Magunkban higgyünk vagy a tényekben?

"a Francia Tudományos Akadémia valamikor kijelentette"

Ez így biztos nem igaz. Gondolom, az akkori eszközökre gondoltak - hacsak nem kacsa az egész.

Én úgy gondolnám, hogy elsőnek a BIZONYÍTOTT tényekben higgyünk. Van ugyanis egy csomó dolog, ami megzavarhatja a saját ítéletünket (színek, érzések, stb).

Ha nincs bizonyított tény, akkor viszont addig a saját értékrendünket használjuk (és közben keressük a tényeket: kísérletek, stb).

A kettő között szerintem az idő adja meg a kapcsolatot. Amíg valami nem következik be, addig az hit kérdése. Amint bekövetkezett már tény.

Amíg az érettségit nem csinálod meg, addig az csak hit kérdése, hogy meg tudod-e csinálni. Ezen lehet elmélkedni, hogy a statisztikák és az eddigi eredményeid, de nem lehet tényként kezelni, hogy "igen, meglesz" v. "nem, nem lesz meg".

Amint túl vagy az érettségin és megvan az eredmény teljesen mindegy, hogy azt hiszed v. sem h meglesz, van egy tény, miszerint sikerült v. sem.

Ebből elég világosan látszik szerintem, hogy nincs olyan, hogy csak az egyik vagy csak a másik. Tudni kell, hogy mikor melyik a mérvadó.

A tényekben való hit nem más, mint ismerni a valóságot, azt, ami körbevesz.

Az önbizalom meg hinni valamilyen tettünk sikerében, valami olyanban, aminek a tényszerűsége a jövőben van, tehát ma még ismeretlen. Ennek nem ellentéte a tények ismerete, hanem alapfeltétele. Az embernek akkor helyes az önbizalma, ha ismeri a körülményeket, amiben cselekednie kell, ismeri a döntési lehetőségeit, ismeri a saját erejét és gyengeségeit, ismeri a rendelkezésére álló eszközöket; és mindezek alapján azt látja, hogy kellő erőfeszítéssel, kitartással, figyelve a veszélyekre képes egy bizonyos célt megvalósítani.

Pl. ha valaki azt tűzi ki célként, hogy átússza mondjuk a La Manche csatornát, akkor ismernie kell a tényeket:

- A legtöbb embernek ez lehetetlen vállalkozás lenne.

- Számtalan veszélye van, ezeket sorba kell venni.

- Látni kell, hogy akik megpróbálták, azok nagy többségének nem sikerült.

Ezek tények.

Ettől még lehet önbizalmad, ha számba veszed azokat a tényeket is, hogy:

- Te nagyon jó hosszútávú úszó vagy,

- Nem szoktál pánikba esni,

- Jól bírod a monotóniát, a nehézségeket,

- Van tapasztalatod, mondjuk átúsztad már a Balatont, ahol összemérhetted a képességeidet másokkal, ebből tudod, hogy a fentiek nem beképzelt dolgok, hanem már más helyzetben ez megmutatta magát,

- Tudod, hogy hol hibáztak, vagy milyen képesség hiányzott azokból, akik eddig elbuktak, és tudod, hogy hogyan tudnád ezeket elkerülni.

Ezek is tények.

Az önbizalom alapja a helyes önértékelés, a világ helyes ismerete, valamint a tapasztalat. Ez tényekre épül. Ha nem tényekre épülne az önbizalom, akkor két hibát lehetne elkövetni: Önhittség, tehát önmagadról elhiszed azt, amire nem vagy képes. A másik hiba, ha valamire képes lennél, de azt gondolod magadról, hogy nincs hozzá meg a megfelelő képességed. Mindkettő hiba.

/"a Francia Tudományos Akadémia valamikor kijelentette"

Ez így biztos nem igaz. Gondolom, az akkori eszközökre gondoltak - hacsak nem kacsa az egész./

Nem kacsa, igaz. :) Pontosabban az akadémia egyik igen tisztelt tagja matematikailag-fizikailag levezette, hogy lehetetlen.

De lehet egy matematikai levezetés teljesen korrekt, attól még jöhet ki hülyeség, ha a premisszák hibásak.

A Francia Tudományos Akadémia azt is kijelentette egyszer hivatalosan, hogy az égből márpedig kövek nem esnek.

De ez a feltett kérdés szempontjából szerintem nem releváns, nem hiszem, hogy valakinek az önbizalmi problémái összefüggésben lennének mondjuk az eseményhorizonton fennálló ellentéttel a kvantummechanika és a relativitás-elmélet közt.

:)

Nem hiszem, hogy az önbizalmat meg kellene ingatnia, ha biztos tények birtokában egyes dolgokban véleményt kell változtatni.

Az önbizalomnak nem egy adott témában történő döntésről kellene szólnia, hanem éppen magáról a döntés képességéről. Abba meg jócskán belefér, hogy józan döntéssel éppen hogy tudni kell véleményt változtatni.

A megalapozott önbizalomhoz szükség van mindenek előtt jó önismeretre és ennek alapfeltétele tudni magunkról, melyek tudásunknak, véleményünknek szubjektív területei.

Éppen ennek hiánya szokott megingathatatlan konoksághoz vezetni, ami már az egészségtelen önbizalom területe.

Az önbizalomhoz tudni kell azt is hogy személyiségünk (ezzel véleményünk, hozzáállásunk is) egy állandóan formálódó, változó valami. Nem is kövesedhet be. Olyankor szokott az ember pofára esni a neki ellentmondó tényeken.

Én úgy gondolom, hogy az ember a tényekre kell támaszkodnia. Szerintem ennek semmi köze az önbizalomhoz.

"Ha bele gondolunk az is egy megcáfolhatatlan igazság hogy magunkban higgyünk viszont maga az ember szubilyektív."

Szerintem ennek a mondatnak nincs értelme. Mi pontosan az a "megcáfolhatatlan igazság"?

Mielőtt még valaki a totál ellentmondó véleményünk alapján erre gondol, #5-re nem én nyomtam mínuszt. :D

Nem vagyok híve ennek a piroskéz-nyomkodós vitapótló mankónak. :)

Arra, amikor minden kívülről (érzékszervi, külvilági) származó információra úgy reagál az agyunk, mint egy idegentestre, elveti, ignorálja, nem hasznosítja és csak azt fogadjuk el, ami "idebent" van, arra van orvosi szakkifejezés: autizmus.

:)