Te hogy képzeled el az ideális társadalmat?

Ideális társadalmat csak ideális emberekből lehet építeni. Ha az ember maga ideális, akkor meg szinte mindegy, hogy milyen a társadalmi berendezkedés. Illetve nem egészen, a társadalmi berendezkedés is mindig a célnak megfelelő, elsősorban a társadalmi egység méretétől függ.

Minden kor nagy forradalmai elbuktak. Azért buktak el, mert maga az ember nem változott általuk, így ugyanazok a hibák jelennek meg mindig társadalmi szinten is, csak ha más a berendezkedés, a rendszer, akkor ez más formában fog megjelenni. (Ez igaz a jelenlegi társadalmi berendezkedésünkre, az úgymond demokráciára is.)

Milyen az ideális ember? Alapvetően olyan, hogy önmagára nem kizárólag egyénként gondol, pontosan ugyanolyan súllyal gondol magára a társadalom építőköveként. A másik emberben nem egy tőle független egyedet lát, hanem ugyanannak a „testrésznek” a másik sejtjére, aki ugyanazt a célt szolgálja, ugyanannak a része, tehát vele pont annyira azonos, mint amennyire tőle elkülönülő, kívülálló. Az ideális ember tisztában van a saját képességeivel, erejével, erényeivel. De ugyanígy tisztában van saját korlátaival, hibáival, hiányosságaival. Az önismeret tehát nagyon fontos, az ideális ember ennek tükrében választja meg a tetteit, döntéseit, a szerepvállalásait. Az ideális ember mindemellett vágyik önmaga fejlesztésére, a tanulásra, itt a tanulást tágabb értelemben véve, azaz nem kizárólag iskolai keretek között.

Ilyen emberek esetén nagyon jó kis méretben az anarchia. Egy anarchikus berendezkedésnél mindenki teszi a maga dolgát, nincs irányítás. Ha valami szervezést, külön időt, energiát kíván, akkor az ideális emberekből álló közösség ki fogja magából emelni azt az embert, aki a lehető legjobban tudja elvégezni az adott feladatot. Ez működik pl. egy kisebb faluközösségben. Nincs igazán hierarchia, de vannak „szakértők”. Mindenki tudja, hogy ha lakodalmat kell szervezni, akkor Pistit kell megkeresni, ő ért hozzá a legjobban. Ha kalákát kell szervezni, akkor meg Bélát, ha disznóölésről van szó, akkor meg Karcsi az emberünk… Mindenki tudja, hogy az adott helyzetben az adott ember szerver, irányít, de amíg ebben a helyzetben ő kitüntetett szerepet játszik, a másik szituációban viszont ő az alárendelt.

De ami kicsiben működik, az nagyban már kevésbé. Egy nagyobb város, főleg egy ország szintjén már mindenképpen kell, hogy legyen olyan ember, akinek fixen egy adott társadalmi feladat ellátása a feladata, aki folyamatosan csinál valamit, így jól ismeri a saját területét, képes átlátni a folyamatokat a lehető legnagyobb mélységben, képes időben is jelen lenni, tudja mik történtek a múltban, azoknak milyen következményei lettek. Egy nagyobb társadalmi rendszer szerintem mindenképpen erősen hierarchikus, alapvetően a valódi arisztokrácia az ideális, ahol az arisztokráciát platóni értelemben értem, azaz a leginkább rátermettek uralmát.

Biztos, hogy az ideális társadalom Platón Állam című művével nagyon rokon lenne. Lehetne firtatni, hogy most az a négy kategória van-e, amit Platón felsorolt, vagy csak három, esetleg hat-hét, de valahol a lényege ugyanaz lenne.

Alapvetően az az ideális, ha mindenki azt teszi, amihez a legjobban ért. Minden társadalmi szerep kíván bizonyos képességeket, habitust, tehát ennek megfelelően kell, hogy az adott posztra kerüljön valaki.

Aki a lehető legjobban képes átlátni, megérteni bonyolult rendszereket, azokban minden okot, okozatot, következményt, és mindemellett a lehető leginkább képes lemondani önnön érdekeiről, a lehető legetikusabban, legigazságosabban szemléli a világot, abból lesz a jó vezető, az az igazi arisztokrata, az uralkodásra leginkább rátermett. Ő képes olyan döntéseket meghozni, aminek sokan nem biztos, hogy átlátnák a szükségszerűségét, a jóságát, lehet egy kevésbé jó átlátó képességű ember számára rövidtávon igazságtalannak, vagy hátrányosnak tűnhet egy-egy intézkedés, holott hosszútávon, a mélyére tekintve a rendszernek mégis igazságos és jó az adott döntés. Ő képes olyan döntéseket is meghozni, ami akár saját magára, vagy a társadalmi rétegére, családjára, ilyen-olyan személyes dolgára nézve hátrányos, mert a társadalom egészének jólétét tartja szem előtt, nem annak egy szeletéét.

Aki hasonlóan etikusan, önfeláldozóan gondolkodik, de kevésbé képes esetleg olyan mélységben átlátni a rendszert, vagy kevésbé képes felvállalni ennek negatívumait, abból lesz az a réteg, akit Platón őröknek hív. Ők nem hoznak komoly döntéseket, de működtetik az államot, ezt hűen, elhivatottan, akár önfeláldozó módon teszik.

Aki mondjuk képes nagyon jól átlátni rendszerek működését, de kevésbé fejlett az etikai érzékük, azokból lesznek az igazán jó szakemberek, ha Platón állam felépítését nézzük, ők a mondjuk a kereskedők, vagy a mai korunkban ők a mérnökök, informatikusok, gazdasági szakemberek, stb…

Aki meg mindkét szempontból kevésbé rátermett, ők alkotják a társadalom többi részét, a munkásokat, földműveseket.

Fontos, hogy mindenki tisztában legyen önmaga képességeivel. Fontos, hogy mindenki megtanulja a képességeit a lehető legjobban kiaknázni, önmaga és a társadalom érdekében. Fontos, hogy mindenki tisztában legyen azzal is, hogy ki miért tölt be olyan szerepet, amilyet. Ha ez így van, akkor egy adóemelést úgy fognak felfogni, hogy „bár nem értem miért van, de az uralkodó réteg biztos, hogy tudja miért jó ez nekünk”. Egy ideáli társadalomban az uralkodó réteg meg valóban tudja, hogy miért jó ez az embereknek, és valóban jó nekik. Mint írtam, fontos, hogy mindenki tisztában legyen a létezésének társadalmi aspektusaival, fontosságával. Ahogy Platón is írja, nagyon nagy szerepet kap emiatt a nevelés. És itt nem a mai iskolai oktatást értem ez alatt, ahol megtanulod, hogy milyen képletekkel, hogyan számold ki a rakétához szükséges üzemanyag súlyát, ha el akarsz juttatni valamit a Plútó adott pontjára, de semmit nem tanít arról, hogy hogyan viselkedj, ha a barátod látszólag cserben hagy, vagy hogyan dolgozd fel a gyászt. Félreértés ne essék, a technikai, tudományos, mérnöki tudásra is óriási szükség van, de a mai oktatási rendszer kizárólag erről szól. A valódi nevelésben meg ugyanilyen súllyal tanítanának mondjuk társadalomismeretet, önismeretet, művészeteket, akár még a vallás is belefér, de ezt sem a mai formában, vagy ugyanilyen súllyal tanítanának filozófiát, vagy testnevelést is.

Mindenki pont olyan, mint én vagyok. (pontosabban: mindenki pont olyan, mint amilyen eszményképet kitűztem magam elé.)

Így képzeled te is, nem?