A torinoi lepelről lehet venni dns mintát?

Ne legyek szűkszavú? Nem volt kérdés, csak hogy lehet-e venni. Mondtam, hogy már vettek. :) Mire vagy kíváncsi?

Keress rá a neten, rengetek tanulmány készült, nem csak dns-vizsgálat, hanem száz másfajta is. Érdekes és hatalmas téma.

Tíz év után láthatja ismét a nagyközönség a restaurált torinói leplet, „a kereszténység első számú és legkiemelkedőbb relikviáját” a város székesegyházában. A Passio Christi, Pas­sio hominis, azaz Krisztus szenvedése, az emberek szenvedése című kiállításra mintegy kétmillió olasz és külföldi turistát várnak. XVI. Benedek pápa május másodikán utazik Torinóba, hogy megtekintse a leplet, és imádkozzon mellette. Boda László teológus és eredetkutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott tanára a torinói lepel egyik legjelesebb magyar kutatója nyilatkozott lapunknak.

[link]

Boda László: A lepel vándorlásának útját a vászonba tapadt pollen révén lehet rekonstruálni

– Hittudományi szempontból mi a relikvia jelentősége?

– Az evangéliumok adnak ugyan információt a lepelről, de arról nem, hogy azonos lenne azzal az 1,1 méter széles és 436 centiméter hosszú vászonnal, amelyet Torinóban most újra kiállítanak mint Jézus megalapozottan eredetinek tekinthető halotti leplét. Mivel azonban a bibliatudomány csak a világi tudományok révén lehet tudomány, egészen különös a lepel kisegítő szerepe bizonyos részletek szempontjából, amelyek nincsenek benne az evangéliumban. Hiszen számos szaktudós csaknem százötvenezer munkaórát szánt már a lepel eredetiségének kutatására.

– Hogyan viszonyul az egyház a relikviához, hitelesnek tekinti?

– Az egyház senkitől sem követeli meg, hogy fogadja el a lepel hitelességét, annak tisztelete Jézus Krisztusra vonatkozik. A hittudomány szempontjából az a lepel kivételes jelentősége, hogy János apostol és evangélista sokáig érthetetlen húsvéti vallomását megmagyarázza: „Látta és hitt” (Jn 20, 8). Ezt a vallomást századokon át az üres sír látványával próbálták magyarázni a Biblia tudósai, de maguk is és a hívek is érezték, hogy ez nem meggyőző. Az üres sír láttán az asszonyok is azt hitték, hogy Jézus holttestét elvitték a sírból. A magyarázatot a lepel adja meg, amelyet János kibontott: ő látta, hiszen ott volt, amikor nagypéntek este a lepelbe belétekerték Jézus testét. Akkor azonban a vászon csupa vér volt. Húsvét reggelén azonban ugyanaz a lepel már megváltozott. Közepén ekkor már ott volt a foszforeszkáló arc- és testkép, ami pont olyan, mint egy fotónegatív, csak nem fotópapíron van, hanem egy lenvásznon. Ezt látta János, és ezért hitt már akkor is a feltámadottban.

– A lepel sokáig lappangott, majd 1357-ben tűnt fel Európában. Hogyan került ide, honnan került elő?

– A leplet 1357-ben állították ki először mint Krisztus kereszthalálának egyetlen igazolható relikviáját. Útja innentől pontosan nyomon követhető: a Savoyaiak tulajdonába került – mi is jól ismerjük Savoyai Jenő szobrát a várban –, majd 1532-ben, a család Chambéry várának kápolnájában majdnem elégett egy a tűzben. A szélén ma is láthatók az égési nyomok. A Savoyaiak vitték a leplet később Torinóba, és egyik leszármazottjuk a pápának ajándékozta.

– Mit sikerült kideríteni a lepel 1357 előtti útjáról?

– Ezt az időszakot és a lepel vándorlásának útját a vászonba tapadt pollen révén lehet rekonstruálni: Jeruzsálem, Edessza, majd Konstantinápoly, ahonnan 1204 után a franciaországi Lirey-be került. A keresztesek ugyanis, akiknek a vezetői fran­ciák voltak, elfoglalták és kifosztották Konstantinápolyt. Gondot okoz annak megállapítása is, hogy azonos-e a ma ismert lepel azzal, amelyet 944-től 1204-ig Konstantinápolyban őriztek.

– Ezen a ponton van a történetnek egy magyar szála is…

– Igen. Sajnos kevesen tudják, hogy a lepel azonosításában kivételes jelentősége van a mi Pray-kódexünknek, amely Jézus eltemetését is ábrázolja, s ezért is vált világhírűvé. Ez a 12. század végén került hozzánk, ma a Széchenyi könyvtárban őrzik. Nemrég mutatták be egy kiállításon, de az ugyancsak itt található Halotti beszédre koncentráltak, a kivételes jelentőségű ábrázolást csak másolatban mutatták be. A Pray-kódex jelentőségét alig ismerik, hiszen a pártállam annak egyházi jellege miatt a háttérbe szorította, noha értékében akár a Szent Korona kódexbeli megfelelőjének is tekinthető.

– Milyen vizsgálatokat végeztek el a szakemberek a torinó leplen, és milyen megállapításokra jutottak?

– A lepel hitelességével összefüggésben érdekes, hogy papok voltak az első kételkedők, és világi kutatók – köztük többen nem is vallásosak – álltak ki mellette. A papok ugyanis az evangélium szövegeit tanulmányozták, a világi kutatók pedig magát a leplet vizsgálták. A kételkedések sorozata voltaképpen 1898-ban indult el, amikor Secondo Pia ügyvéd elkészítette az első fotót a lepelről, és megdöbbenésére, a felvétel negatívja adta vissza a pozitív képet. Addig ugyanis a leplen látható alakot pozitív képnek gondolták. Piát ekkor csalónak bélyegezték, de az utókor fényesen igazolta, hogy az általa pozitívra változtatott kép az igazán megrendítő. Ez indította el aztán a lepel máig tartó drámáját a hitelesség kérdésében.

– Milyen érvek és ellenérvek hangzottak el?

– Az első neves kételkedő 1900-ban az a francia történész pap volt, aki hiá­nyolta a lepel 1357 előtti útjának igazolását. Azóta nagyot változott a megítélés, hiszen ezt az űrt sikerült kitölteni. A világiak jelentős részének kételkedése az 1988-ban elvégzett C14-es vizsgálatok eredménye nyomán vált uralkodóvá. A szakemberek ugyanis olyan eredményre jutottak, hogy a lepel keletkezése az 1260 és 1390 közötti időszakra tehető. Ez egyfajta tudathasadást okozott a tudományos kutatásban. Holott az érvek aránya még ezzel együtt is körülbelül kilenc az egyhez lenne a lepel 1. századi eredete mellett.

– Milyen bizonyítékok szólnak a lepel hitelessége mellett?

– Szakemberek kimutatták, hogy a rajta látható kép nem festve van, hanem háromdimenziós. Nincs olyan festő, aki anatómiailag ennyire pontos negatív képet tudna festeni egy emberről. Megtalálták továbbá Pilátus legkisebb pénzérméjének, a leptonnak a rajzolatát mindkét szemhéjon, ezt pénzérmeszakértők hitelesítették. Német kriminológiai szakorvo­sok igazolták, hogy a szívből valóban vér és víz folyt, ahogyan az evangéliumban olvassuk. Mintavételek révén sikerült kimutatni az AB vércsoportot is, valamint bizonyítást nyert, hogy a lepelbe tekert test körülbelül 36 óráig lehetett a sírban. Kimutatták, hogy egy valóságosan megostorozott és keresztre feszített, 30-35 év közötti férfi testének lenyomata van a leplen, teljes anatómiai hitelességgel, a zsidókra jellemző haj- és szakállviselettel, töviskorona nyomaival. Kimutatták, hogy a lepel képe a test kisugárzása által keletkezett, erre a kutatók nem találtak természetes magyarázatot. Igazi szenzáció volt később, hogy DNS-nyomokat is találtak a vászon anyagában.

– Mi magyarázza akkor a C14-es vizsgálat mindennek ellentmondó eredményét?

– Ez az egyetlen komoly ellenérv a lepel hitelessége ellen. Amikor II. János Pál pápát megkérdezték, mi a véleménye erről, azt válaszolta: várjuk meg a tudomány további eredmé­nyeit. Ma már ezek is a kezünkben vannak: 1994-ben Garza Valdes amerikai professzor megtalálta a perdöntő magyarázatot. Maja relikviák kutatása során fedezte fel azt a láthatatlan réteget, amely élő és holt baktériumokból áll vegyesen, és ennek a vastagságától függ, hogy milyen mértékben zavarja meg a C14-es vizsgálatok eredményét. Ezért az eredeti koránál akár ezer évvel vagy annál többel is későbbinek mutathatja ki az egyes relikviákat. Ez történt a lepel esetében is. Valdes felfedezése adott magyarázatot arra is, hogy a kiváló angol egyiptológus, múmiakutató, Rosalie David miért találta körülbelül ezer évvel későbbinek a múmiákat beburkoló szövet, az úgynevezett bandázs eredetét a testhez viszonyítva. A C14-es vizsgálat pedig nem hatékony olyan környezetben sem, ahol zsír vagy olaj van jelen. Márpedig a leplet a Chambéryben történt tűzeset után a nővérek olajban kimosták, hogy eltüntessék a károsodás nyomait.

– Ön mivel magyarázza mindezek után, hogy továbbra is sokan vannak a kétkedők a témával kapcsolatban?

– A lepel hitelességét azért kérdőjelezik meg még ma is nagyon sokan, mert ez Jézus Krisztus szenvedésének, sőt a hivők szemében feltámadásának is tanúja, s így a világ legértékesebb relikviája. Vannak azonban olyanok, akik ezt nem fogadják el, mert ellenkezik világnézetükkel, vagy egyszerűen csak azzal, amit a tévében látnak és hallanak a lepelről.

A Kr. u. első századból származó leplet, sőt lepleket találtak Jeruzsálem óvárosának közelében izraeli régészek. A lelet akár le is zárhatja a vitát a torinói lepelről, amelynek hitelességében régóta kételkednek a tudósok. A torinói leplet sokan Jézus testét borító szövetnek tartják, amely Krisztus arcának lenyomatát is megőrizte - ezt eddig tudományosan igazolni nem sikerült. Az izraeli leletek viszont erősen kétségessé teszik a torinói lepel hitelességét.

A most Jeruzsálemnél, a Hinnóm-völgyben megtalált leplek több tudományos szenzációt is okozhatnak: ezek a legkorábbi leletek, amelyeken DNS-vizsgálatokkal igazolni lehetett a lepra előfordulását. (A jeruzsálemi lepel korát a tudósok a Kr. u. első századra teszik. A pontosabb szénizotópos vizsgálatok szerint a szövet Kr. u. 1 és 50 között készülhetett.)

Egy olyan ember holttestét fogták körbe a most feltárt halotti leplek, aki leprában szenvedett, de végül tuberkulózisban hunyt el. A tuberkulózis lehetett az oka annak, hogy ennyire jó állapotban maradtak meg a szövetek. Ugyanis a halottat egy olyan sírkamrába helyezték, amelyet igyekeztek minél jobban, hermetikusan elzárni a külvilágtól, gipsszel vakolták be. Minderről az izraeli kutatók egyike, Mark Spigelman nyilatkozott a londoni Times-nak.

A jeruzsálemi leplek nem kaptak nedvességet, és két évezredet is átvészeltek, ami ritkaság a szövetek esetében. (Az úgynevezett paziriki szőnyeg ennél is idősebb, Közép-Ázsia száraz részein találták meg a 2500 éves szövetet orosz régészek.) A most feltárt sírkamrában nemcsak a szövet, hanem az elhunyt hajának maradványait is viszonylag jó állapotban találták meg ezeket a régészek. Bár Jézus korából találtak már szöveteket a Szentföldön, de Jeruzsálemben még sosem bukkantak ilyenekre.

A torinói lepel

© Wikipedia

Eldöntheti a vitát a torinói lepelről?

Ennél is fontosabb lehet azonban az, hogy a jeruzsálemi lelet eldöntheti a vitát a torinói lepelről. Erről Shimon Gibson professzor, a sírkamra feltárója nyilatkozott brit lapoknak.

A torinói lepel több mint hatszáz éve tartja bizonytalanságban a katolikus egyházat, a tudományos kutatókat és a hívőket egyaránt. A lepel a 14. században került elő, zavaros körülmények között - erről pár hete a hvg.hu is részletesen írt, amikor egy olasz történész azzal állt elő: mégiscsak hiteles lehet a torinói emlék. A torinói leplet Franciaországban 1357-ben állították ki először, jelenleg viszont már Olaszországban őrzik. Egy 1988-as radiokarbon-vizsgálat azt mutatta ki, hogy a torinói lepel a középkorban készült, tehát nem az ókorban.

Egyesek szerint a templomosok őrizték meg a torinói leplet, amely Krisztus halotti leple, és arcának másolata, "lenyomata" is kivehető rajta. Tudományosan eddig ezeket az elméleteket nem sikerült igazolni, és a specialisták jelentős része középkori hamisítványnak tartotta a Torinóban őrzött emléket.

Nem az igazi a torinói lepel

Most, a jeruzsálemi feltárás után alighanem a kételkedők kaptak perdöntő bizonyítékot a kezükbe. Az izraeli régészek - a Héber Egyetem és az Albright Kutatóintézet munkatársai - felfedezése ugyanis arra utal, hogy a torinói emlék nem takarhatta Krisztus arcát. Többek között azért sem - írja a londoni Times és a Daily Mail -, mert a jeruzsálemi szöetek darabokból állnak.

Ennek életbevágó jelentősége volt az ókorban. Ha ugyanis a halottnak hitt személy mégsem halt meg - amire sok-sok példa volt az ókortól kezdve a középkoron át, a hiányos orvosi tudás miatt -, akkor egy a torinói lepelhez hasonló, az egész testet beborító szövetből nem tudták volna kiszabadítani az elhunytnak hitt embert. A jeruzsálemi lelet éppen ezért több darabból áll: a fejet például külön szövettel csavarták körbe, hogy szükség esetén gyorsan levehessék az esetleg még életben lévő "halottról", nehogy megfulladjon.

A jeruzsálemi lelet ezen kívül még arra is utal, hogy az ókori Palesztina területén nem használták még az úgynevezett sávolykötést a szövetkészítéshez. Egyszerűbb vászonkötésű lepleket találtak a régészek, márpedig ha feltételezik, hogy az efféle lepel gyakori volt e környéken, ahol Jézus leple sem készülhetett más módszerrel. A torinói lepel viszont a körülbelül ezer évvel később elterjedt, bonyolult sávolykötéssel készült. (A kötésmódok különbségéről keretes írásunkban olvashatnak.)

Előkelő lehetett

A jeruzsálemi leplek egy előkelő ember testét takarhatták: Annás főpap sírja mellett találták meg, tehát vagy valamilyen "világi" előkelőségről van szó, vagy papi család tagja lehetett. Ezért sem valószínű, hogy ezt az előkelő embert egyszerű vászonkötésű szövetbe tekerték volna be, míg Jézust sávolykötésű lepelbe burkolták volna ugyanabban az időben.

Annás, Kajafás és Jézus

Jézust keresztre feszítése előtt két főpap is kikérdezte. Kajafás főpap neve a legismertebb ezekben a történetekben, de először nem is ő, hanem apósa, a korábbi főpap, Annás hallgatta ki Jézust. János evangéliuma szerint ez nem volt "sikeres" a főpapok szempontjából, hiszen Jézus nem tett ellene később felhasználható kijelentéseket. A sikertelenség után küldte Annás Jézust Kajafáshoz. Jézus sokáig itt is hallgatott, vagy nem érdemi válaszokat adott, végül azonban Kajafás kérdésére tulajdonképpen elismeri, hogy megváltónak tekinti magát, de leginkább az Ember Fiának. Ezek után döntöttek arról a főpapok, hogy Jézus istenkáromlást követett el. Ezután küldték, kísérték Pontius Pilátus elé Jézust, állítólag Kajafás ekkor már nem tartott a többi pappal. Kajafás szerepét egyébként két evangélium említi, Máté és János szólnak róla, Márk és Lukács nem.

Annás főpap egyébként szerepel a Bibliában: ő annak a Kajafás főpapnak az apósa, aki Jézust istenkáromlónak minősítette, és halálának kimondására bíztatta a papság vezetőit. Kajafás volt ugyanis a vezetője a Szinhedrionnak, a legfőbb papi testületnek Jézus idején. Jézust egyébként nemcsak Kajafás, hanem elődje, Annás is kihallgatta a Biblia szerint, minderről részletesen keretes írásunkban olvashatnak.

További érdekessége a jeruzsálemi leletnek, hogy nem messze találták onnan, ahol feltételezhetően Iskárióti Judás öngyilkosságot követett el. (Ő árulta el Jézust a Biblia szerint, nevét számos alakban írják: Iskariótes, Iskariótesz, Iskáriótész, többek között.)

Hol találták meg a jeruzsálemi leplet?

A jeruzsálemi sír, ahol a leplet megtalálták, gipsszel volt bevakolva. Ez nemcsak a hermetikus lezárást segítette, és megőrizte a lelet az utókor számára, hanem azt is jelentette, hogy az elhunyt nem kapta meg az ókorban szokásos második temetést. Egy évvel később ugyanis a szokások szerint a csontokat kiemelték a testből. A most feltárt sírban azonban a leplek között találták meg a csontokat is.

A Hinnóm-völgy, ahol megtalálták a leprás sírját, nevezetes hely: Máté evangéliuma Akeldamának hívja, amelyet "Vérmezőnek" is fordíthatnánk. A római korban ide temetkeztek a helybeliek, korábban viszont, a pogány időkben a törzsek élve égettek meg gyerekeket itt Moloch (Molok) isten tiszteletére. A héberek a völgyet Gehinnómnak nevezték, amely ma már jelentésében inkább a pokolnak felelne meg - a magyar gyehenna szavunk is innen ered -, valójában azonban "tűztó" a jelentése, és akár egy áldozati oltárra, egy lobogó "tűzoltárra" emléketethet, ahol a gyermekeket megégették. Később, az engesztelés napján a zsidók ide, a Hinnóm-völgybe zavarták el a bűnbakot, egy kecskét, amely a bűneik "eltávolítását" szolgálta. (Egy másik kecskét istenüknek áldoztak fel.)

Tudományos kutatások, eredmények

Vizuális megjelenés

Az emberi testet szemünk elé idéző frontális és dorziális kép, negatív, az eredetileg fehér, de manapság már sárgás vásznon látható képet alkotó elszíneződés, szalmasárga színű képmás, a modern fényképezés technikájának fejlődése után a tizenkilencedik században, a lepel lefényképezése után tisztázta azt, hogy az miért olyan furcsa szemünk számára.

1898. május 25-én Secondo Pia torinói ügyvéd és hobbifotós lefényképezte a leplet I. Umbertó olasz király engedélyével. A fénykép előhívásakor a negatív lemezen kivehetővé vált egy emberi arc. Erről értesülve Paul Vignon lefolytatja az első vizsgálatokat miután Torinóból visszatért, 1902-ben megjelenik könyve: Krisztus leple.

1931-ben még pontosabb felvételt készített Guiseppe Enrie. Így sok kutató előtt megnyílt a lehetőség az alaposabb tanulmányozásra. (Például: A felvételen már kivehetőek lettek az alak hátán a korbácsnyomok.)

1969-ben készítették az első színes fényképet.

A lepel eddigi legalaposabb vizsgálatakor olyan tulajdonságára derült fény, amely csak a legmodernebb számítógépes analizáló rendszerek megalkotása után vált elérhetővé, hozzáférhetővé a kutatók számára.[13] A képanalizátor feltárta a lepel azon tulajdonságát, mely szerint a képmást létrehozó kenderszálak elszíneződése, kiszáradása egyenes arányosságot mutat a hullamerevségbe rögzült emberi test, és az azt borító textília távolságával. Az ennek megfelelően létrehozott háromdimenziós képmás (melyet Dr. John Jackson és Dr. Eric Jumper készített, Air Force Academy, USA.) részletgazdagabb, amely kimutatott egy egyébként nem látható tárgyat, az áll felkötésére használt kendőt is.

A 2002-es restaurálás alkalmával, a lepel hátoldaláról lefejtettek textilrétegeket. Guilio Fanti és Roberto Maggiolo (Pádovai Egyetem) 2004-ben bejelentették, hogy találtak egy másik arcot a hátoldalon, Fourier-transzformációs képelemző eljárással vizsgálva találták meg a hátoldali arcot. "Fanti szerint a kendő mindkét oldalán látható arc természetfölötti, a mintázat csak a vászon rostjainak külső felületén található."[14][15](Journal of Optics, Londoni Fizikai Intézet)

A Biblia tudományos kutatása

Az elmúlt évszázadokban a tudományos exegéta kutatások érdemben nem vizsgálták az Újszövetség írásait annak tekintetében, a torinói vászonra, azaz Jézus halotti leplére történtek-e utalások a szövegben. Hagyományosan az az álláspont alakult ki, hogy azok az evangéliumi helyek amelyek szóba kerülhetnek, kérdésesek és kétségesek.

Máté: József elvitte a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és eltávozott.

Márk: Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé.

Lukács: Aztán levette, gyolcsba göngyölte, és elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, amelyben még senki sem feküdt soha.

János: Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.

Az egyetlen magyar sindonológus az első, aki írásaiban rámutatott és bizonyította, hogy az Apostolok Cselekedeteiben, Pál leveleinél és az Apostoli levelekből is kimutathatók a vászonra történő utalások:

„ Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak „

„ Elfogadjuk ugyan az emberek bizonyságtételét, de Isten bizonyságtétele nagyobb; mert Isten bizonyságtétele az, amellyel Fiáról tesz bizonyságot. „

Felhívta a figyelmet arra, hogy a halottal érintkező vászon a zsidó hagyományokra tekintettel tabu volt, így arról nyíltan beszélni, bizonyítékként felmutatni nem lehetett. Sőt a római fennhatóságra tekintette ez maga után vonta volna a sírgyalázás és hullarablás vádját is. Ezt erősíti Claudius császár felirata, amelyet Názáretben találtak meg: …Legyen tehát teljesen megtiltva, hogy bárki zavarhassa őket. Ennek megszegése esetére elrendelem, hogy a vétkest halálbüntetésre ítéljék a sírok megsértése vádjával….

Ennek a teóriának alapján a kereszténység gyökere nem feltámadás utáni jelenések – amelyek ellentmondásosak és meseszerűek – hanem a halotti vászon, amely tárgyi bizonyítékként szolgált Jézus követői számára a feltámadásra. Hiszen vasárnap reggel a sírhoz kimenő nők, akik a pénteki nagy ünnepre való tekintettel az elsietett temetést szerették volna befejezni a test megmosdatásával és megkenésével, betekintve a mészkőbe vájt helyiségbe még arról értesítették a két, városban maradt apostolt, hogy az Úr testét ellopták:

„Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: "Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették!"

János és Péter azonban beléptek a sírba és ott nem az üres sír győzte meg őket Jézus feltámadásáról. A szemük elé táruló látvány egy teli sír volt, amelyben a vászon, a sírmellékletek és a test végtagjait rögzítő kötelékek, az imaszíjjak mind az eredeti helyükön feküdtek. Azonban a test úgy hiányzott közülük, hogy a látvány meggyőzte őket, a sírból nem lopták el a testet, a tetszhalott magához sem tért, hanem – Jézus feltámadt. Bizonyságot csak a képmást tartalmazó vászon adhatott:

Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt.

( Mert a keresztény hit látásból, és nem hallásból származik.).

A test képmásának vizsgálata

Az 1978-as vizsgálat során semmilyen festéket vagy egyéb olyan anyagot nem találtak, amely kirajzolhatta volna a test körvonalát. A körvonalat összetömörödött, vagy megpörkölődött lenszálak rajzolják ki. Ott ahol nincs emberi körvonal, az eredeti Z alakú zsávolykötés látható. A kutatók találgatásra szorultak, és azt szeretnék megérteni, milyen hatás érhette a leplet a rajzolat megjelenése pillanatában.

Ian Wilson összehasonlította a termonukleáris robbanáskor keletkezett nyomokat a lepellel. Szerinte a holttestet néhány másodpercig ismeretlen sugárfajta érhette.

Rodante szerint egy impregnált vásznon a napsugarak hasonló nyomokat hagynak. Véleménye szerint a feltámadás pillanatában a fénynek belülről kellett jönnie, és erre csak egy "ember", Isten fia volt képes.

"Ilyen fizikai sugárzást a Földön nem ismerünk" (Beljakov).

Roberto Hedges az oxfordi C14-es vizsgálat egyik résztvevője (labor vezetője) állítja, hogy a leplet neutronkisülés érte.[17]

Az olasz Országos Technológia- és Energiaügyi Fejlesztési Ügynökség kutatócsoportja Paolo Di Lazzaro vezetésével négy évnyi vizsgálódás után arra jutott, hogy "a leplen lévő kép olyan, mint amilyet lézerrel hoznak létre egyes szövetgyártók". A szakértői csoportnak több éves kísérletezés után sikerült "speciális lézertechnikával kibocsátott, rendkívül rövid, de intenzív fényimpulzusokkal" a lepelhez hasonló módon elszínezni egy szövet felszínét. A lepelnek azonban csak igen kis részét tudták ilyen módon reprodukálni. "A teljes kép reprodukálásához 14 000 lézerre volna szükség, ami jelenleg megvalósíthatatlan" – mondta Di Lazzaro.[18]

Mark Antonacci történész és Arthur Lind fizikus "Részecskesugárzás a testből" című tudományos cikkükben ismertetik kutatási eredményüket, mely szerint a lepel lenyomatát sugárzás okozta, ami a lepel által takart testből jött.[19]

Textilvizsgálat

A Pray-kódex]egy illusztrációja, amelyen Krisztus temetése látható, ahol egy hosszú szövetdarabbal burkolják be a megváltó testét. A fenti képen a vászon egy jellegzetessége is ábrázolásra kerül, a hüvelykujj a tenyérbe záródik, nem látható.

A díszítő miniátor két jellegzetes tulajdonsággal, halszálkás mintázattal és négy, megközelítőleg L alakot formáló lyukkal ábrázolta Jézus halotti leplét. Ez a két jellegzetesség megtalálható a torinói leplen is[20].

1973-ban kivágtak a vászon frontális képmást tartalmazó részének bal alsó, a jól láthatóan a vászon többi részétől elkülönülő kérdéses 11 cm széles részből több 40×10 mm-es darabot, valamint 15 db egyedi szálat távolítottak el a vászon képi és nem képi régióiból. (Azért onnan mert a tűz okozta sérülésektől és a képmástól a legtávolabbi hely ez volt). Max Frei ekkor vette le 12 db ragasztószalaggal az első pollenmintákat. Ezt Giovanni Riggi professzor későbbi minivákuumos mintavétele követte hasonló céllal.

1988. április 4-én az előbbiekben leírt helyről a korábbi mintavételt folytatva kivágtak egy 10×70 mm-es csíkot, melyet további részekre vágtak. Továbbá két másik – egy núbiai sírból előkerült vászon, és a British Múzeumból egyiptomi gyűjteményéből vett – mintával együtt (vakpróba) küldték el három különböző laboratóriumba C14-es vizsgálatra. (Nem található adat arra a hiányra nézve, amely Secondo Pia felvételein még nem látszik az ellenkező oldalon, ami nagyobb az említettnél és a mostani képeken jól látható.)

Mind a lepelből származó mintákból és mind azokból a toldásokból mely a középkori tűzvész után foltoztak Raymond Rogers talált vanillint, míg a lepel többi részében nem. Ennek alapján Raymond Roger azt feltételezte, hogy a laborokba vitt minták is újabb toldások lehettek. Újravizsgálás után (nagy felbontású képen) megtalálták a vitatott területen az újraszövés nyomát.

A textil nem lehet középkori eredetű Gilberto Raes textil szakértó szerint (Gent Egyetem).

2005-2010 közötti kutatócsoport az ENEA záródokumentumában leszögezi a test rajzolata a textílián 200 nanométer, ami a textil sejtfalának vastagságával egyenlő. A kirajzolódott alak a textil eloxidációja miatt keletkezett, azaz elöregedéséből. Továbbá megkorbácsolt testnek kirajzolódása nem a halott bomlási gázaiból jött létre, ami a testnyílásoknál kezdődött volna 40 óra után. Ennek semmi jele nincs. Következtetésképpen a test kettő napnál tovább nem volt a lepelben. A textilt egy rövid ideig tartó vákuum UV sugárzás tudná hasonlóképpen elszínezni, ha az 34 ezer milliárd wattos VUV sugárzású volna. Ilyen eszköz azonban nincs a földön ma sem, és természetesen a középkorban sem volt.

C14-es, radiokarbon-vizsgálat

1988-ban a római katolikus egyház hozzájárulását adta a C14-es eljárás alkalmazásához, kifejezve ezzel elkötelezettségét a tudományos vizsgálatok iránt. A vizsgálatot a vakpróba elvén ejtették meg: minden laboratórium három darab, számozott vászonmintát kapott, amelyekről nem tudták, melyik a valóban vizsgálandó anyag. Az egymástól független három különböző egyetemen (Oxford, Zürich, Arizona) végzett eredmény ugyanazt hozta: a küldött minta alapján a lepel keletkezése 1260 és 1300 közé tehető.

Az eredmények: Oxford szerint 1200, Zürich szerint 1274, Arizona szerint 1304. A szélsőértékek hibahatárai is fedik egymást, ezért az eredményekben belső ellentmondás nincs.[23]

Az ENEA olasz országos intézet kutatói öt éves vizsgálat során arra a megállapításra jutottak, hogy a lepel nem lehet középkori hamisító munkája. Ennek az elméletnek az alapja egy olyan C14 méréseken alapuló kormeghatározás volt, melynek objektivitása több szempontból kétséges (a mintavétel esetlegessége, bizonyított számítási hibák, a laboratóriumi „nyers” adatok eltitkolása). Vizsgálataik szerint a leplen található képhez hasonlót a mai legmodernebb laboratóriumi technikákkal sem lehet előállítani, középkori módszerekkel pedig teljességgel lehetetlen.[22]

Pollenvizsgálat

1973. november 23-án éjjel, tanúk jelenlétében mintavételre került sor. Max Frei, a zürichi rendőrség tudományos osztályának vezetője 12 mintát vett a vászonról ragasztószalaggal, annak 48 cm2 felületéről úgy, hogy a képmást nem érintette. Kilenc évi elemzés és kutatás után ( Nine Years of Palynological Studies on the Shroud 1982.) 49 pollenfajtát azonosítani tudott, ezek közül 11 Franciaországra és Itáliára, 24 Anatóliára, 14 Palesztinára jellemző, ebből nyolc halofita, amely a Holt-tenger vidékén őshonos, további hat faj pedig csak Jeruzsálem környékén. ( A professzor hitelességét a későbbiekben megkérdőjelezték, mivel a német Stern hetilapban megjelent Hitler-naplók kapcsán, azok valódisága mellett foglalt állást. Pár nappal napfényrekerülésük után már be is bizonyosodott, hogy hamisítványok. Azonban a bírósági eljárásban világossá vált, hogy az általa vizsgált "bizonyítékhoz" kapott kontrollanyag is hamisítvány volt... így ma már szakértelmét nem vitatják. ) 1978-as STURP - vizsgálat során ismét ragasztószalaggal, majd minivákuummal vettek további mintákat. A virágporokon kívül arany, ezüst, bronz és más anyagmaradványok is kimutatásra kerültek. A palinológiai jellemzők alapján, rekonstruálható az ókori és középkori írásokkal egyezően a lepel útja a Szentföldről - Európába. Egy esetleges hamisítás esetén a középkorban, a virágporanalízis ismeretének hiányában, értelmetlen egy ilyen pollenekkel rendelkező vászon beszerzése és felhasználása.

1998-ban a torinói szimpoziumon Avinoam Danin szóban egy új felfedezésről számolt be, amelyet a következő évben bizonyítékkal egyetemben tárt a szakmai konferencia elé:1999-ben a Saint Louis-i 16. Nemzetközi Botanikai Kongresszuson kimutatta két tudós (egy izraeli és egy amerikai), hogy a virágporok közül kettő: Gundelia tournefortii, Zygophyllum dumosum, együtt csakis a Jeruzsálem-Hebron régióban találhatóak meg. Az egyik (Gundelia tournefortii) éppen az, aminek szúrós leveléből véleményük szerint Krisztus töviskoszorúját készítették. Avinoam Danin, aki a jeruzsálemi Héber Egyetem botanika professzora, Uri Baruchhal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollenszakértőjével együtt vizsgálta meg a leplen található virágporokat - az 1973-as mintákat felhasználva - álláspontjuk szerint azok a virágok, amelyeket a holttest köré helyeztek, egy nap csak egy órán át nyílnak, délután 3 és 4 között. És mivel a pollenminták és egyéb bizonyítékok alapján legalább a 8. századra, vagy régebbire datálják a lepel keletkezését, a két professzor egyetért abban hogy a lepel eredeti.[24][25][26] A 8. század azonban még messze van Jézus korától, így legfeljebb csak a C14-es módszerrel végzett vizsgálat eredményét kérdőjelezhetik meg. Danin 2008-ban Hector Guerrával közösen írt könyvében leírják, hogy a virágok friss állapotban kerültek a lepelre. Az azonosított virágfajták egy része decembertől áprilisig, más fajtáknak viszont márciustól júniusig tart a virágzási időszaka.

Marzia Boi spanyol palinológus újabb elektronmikroszkópos pollenvizsgálatokat végzett, melynek eredményeképpen a következő megállapításokat tette:

A leplen található pollenek olyan növényektől származnak, melyeket a leggyakrabban használtak temetkezésekhez az ókorban, ugyanakkor az akkori idők legkiválóbb minőségű olajainak és keneteinek alkotóelemei.

A pollenek olajok révén ivódtak be a szövetbe. Az ókori zsidó temetési szertartásokon is olajokkal és illatos kenetekkel kenték be a halotti leplet és a holttestet.

A leplen található növények mind rovarbeporzásúak (entomofil), tehát nem a levegőben terjednek, hanem rovarok segítségével. Ebből következően "közvetlen kapcsolatnak kellett lennie [a pollenek és] a temetésnél használt növények vagy más anyagok között".

A kutató Max Frei, Danin és Baruch vizsgálatainak eredményeit is kiigazította:

Amit korábban anemónapollennek azonosítottak, az pisztácia pollenje. Kenetként is használták a leveléből, terméséből és kérgéből előállított balzsamot.

Asteraceae (fészkesvirágzatúak) családjába tartozó Helichrysum (szalmagyopár) pollenje, amit Ridolfia segetum és Gundelia tournefortii (palesztin articsóka) pollenjének véltek. A leplen 29,1%-ban ez a pollen van jelen. A Helichrysumból nagyon finom olajat készítettek és feljegyzések bizonyítják, hogy több ókori nép is használta temetkezéseknél Arábiától Görögországig. Tehát jelenléte arra utal, hogy fontos embert temettek el vele.[27]

Vérvizsgálat

A vásznon látható sebeknél jelentkező vöröses foltok alapos és tudományos vizsgálatára a STURP 1978-as mintavételezése után került sor. A csoport vezetői felkértek egy tudományos kutatásokra specializálódott cég vezetőjét, akinek intézete (Walter McCrone Associates Inc.) végezte el a különféle teszteket. Azért is fordultak felé, mert hírnevét megalapozta az úgynevezett Vinland-térkép leleplezésével.

A STURP számára megküldött eredmények szerint a minták tartalmaztak egy vörös okker nevű festékalkotót, amely vas-oxid (rozsda) őrlésével készült és amely a festés változatot támasztotta alá. A lepel hitelességét vitató eredmények dobraverésével, olyan publicitást kapott McCrone, amely meghaladta az összes egyéb eredmény közlésének nyilvánosságát.

Mind a vizsgálat módszereit, mind eredményeit kifogásolták más kutatók. Amikor szembesítették azzal, hogy a képmás esetében saját grafikonjai szerint kevesebb a vas-oxid részecske száma, mint a lepel fehér felületén azt válaszolta: „akkor ott többnek kell lennie” .

Walter McCrone védelmére kelt Joe Nickell „festménypárti” magánkutató, ( CSICOP ) egy befolyásos érdekvédelmi csoport tagja, aki erős kampányt folytat a paranormális jelenségekbe vetett hit ellen. Saját kísérletei alapján elkészítette a lepel másolatát, amely egyáltalán nem vethető össze az eredetivel, de amelynek leírása és egyéb kritikái alapján, meghallgatásra talált a magyar tudományos körökben, akadémikusok, szkeptikusok között is, akik a szindonlógusokkal való vitát viszont nem vállalták. Azonban időközben kiderült, hogy McCrone eredményei megkérdőjelezhetők a térkép vonatkozásában, sőt az eltelt időben bebizonyosodott eredetisége. A vásznon található vérnek gondolt foltokról pedig más vizsgálatok azt állapították meg, hogy valóban vér, és vércsoportja is azonosítható.[28]

A vöröses foltok mikrokémiai vizsgálattal elemezve pozitív eredményt adtak hemin, protein, bilirubin és albumin összetevőkre. Így vérmaradványnak minősíthetők. Ezek a foltok fehérjebontó biokatalizátorral eltávolíthatóak (protealitikus enzimmel). Így kizárható a festékeredet elmélet,[29] de nem zárható ki a valódi holttesttel végzett hamisítás.

A sebek környékén, a leplen fellelt vöröses anyag a korábbi elképzelésekkel szemben nem festék vagy állatból származó vér, hanem emberi vér, és a Közel-Keleten viszonylag gyakrabban előforduló AB vércsoportba tartozik. Az AB vércsoport mindenhol a legritkább típus és a Közel-Keleten is csak 8-12% az előfordulása, ami körülbelül két-háromszorosa a 4% körüli világátlagnak, de még ezzel sem nevezhető „gyakorinak”. A kétezer éves vér bizonytalan analízise az eredetiséget vitatók számára a későbbiekben fontos érv lett.

Dr. Giovanni Tamburelli (Torinói Egyetem) egy számítógépbe táplálta az emberi vér paramétereit, hogy a gép kimutassa a leplen található összes vérnyomot. Az arcon szabad szemmel nem látható hajszálerekből származó vérnyomokat talált, aminek konklúziója alapján kizárta annak a lehetőségét, hogy a képmás létrejöttében emberi kéz játszhatott közre.