Általában véve a feminizmus a nemek közti különbségek eltörlését is szeretné?
Mostanában azon filozofáltam, hogy feministák gsakran hangsúlyozzák, az egyik céljuk az, hogy nők szabadon, előítélet és megkülönböztetés nélkül nézhessenek ki maszkulinnak, illetve viselkedhessenek úgy.
Ehhez logikusan kapcsolódik, hogy ezen feministák szerint egy férfi is szabadon kéne, hogy lehessen feminin, illetve viselkedhessen úgy.
De az jutott eszembe, hogy ha ezt valóban elérjük, és bárki szabadon lehet "férfias" és "nőies", akkor mit fognak jelenteni ezek a kifejezések? Ha bárki lehet bármilyen szabadon, akkor ezek a szavak elvesztik a kategorizáló szerepüket, hiszen nem fognak semmit sem semmihez kötni.
Amikor olvasom, hogy feminista nők a nemek egyenlőségét hangsúlyozzák (amivel természetesen egyetértek), akkor nem tudom hova tenni a tényt, hogy maguk a feministák sem tudják eldönteni, kiknek a jogaiért közdenek. Ha mindenkiéért, akkor nem feministák lennének. De akkor kik a "nők"? Hogy lehet valamiért úgy küzdeni, hogy nem is lehet meghatározni?
És ezért gondolom, hogy a feministák nagy része érdemesnek tartaná eltörölni a nemek közti minden eltörölhető különbség eltörlését. Bár nem kétlem, hogy vannak olyan feministák, akik szívesen megválnának például a melleiktől is az egyenlőség (és személyes szabadság) jegyében.
"a feministák nagy része érdemesnek tartaná eltörölni a nemek közti minden eltörölhető különbség eltörlését"
Ezt nagyon nem hiszem.
A feminizmus általánosságban egyáltalán nem a külsőségekről szól, hanem a társadalmi viszonyokról.
Ez persze nem zárja ki extrém oldalágak és irányzatok létezését, de abból nem lehet általánosítani.
Nem tudják mit akarnak, de azt nagyon.
Magyarul, egy sor belső ellentmondás feszíti az eszmerendszert.
#1 és #5: ez nem igaz. Az "eredeti" feminizmus nem nőuralmat akar/akart, hanem a nők jogi-társadalmi felzárkóztatását és egyenlőségét. Amiről ti beszéltek, azok inkább a feminizmus távoli leszármazottjai, harmadik-negyedik vonalas radikális vadhajtások. Sajnos általában ezek a leghangosabbak és legfeltűnőbbnek, és ezek miatt alakul ki sok emberben ennyire negatív kép a feminizmusról.
Kérdező: szerintem ne kezeld a feminizmust egységes intézményként. Biztos vagyok benne, hogy van olyan "ága", ami a nemek közti különbségek és a nemeket megkülönböztető fogalmak eltörlésére törekszik, de biztosan van olyan is, ami nem.
A testi jellegek eltörlését (mint ahogy te is említetted a mellektől megválást) viszont már nagyon radikálisnak tartom, ez biztosan nem általános cél.
"inkább a feminizmus távoli leszármazottjai, harmadik-negyedik vonalas radikális vadhajtások"
Igen, erre gondoltam. Ez él ma sok helyen.
Köszönöm a lepontozást.
A két nem kapcsolatában lehetetlen az egyenlőség, valamelyiknek dominálnia kell. Az értelmes nők a férfi dominencia mellett is megtalálhatták a vezető szerepüket, szelídséggel, kedvességgel elérhették, hogy uruk azt parancsolja, amit ők szeretnének.
A feminizmus szólamai nem valósak, hiszen az előjogokat meg kívánják tartani, a hátrányokat meg el akarják kerülni.
Egy nő sem kívánkozik a bányákba menni és ott dolgozni, de például a férfiak lovagias viselkedését jól tűrik, a hódoló pillantásokról nem is beszélve. Válás esetén is küzdenek a gyermekek megtartására, ami jelenleg is szokás, de alanyi jogon óhajtják, márpedig az egyenlőségben esélyt kellene adni az apáknak is. Természetesen a régi felzárkózási mozgalmakkal egyetértek, de manapság már majdnem nőuralom van jelen a társadalomban és innentől kezdve feleslegesnek tartom a harsogó mozgalmat és személyesen sem kedvelem a harcos amazonokat, hanem inkább a kedves és szelíd nők vonzanak és meggyőződésem, hogy nőként is lehetséges az önérvényesítésük, nem szükséges, hogy elveszítsék vonzó tulajdonságaikat.
Azt hozzá kell tennem, tudom, hogy a feminizmuson belül sok irányzat van, mondhatni mindenki másképp értelmezi, mit jelent. Ez mondjuk nem az erőssége egy mozgalomnak, ha nagy dolgokat akar elérni... Már csak ezért is gondolom, hogy soha nem érjük el azt az állapotot, hogy minden magát feministának valló elégedett legyen.
Én személy szerint a komplementer feminizmusban hiszek, hogy a férfiak és nők kiegészítik egymást, mert mások. Sok mindenben sose lehetnek egyenlőek, mert különbözőek, és valamiben a férfiak, valamiben a nők jobbak. Továbbá fenntartom, hogy ezen különbségeknek nemcsak társadalmi, hanem biológiai okai is vannak, hogy a legkézenfekvőbb dolgot említsem, a férfi és női hormonok másképp hatnak az emberi szervezetre, ebből következően nem csak szocializáció kérdése a maszkulin illetve feminin viselkedés többek között.
Én kissé tartok egy olyan világtól, ahol a radikálisabb feministák nézetei érvényesülnek. Pedig ők az emberi jogokra hivatkoznak, már csak ezért is fenntartásaim vannak a mai ultraliberális, emberi jogokat lépten-nyomon hangsúlyozó emberekkel szemben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!