Hogyan zajlott a XIII. -XIX. Században egy csata? Például:függetlenségi háború, a nagy-északi háború, a hétéves háború, illetve a napóleoni háborúk

A lényeg az amit az első leírt :)

De azért pár dolog árnyalja a képet. Pl. a csatatereken már akkor is felállíthattak védműállásokat, ott volt ugyebár a tűzérség is, na és persze a lovasság. Az előltöltős, vagy hátultöltős, de nem automata/félautomata lőfegyverek korában egy lovasroham sokmindent eldönthetett, egyszerűen a gyorsasága miatt. Ezeket az elemeket tologatták, lehetőségeiknek és taktikai képességeiknek megfelelően a tábornokok. De ha a harcmodorra gondolsz, egészen az első világháborúig a lényeg az volt, amit az első is írt. Először a lőttek, aztán az egyik fél rohamra indult, és jött a közelharc. Ebbe rondítottak be a gépfegyverek az első világháborúban, amik mészárszéket csináltak a rohamokból. Ezért váltak szükségessé a tankok és más páncélozott járművek, illetve a jelentősebb légi és tűzérségi támogatás.

No nem egészen, a fegyverek, a harcászat, a taktika és a stratégia hatalmas fejlődési utat jártak be és óriásiak voltak a változások.

Volt egy időszak, ami meglepően humánus volt. Nagy Frigyes azt mondta, hogy a polgárnak észre sem kell vennie, hogy háború van, az a hivatásosak dolga. Ekkor a vallási türelmetlenség már elmúlt, a politikai meg még nem jött el és a háborúk is emberségesek voltak, amennyire ez lehetséges. Hadmozdulatok jellemezték és előfordult, hogy csatára sem került sor, a sarokba szorított tábornok elkerülve a felesleges pusztítást, megadta magát. Ebben az időben a fő harcmodor a csupasz fegyver ütőereje volt, a gyalogság szuronya és a lovasság kardja, de már ekkor is előfeltétel, hogy a tüzérség megrendítse az ellenséget.

A Bayreuth dragonyosok Hochenfriedbergnél (1745) és Seydlitz huszárai Rossbachnál (1757) már megrendített gyalogság ellen intézték híres rohamukat. Amennyiben az ellenséges gyalogságot nem rendítette meg az előzetes tűzcsapás, az ellene intézett rohamok nem voltak átütőek, amint ezt a zorndorfi csata mutatta (1758)

Napóleon részben annak köszönhette sikereit, hogy tüzértiszt létére jól alkalmazta a tüzérséget és ennek fejlődése szabta meg a későbbi harcászatot is.

A waterlooi, vagy a balaklavai halálroham és a búr, vagy a krími háború is megmutatta, de a Getyburgi mészárlásnál már egyértelmű a tüzérség ütőereje, amit később még a kézi lőfegyverek fejlődése és a géppuska bevezetése is egyértelművé tesz, hogy a védelem egyre jobban fölénybe kerül a támadással szemben, holott a harcászat egyre jobban az offenzívára épített.

A hadsereg, talán a hierarchikus felépítésénél fogva szinte soha nem volt képes előre látni a bekövetkező változásokat, mindig az előző háború tapasztalatai alapján indultak a következőbe, nem, vagy csak részben érzékelve a fejlődést.

Egyes személyek persze azért értelmesebbek voltak és így meglehetős sikereket arattak, de kijelenthető, hogy ezzel eltértek az aktuális hadászati előírásoktól.

Így következett be az első világháború borzalmas mészárlása. A tisztek az elején ugyanúgy leadták a kardjaikat a fegyvermestereknek, hogy köszörüljék meg, mint régen, holott ekkor a kardnak már semmi jelentősége nincs, de ennek belátásához majdnem egy év kellett. A régen bevált szuronyrohamokhoz való ragaszkodás elképesztő mértékű veszteségeket eredményezett, a technikai haladás következtében, de ez már nem szorosan a kérdéshez tartozik.

A pontos harcászati fejlődést katonai szakkönyvek tartalmazzák, az idők folyamán rengeteg változás történt, vannak híres írók, Clausewitz, Moltke, sőt egyes könyvek az ókortól részletezik a katonai taktikákat, ismertetve a fegyverzetet, az azokat használó csapatokat.

Néhány sorban ezt képtelenség még csak felvázolni is, de a neten találsz anyagot, ha érdekel.

[link]

[link]

A 18. század elejére már kialakultak a későbbi tömeghadseregek elődei, az adott állam feladata volt fenntartani egy teljes körű katonai szervezetet, ekkor már nem lehetett condottieriket vagy más zsoldosvezéreket felbérelni szorult helyzetben, mert a tűzfegyverek fejlődése egyre szervezettebb egységeket kívánt, de az állam ellenőrzési körének terjedésével lehetőség nyílt jól képzett és összeszokott, viszonylag nagyszámú katonaságot fegyverben tartani akár békeidőben is (pont az állandó hadsereg igénye volt az egyik fontos indikátora az abszolút állam kiépülésének a 16. századtól).

Emiatt viszont a Napóleoni háborúkig a hadseregeket veszélynek kitenni nagy kockázatot jelentett, és csak nagyon kevés uralkodó kockáztatta a teljes hadszervezetét (XII. Károly svéd király és Nagy Frigyes porosz király jut eszembe, de ők is részben a szűklátókörűségük, részben szorult helyzetük miatt kényszerültek erre a lépésre). Szóval az utánpótlásvonalak elvágása, az ellenséges sereg kiszorítása élvezett prioritást az ellenség megsemmisítése helyett. Persze vannak példák brutális, megsemmisítő csatákra, de ezek nem voltak szükségszerűek. Ebben a napóleoni háborúk hoztak változást.

Szintén a tűzfegyverek technikai fejlődése nyomán a lovasság egyre inkább háttérbe szorult, ahogy az előző hozzászóló is írta, a híres lovasrohamok jobbára már megtört vonalak ellen történtek, ez például a 18-20. századra nézve viszonylag egyenletesen végbemenő változás volt. Az 1848-49-es magyar szh-ban pl. a honvédség teljesen jól elvolt csatalovasság nélkül (igaz így a lovassági veszteségek nagyobbak voltak magyar oldalon, de nem jelentett kardinális problémát), az első világháborúban meg ugye jószerével minden lovas egység előbb-utóbb elhagyta a lovait, és gyalogos egységként harcolt tovább.

Én történelmet tanítok, és ezzel kapcsolatban könyvet is írok, így tisztában vagyok a témával.

A középkorban egy-egy ütközet inkább az ellenség bekerítéséért, egy-egy fontosabb stratégiai pont elfoglalásáért folyt elsősorban, alig voltak azért csaták, mert a hadvezérek mindenképp csatázni "akartak". Egy-két példa azért erre is adódik. Például az Eoferwic-i/Yorki csata (867.), vagy a Grunwaldi/1. Tannenbergi ütközet (1410.).

A puskapor jelentős változásokat hozott magával a hadviselés terén. A nehézlovasság rohamai kezdtek értelmetlenné válni a páncélt is átütő lőfegyverek ellen, így történt a Mohácsi csatában (1526.) is. Még ha a muskétánál talán még jobb is volt az angol-kelta "longbow", vagy a római-flamand eredetű "arbalète" vagy "arbalestè". Mikor azonban a muskétásokat a skót szabadságharcból hírhedt ismert pikásokkal kombinálták, igazi mészárlások is keletkeztek. Ezt egészítették ki a gyakran robbanó lövedékekkel megtöltött ágyúk, amiknek erejét Eger 1552-es ostrománál is láthattuk.

Aztán jött a harmincéves háború (1618-1648.) és az angol polgárháború (1640-1680.), majd a török kiűzése (1664/1687-1699.), végül pedig a Rákóczi-szabadágharc (1699/1703-1711.) és a spanyol örökösödési háború (1701-1713.). Ezek alatt új taktikák lettek kidolgozva, új fegyverek lettek feltalálva, új területváltozások léptek érvénybe. Aztán jött a Pragmatica Sanctio (1718.), Lotharingiai Ferenc és Mária Terézia házassága, majd VI./III. Károly halála, amiből gyönyörű hàború is lett 1745 és 1748 között. Ekkor II.Frigyes volt a porosz király, aki egy igazi géniusz volt és voltak módszerei a rendteremtésre (apja volt, hogy hadbíróságra is küldte, sőt kétszer is majdnem kivégeztette.). A jó kiképzést és kiváló, Brandenburgi és Königsbergi lőfegyvereket kapott porosz sorkatonaság sorra verte szét az itáliai és szász hadosztályokkal támogatott osztrák főszerepet, melyet Nádasdy és Apáthy tábornokok vezettek. Friedrich király például kiválóan használta a kiváló "Lanciers von Pruße" lovasságot. Ezen kívül az osztrákoknak volt még híres lovasság, mivel Angliában a polgárháború alatt bebizonyosodott Cromwell ír hadjárata alatt, hogy a hírhedt "ironside cuirassiers" már bizony elavultak. Egyébként Nádasdy tábornok is lovasság tábornagy volt, Apáthy József pedig a tüzérségnél volt parancsnok. A szász oldalról pedig a kevésbé híres Friedrich von Elsnig tábornok vezette az osztrák vérteseket. Poroszországnak pedig a hírhedt géniusz, Hanság Joachim von Zieten tábornokról lehet kijelenteni, eredetileg a Totemkopf egyik katonája volt. Ettől függetlenül a Rossbach/Roosebeeki ütközetben bizonyosodott meg, a franciák annyira értenek a lovassághoz, mint az aztékok a lőfegyverekhez. A lovasság viszont egyre inkább kezdte megkapni a "fedezd a szárnyakat, ha tudod, kerítés be az ellenséget" feladatot, a Sziléziai háborúkban voltak erre kivételek, mint a Torgaui csata (1760.), vagy a Maxeni (1759.) és a Lobositzi (1756.) ütközet.