Valóban igaz az, hogy a Kádár-korszakban üldözték a vallást, vallásos embereket?

Hidd el, mi is itt éltünk. Én 80-ban kezdtem az egyetemet, volt egy csomó évfolyamtársam, akik egyházi gimnáziumból jöttek. Semmivel sem voltak okosabbak, mint a többi, pedig, ha hátrányos megkülönböztetés érte volna őket, akkor a közülük az egyetemre mégis felvetteknek magasabban lett volna a léc, és akik megugrották nyilván jobbak kellett volna, hogy legyenek, mint mi. De hát nem.

Persze nem mindegy, hogy a Kádár-rendszer melyik szakaszáról beszélünk. Van olyan kollégám, aki 10 évvel előttem még azért hagyta ott az egyházi gimnáziumot, és érettségizett államiban, mert úgy gondolta, másképp nem lett volna esélye az egyetemre, melyet aztán nem könnyen végzett el. Nem is lett volna nagy kár érte, ha nem lesz belőle orvos...

Baromság, mint annak a kb. 80%-a, amiket az előző rendszerről mostanában mondanak.

Én abban a korszakban nőttem fel, a családom járt templomba, én voltam elsőáldozó, bérmálkozó (ennek ellenére nem vagyok vallásos, de ez nem a korszak miatt van)

Nyugiban, jólétben éltünk. Hagytak dolgozni, a munkát megfizették, senki nem üldözött senkit.

"Én nem tudom, hogy a válaszolók nagy része hol élt, vagy mit tapasztalt, de a kommunizmusban határozottan üldözték a keresztény vallást, keresztény iskolákba gimnáziumokba nem mertek beiratkozni az emberek."

Keresztény körökben mozgok, egyházi iskolában tanultam és a Kádár-korszakban is keresztelkedtek, jártak hittanra, elsőáldoztak, bérmálkoztak, templomban esküdtek, és pappal temettettek. A városomban levő templomok, egyházi iskolák is működtek akkor (Bár a '80-as évek elején születtem, de amennyit ebből megtapasztaltam, illetve idősebb sorstársaim elbeszélései is erre engedtetnek következtetni).

Viszont igaz ami igaz, a magánembernek nem volt ajánlatos hitével előhozakodni kommunista közegben, illetve az egyházakat nagyon is kordában tartották/megfigyelték/próbálták szétzülleszteni.

Nem, a nagyszüleim templomba járó emberek voltak és soha semmi bajuk nem volt, de még a környezetükben sem fordult elő semmi ami üldözésre emlékeztetne.

A vallásosságot inkább csendesen megmosolyogták, a szüleim például már ateisták voltak, mert nem volt divat, nem volt menő a vallásosság. A vallásos embert akkoriban a közmegítélés kicsit butácskának, gyengécskének, szánalomra méltónak, szerencsétlen lúzernek tartotta. Ilyen volt a közhangulat, de ezt sem mesterségesen gerjesztették, hanem következett a gondolkodásmódból.