Kezdőoldal » Tudományok » Társadalomtudományok és bölcsészet » Szabó Magda? (bővebb informáci...

Szabó Magda? (bővebb információ lent)

Figyelt kérdés
Szerintem Szabó Magda írónő egyik legjobb műve, bár nehéz kiemelni egyet, mivel nagyon gazdag az életmű. Mégis ami katartikus volt számomra, lúdbőröztem minden mondatán, ráadásul húsba vágóan aktuális a Mózes egy huszonkettő című kisregény. Maga a címmegválasztás ugyan számomra azt sejteti, hogy bibliai történetbe kezd a szerző, elolvasván kiderül, hogy teljesen más célja volt a címválasztásnak. A szereplői akár a mai korban is élhetnének is küzdhetnének a generációs szakadékkal. Nagyon szépen kidolgozott belső monológok, lélektani folyamatok ábrázolása. Kicsit zavaró ugyan, hogy a szereplők közötti viszonyt, kapcsolatrendszert nem azonnal bontja ki. Időnként nem mond neveket sem, ami nehezíti az olvasást. De annyit kijelenthetünk, hogy remekmű született. Ti mit gondoltok, kinek tetszett és miért?
2013. márc. 1. 20:16
 1/1 MDaniel98 ***** válasza:
Szerintem ez szubjektív teljes mértékben, az említett művet ugyan nem olvastam az irónőtől, de nekem a művei összeségében annyira nem jöttek be, persze lehet azért is, mert nem éppen én vagyok a célközönség.
2021. júl. 30. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!