József Attila és a szerelem? (Ha kicsit értelmetlen bővebben lent)

Kedves Válaszoló!

Köszönöm szépen a hozzászólásodat. Abban egyetértünk, hogy az irodalom iránti tisztelet és szeretet ma már kiveszett, de szerencsére, ahogy azt az én példám is alátámasztja teljességgel nem.

Viszont próbálnak másként élni és elvontak? Igen. Ez baj? Szerintem valahogy ki kellene magunkat emelni ebből a világból és minden mocsokból, ami körülvesz minket. Vannak, akik épp ezért menekülnek a vallásba. Senki sem találja ma a helyét. Itt van egy kor, amivel nem tudunk mit kezdeni, amiben minden tönkrement. Hát jól érezzük magunkat? Lázadunk? Tűrünk? Elfogadunk? Egyik sem, mindegyik, magunk sem tudjuk és kialakulhat egy angol kifejezéssel élve splitting self. Innentől kezdve egyenes út vezet a lázadáshoz.

Mások útkeresőek. Ezek az emberek olvasni kezdenek vagy zenét hallgatni, Bibliát tanulmányozni, koncertekre járni, festményeket nézni vagy másba beleásni magukat, ami kiemeli őket a nem tetsző dolgokból szerintem. De ez szubjektív.

Veszélyes lehet? Veszélyes az, amit annak élünk meg. Én sem mondtam, hogy mindig ezeket a sorokat bújom. Hagyjuk magunkat megnyílni a fájdalmaknak, átéljük őket. Ez akár egy terápiaként is felfogható. Annak számára veszélyes, aki különben is lelki egyensúlyából kibillen. Sokféle ingernek vagyunk nap mint nap kitéve amikor megyünk az utcán mit látunk? Bunkó embereket lökdösődnek, agresszívak, tolakszanak előre, a pénzimádat, gyűlölködés elönti az életüket. Erőszak. Erőszak. Erőszak. Az iskolákban azt látod, hogy a diákok konkrétan megőrültek, egyre agresszívabbak egymással és már a tanárokkal is. A hivatalban pedig szétszedik egymást, minden nap küzdelem a holnapért. A családok szétesését látod a mikrokörnyezetben és sajnos a makrokörnyezetben is. Ez nem adhat okot arra, hogy letargiába ess? Sajnos sokkal több ilyen hatás van. Emberek bámulnak a semmibe, szomorúak, vagy éppen nem érdekli őket semmi csak jókat röhögnek és elnézést a kifejezésért de a másikat fikázzák. Jól érzik magukat a discoban, fittyet hányva mindenre, nemtörődömek. Az még súlyosbítja a helyzetet, hogy káros szenvedélyeknek hódolnak. Ezt látni nem szörnyűbb-e? Sajnos szerintem igen. És engem pont ebből oldoz fel. Látom mi zajlik a világban és erre reflexió.

Amikor József Attila már nagyon beteg volt papírra vetette gondolatait Szabad ötletek jegyzéke címen meg is jelent. Minden fájdalma benne volt és így szabadult meg tőlük. Ezt a pszichiáterek ma is használják.

Egyetlen adalék, ha valaki akciófilmet néz vagy horrort az is lehet káros. Ha hagyjuk, hogy romboljon akkor rombolni is fog.

Nem muszáj az általam leírtakkal egyetértened. Szerinted nem kellene negatívabb tónusú műveket olvasnunk vagy nem csak azt?

Ja még egy dolgot elfelejtettem. A Bibliában is vannak szörnyű dolgok, sőt az egész Ószövetség egy thriller, holott az szent könyv. ÉS rombolhat, talán tette is.

Az általam itt kifejtett deklaratív mondatokkal nem muszáj azonosulnod ezek csak az én idióta gondolataim, megint másoknak mást jelent.

Köszönöm szépen ismét. Egyáltalán nem célom az, hogy másokat meggyőzzek valós vagy vélt igazamról, főleg nem a vitatkozás, csupán a véleményem feltárása és megosztása.

Az tény, hogy a szövegek hatnak, de csak variációs ismétlést tudok használni, miszerint kritikusan olvassuk a szövegeket.

Elmondok egy történetet, ami talán jobban megvilágítja ezt a kérdéskört vagy problémakört. A középiskolai éveimben porig aláztak, zúzódásokkal és törésekkel volt tele a testem. Persze nem szó szoros értelemben. Nem tudtam olyanná válni mint a többi, bulizni, inni, dohányozni, nőket felszedni. Ez nem én voltam, vagyok szerencsére. Fokozatosan ízzé-porrá zúztak engem a folyamatos támadások. Nem tudtam tagadjak, tűrjek vagy lázadjak, ezért inkább valamilyenfajta befelé élést választottam. Tudtam, hogy a többiek az erőfitogtatásukkal és minden mással felém emelkednek, ezért kialakult az a képzet, miszerint nem érek annyit mint a többi. A korábbi illúziók szerelem, barátság lerombolódtak bennem és a teljes nihil állapotát éreztem, a céltalanságot, az ürességet, egy szakadékot, ami elválaszt a többiektől. Én akkor választottam az irodalmat, a dalszövegeket és más társművészeteket és ez volt az önfelfedezés, hiszen mások fogalmazták meg az én akkori gondolataimat sokkal jobban mint ahogyan én tudtam volna. Hihetetlenül beletalált abba, ami akkor én voltam és innentől kezdve egyenes út vezetett a könyvek és a versek szeretetéhez. Próbáltam magam köré falakat építeni, ami megvéd a külső sérülésektől, a folyamatos alázásoktól. Így persze egy önmagába záródóbb, izoláltabb valaki, ugyanakkor individuum lettem. Az ábrándozás blues, jazz, classic rock és egyéb igényes zenék, irodalom valamiféle menedék volt mindig. "Can you give me sanctuary? I must find a place to hide. A place for me to hide." énekelte Jim Morrison régen ismét teljesen beletalálva abba, amit én is kerestem. Adjatok menedéket, szeretetet, egy igazságosabb világot, építsünk már valamit, ami jobb minden eddiginél, amiben nem vagyunk szolgák. Ezt jelentette az egész kultúra számomra. Bezárkóztam? Igen. De miért is? Mert nem tetszett a külvilág, az emberek viselkedése, ahogyan mindenre fittyet hánytak. Valószínűsíthetően ez náluk is egyfajta kimenekedési útvonal volt a társadalomból. Én másként menekültem és pejlovamon visszavágtattam az időben, elringattam magam egy illúzióban a boldogabb korról. (Ezek a fiatalok című film máig is a kedvencem, Kenguru). Bár sok probléma volt akkoriban is, de tudtak vele élni.

A mai korban a legjobban nem tetszik a média hatalma, ami sajnos szerintem igenis káros a fiatalokra. Na jó nem mindre, de ahogy látom magukra öltik ezeket a viselkedési normákat miközben nincsenek tudatában a destruktív hatásnak, őket is elhülyítették. Mivel nincs kialakult énképük és nyakukba öntenek mindent, ezért nem csoda, ha össze vannak zavarodva. Ki nincs?

Én mindig pont ezért zárkóztam el ezektől a műsoroktól, nem nézek tv-t, így szocializálatlannak tartanak. Ellenben itt megszakítva kicsit a lineáris kohézió elvét és egy korábbi általam felvetett problémára reflektálva a visszaálmodás magam egy boldogabb korba nem más mint illúzió, hiszen a jelent kellene megélni mindjobban és miközben visszasírunk valamit elfelejtünk boldognak lenni. Végkövetkeztetés, konklúzió most nincs.