, mert az Oszmán Birodalom és az akkori Magyarország erőviszonyai alapján nem volt sok esélyünk.

Szerintem a fősereg hadvezetése odarendelte Szapolyai Jánost is, de nem hinném, hogy szándékosan késett volna. Egyrészt az elsődleges feladata tényleg Erdély védelme volt, ahogy az előttem szóló is írta, másrészt pedig a mohácsi csata amolyan ad hoc jellegű csata volt. Ezt úgy értem, hogy Tomori látta, hogy a török hadsereg lépcsőzetesen vonul fel (tehát nem az egész hadsereg jött egyszerre, hanem részenként jöttek), így az tűnt célszerűnek, hogy nem várják be, míg felfejlődik az egész oszmán hadsereg, hanem részenként győzik le. Márpedig egy ilyen haditerv megvalósításához minél előbb ki kellett kényszeríteni a csatát, ezért be sem várták Szapolyait, hanem csatába bocsátkoztak augusztus 29-én.

Mindenesetre a csata elején ez nem is tűnt olyan nagy hülyeségnek, csak azután nem sikerült a nehézlovasság rohama és az oszmán tüzérség és janicsárság miatt fölénybe kerültek, a csata pedig elveszett.

Utólag könnyű okosnak lenni, de jobb lett volna, ha inkább visszavonultak volna és bevárták volna Szapolyait, ill. az idegen segélyhadakat, de még akkor is kétesélyes lett volna a dolog, mert mint mondtam, az oszmán had fel tudott volna fejlődni.

Igazából a legeslegjobb a Dráva térségében lett volna őket feltartóztatni, akkor, amikor átlépték a határt. Mégpedig azért, mert abban az időben az a térség rendkívül mocsaras, ingoványos volt, így a kisebb létszámú magyar hadaknak kedvezett volna jobban. De a magyar hadvezetés gyengesége, a királyi tekintély csekély volta, a szervezetlenség és fejetlenség, ami a magyar oldalon uralkodott, ezt lehetetlenné tette.

Harmadrészt ugye Szapolyait a mohács utáni tevékenysége miatt szokták vádolni azzal, hogy szándékosan késett le Mohácsról. Ez azonban azért igazságtalan, mert az már egy másik politikai helyzet volt! A mohácsi csata előtt ilyen hazaárulást nem lehet feltételezni Szapolyaitól, hogy hagyta volna elveszni a magyar királyi hadat a török ellenében! Még akkor sem, ha ambíciói voltak elnyerni a trónt...

B Szabó János foglalkozik ezzel a kérdéssel A mohácsi csata című könyvében, röviden: nem késett el szándékosan, bár a csata után sokan megpróbálták ráterhelni a felelősséget. Egyébként 5000-15000 fős lehetett az erdélyi sereg, ami persze nem jött volna rosszul, de nem is volt a királyi sereggel csaknem egyenlő harcértékű.

Válaszolók: II. Lajos és a hadvezetése nem becsülte le az oszmán hadakat, csak arra számított, hogy meglepheti az egyik részét, mivel a szultáni sereg mérete miatt nem nagyon tudott együtt mozogni. Plusz ha Buda magasságában várják be Szapolyait és a többi úton lévő segéderőt, akkor a törökök akadály nélkül letarolhatták volna a Dunántúl jó részét, az ország egyik legfejlettebb területét, ezért is döntöttek a csata felvállalása mellett.

A mohácsi csata végkimenetelét nem Szapolyai viselkedése határozta meg. Lehetséges, hogy bizonyos eltérések lehettek volna a részletekben, de a végeredményt (a totális vereséget) ez nem érinti. Mégpedig azért nem, amiért a legtöbb nagyszabású háborús vereséget: hibás helyzetfelmérés, ebből következő hibás cselekvés.

Leonidas abszurdnak tűnő ötlete 300 emberrel győzni a perzsa sereg ellen, azért volt sikeres, mert az erőfölényt olyan helyzeti fölénnyel tudta ellensúlyozni, ami pszichikai győzelmet hozott, ezáltal a perzsa sereg eredeti célját volt képes megakadályozni.

A török sereg célja a hódítás volt, és ezt módszeresen végezte. A lassú felfejlődés a módszeresség szerves része, éppen ezért kiaknázása elvben sem lehetséges (hát még hibás lépésekkel). Magyarországon nem állt rendelkezésre helyzeti előny, éppen ellenkezőleg, belviszály volt. A török hadvezetés ezt tudta, éppen ezért jött akkor és nem máskor. Vagyis a magyar seregnek sem Mohács alatt, sem másutt semmi esélye nem volt. Lehet, hogy nem augusztusban, hanem máskor semmisül meg. Láthatjuk (utólag), a török seregnek mennyire nem ez volt fontos. Nem aknázta ki. Budát is csak 15 év múlva foglalta el.

Valójában a magyarság sorsa már Mátyás alatt beteljesedett, mivel a király a nyugattal háborúskodott, nem ismerve fel (pedig apja nyomán tudhatta), hogy a nagy veszedelem délkeletről jön. Az utód nélküliség, a belviszály csak cizellálta az események menetét. A török egyetlen nagy célját, Bécset nem tudta elérni, hála a magyar "hősiességnek". Örülhetünk, hiszen megkaptuk érte a hálát 150 év múlva. Amit ma is nyögünk.

#2-es vagyok. Abban egyetértek az előttem szólóval, hogy az Oszmán Birodalommal szemben Magyarországnak hosszú távon semmi esélye sem volt. Elég csupán a szultán és a magyar király éves jövedelmét megnézni, ebből az egy adatból is világosan látszik, hogy egy ilyen hatalmas birodalommal szemben Magyarország előbb-utóbb összeomlott volna. Ha nem 1526-ban, akkor 1527-ben vagy 1531-ben. Előbb vagy utóbb, de biztosan.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy katonailag nem lett volna esélyünk az oszmánokat megállítani, konkrétan 1526-ban. Ha ugyanis hadászatilag vizsgáljuk a kérdést, akkor lehet mondani olyan eseteket, amikor hiába nézünk statisztikákat a hadakozó felek bevételeiről, gazdaságáról, népességéről, mégis a gyengébbnek tűnő ország sikereket ér el.

Ennek az az oka (és ez a 16. században sem volt másképp, sőt...), hogy egy-egy hadjárat nem csak a csata időpontján múlik. Ez ugyanis egy borzasztó időigényes, logikusan felépített és rengeteg tényezőt (élelmezés, időjárás, utánpótlási vonalak, visszavonulási útvonalak, járványok, betegségek, élelmezés, csapatok összehangolt mozgása, időjárás, évszakok, eltelt idő, a menetrend betartása - és B terv, ha nem sikerül betartani, mert akkor az egész borul) - szóval egy óriási logisztikai feladat! Elég egy kicsi dolognak számító krach és az egész borulhat. Egyébként ezt B. Szabó János könyve is fejtegeti, amire a #3-as válaszoló utalt (az jó könyv!).

Szóval azt akarom ezzel mondani, hogy az csak egy dolog, hogy 1526. augusztus 29-én az oszmán hadsereg egy része megverte a csatamezőn a magyar haderők egy részét (igaz, a fő részét). Ez abból is látszik, hogy a korabeli (16-17. századi magyarok) nem is igazából Mohácsot tartották igazi katasztrófának, hanem a kettős királyválasztást, Buda elfoglalását stb. A mohácsi csatavesztés ("vert hadunk csonthalmai" stb.) romantikus képe inkább a romantikára volt jellemző, ők misztifikálták annyira ezt a dátumot, és nekik köszönhető, hogy a mai ember is ilyen sorsfordító dátumnak gondolja. Igaz, hogy sok minden bukott Mohácsnál, és tényleg egy fordulat volt az ország történetében, de igazából ez "csak" egy csata volt, amit megfelelő hadvezetéssel ki lehetett volna kerülni.

Az ország pusztulása előbb-utóbb bekövetkezett volna, de ez nem azt jelenti, hogy eleve esélytelen lett volna a védekezésünk 1526-ban! Mint írtam, ha időben összevonjuk a rendelkezésre álló haderőket (amire lehetett volna lehetőség!), ha megfelelő hadvezérek lettek volna stb., akkor a Dráva-mentén meg lehetett volna állítani őket (legalábbis több esély lett volna rá mint Mohácsnál vagy az ország további, belső, sík területein).

Szerintem ha sikerül időben összevonni a rendelkezésre álló hadakat (horvát-szlavón hadak, Szapolyai hadai és az idegen segítség) - vagy legalábbis e seregtestek megfelelően, összhangban tudtak volna operálni és erősebb lett volna a központi hadvezetés, akkor sokkal nehezebb dolguk lett volna Szulejmánéknak hadászati szempontból! Nem biztos, hogy vesztettek volna, de lehet, hogy a győzelmet sokkal nehezebben vívták volna ki.

#4

Mátyás monumentális terve az volt, hogy megszerzi a Német-római császári címet, Bakócz Tamás pedig pápa lesz, és így könnyűszerrel megtudja majd állítani az ország a török terjeszkedést. Sajnos egyik sem jött be.

#5-höz. Ha sikerül összevonni… Ugye a történelmi tények azt mutatják, hogy se akkor, se máskor nem sikerült. Nem érdekes, hogy elvileg (elméletileg) mit lehet, hanem hogy a gyakorlati helyzet milyen. Akkor mind a belpolitikai helyzet, mind a nemzetközi helyzet, mind pedig a személyi összetétel ezt az összevonást nem tette lehetővé. Pontosan arról van szó, hogy a vereség nem egy hibás taktikai húzás, nyilvánvaló erőfölény, vagy a csata jellegéből következő tulajdonságból következik, hanem az akkori helyzetből csatától függetlenül. Ezért mondjuk, hogy „objektív okok” miatt a török előretörés nem volt megállítható.

#7-hez. Igen, ismert, hogy Mátyás terve ez volt. Csakhogy ez a terv nem volt életszerű. Más szóval kivitelezhetetlen. Most abba nem mennék bele, hogy Mátyásnak milyen indokai voltak (volt pár személyes, gyerekkorból és későbbről is származó), a lényeg, hogy Mátyás tervei a saját személyéből magyarázhatók. De ettől nem lesznek megvalósíthatók is. És az alapprobléma ez. Még egyszer elismétlem: ez nem Mátyás hibája, de vele történt.

#5 vagyok. Mint írtam, az ország pusztulása nem lett volna elkerülhető, úgyhogy igazából felesleges a kiegészítésed. Amúgy amit írtam, B. Szabó János könyvében olvastam. Ő pusztán katonai szempontok szerint elemezte a mohácsi csatát (hadtörténész az illető), és arra a következtetésre jutott (vagy inkább azt sugallja), hogy 1526-ban az erőviszonyoktól függetlenül az ország katonailag képes lett volna visszaverni a törököt a rendelkezésre álló erőkkel, és a vereség okát nem az ország gyengeségében látta, hanem a nem megfelelő katonai döntésekben.

Persze azt az igazságot B. Szabó János sem cáfolja, hogy előbb-utóbb Magyarország vereséget szenvedett volna...