Miért van az, hogy néha szépnek látjuk magunkat, néha meg rondának?

Szerintem ez a fajta önvizsgálat is azokra jellemző, akik sokkal nagyobb súllyal veszik figyelembe mások véleményét önmagukról, mint a sajátjukat. Ez is az önmagunkban való megbízás hiányát jelzi, plusz esetleg azt, hogy másokat irigylünk, mert mások képesek elérni dolgokat vagy másoknak olyan alap adottságai vannak, amilyeneket mi szeretnénk.

Bizonyos oldalról nézve ez egyfajta önzőség, önmagunk szeretete, önmagunkért való aggódás. Az állandó önfigyelés azoknál gyakori, akik amúgy nagyon ráérnek, akiknek nem köti le a figyelmét az életük, ezért van lehetőségük önmagukat, a kinézetüket és az életre adott reakcióikat figyelni. Aki lefoglalja magát, annak nincs erre lehetősége, illetve az általában kiegyensúlyozottabban is viselkedik, mivel közel azonos ideje jut másokra és önmagára.

Ezen kívül még azt mondanám, hogy a tükör és a fénykép között azért van nagy különbség, mert optikailag teljesen más a kettő. A szemed gömb alakú (a lencséje egy adott alakra áll be tükörbenézéskor), a tükörben látott képet teljesen másnak látja, mint a fényképezőgép lencséjén keresztül látott képet (ami megint csak más lencsegörbülettel működik). Ezen kívül nyilván az is közrejátszik, hogy a fotó állókép, míg a tükörben a szem, a szemhéj, az arc apró izmainak mozgása, valamint a különböző fénybeesések ezerféle képet mutatnak másodpercenként az agynak. Arról nem is beszélve, hogy a fényképezőgépek színvisszaadása (főleg az új digitálisaké) hamis, gyakran a beállításoktól és a fényviszonyoktól függően teljesen testidegen. Ez még a legjobb minőségű több százezres fényképezőkre is igaz, a technológiai határok miatt.