Pszichológia - az alacsony önértékeléssel rendelkező emberek próbálják elkerülni azokat a helyzeteket, ahol "hibázhatnak"?

"Ha én egy erkölcstelen, ostoba embernek tartom magam, akkor az önbizalmam is alacsonyabb, nem? "

Sajnos nem :)

Rengeteg hazug csaló van, akinek akkora az arca, hogy egy kétszárnyú kapun nem fér be. Ezek tudják magukról, hogy hazug csalók, tehát erkölcstelenek, illetve gyakran az erkölcs nem is jelent nekik semmit, de mellé óriási az önbizalmuk. Viszont ostobának nem tartják magukat, sőt.

Ha mégis van némi erkölcsi érzékük, akkor meg is magyarázzák, hogy miért hazug csalók, így oldva fel a disszonanciát. Lásd adócsalók: "azért nem fizetek adót, mert irreálisan magas, és az állam úgyis hülyeségekre pazarolná".

Nem értek a pszichológiához, ezért ez a válasz talán nem sokat segít, de a szabálykövetés (csalás/nem csalás) ügyében vannak még mindig új felfedezések. Ez ugyanis a humánetológiában érdekes kérdés, sokat foglalkoznak vele, mindig van újabb adat. Egyrészről a feltételezhető genetikai meghatározottság kérdése (mekkora arány?), másrészről a bizonyos nemi dimofrizmus (nők szabálykövetőbbek), harmadrészt a csoportstruktúra is befolyásol, illetve bizonyos fertőzések (toxoplazmózis). Erre az eleve diverz képre még rátesszük az önértékelést... minden tiszteletem, nem értek hozzá, de én nem lennék ilyen bátor.

(Ja, nálad az önbizalom és az önértékelés ugyanaz most, vagy nem? Bocsánat, összezavarodtam. És mit jelent az "alacsony", meg a "magas" önértékelés? Alul- vagy túlbecsüli magát az illető?)

Ha pl. adott egy alacsony önértékelésű fickó, akinek bejön egy jó nő, akit hazugsággal akar becserkészni. Ebben az esetben még jogos az a magyarázat, hogy azért tette, mert máshogy nem kaphatná meg, vagyis alacsony az önértékelése. Persze, ha feltételezzük, hogy oda mert menni.

És itt a bibi. Ahhoz, hogy a disszonancia kialakuljon, kell a szituáció is, amiben kialakulhat. Kísérletes körülmények között összejöhet az összefüggés, hiszen ott a kísérletvezető osztja be az embereket a szituációkba. Itt az embernek nincs választása, akkor oda az ún. randomizáció, vagyis az emberek véletlenszerű besorolása a pszichológiai kísérlet kísérleti csoportjaiba.

Ellenben a megfigyeléses helyzetekben a vizsgálat vezetője nincs hatással (a legjobb esetben) a megfigyelt személy választásaira, döntéseire. A józan paraszti ész azt diktálja, hogy az erkölcstelen tettekhez rizikót kell vállalni. És ahhoz kell önbizalom. Vagyis, ha az alacsony önértékelésű embernek nincs elég önbizalma, logikus, hogy nem vállal rizikót, így nem jön létre az erkölcstelen tett. Ebben az esetben arról van szó, hogy az elmélet megállja a helyét egy laboratóriumi helyzetben (vagyis pszichológiai kísérletben), de a valós, mindennapi helyzetekre való általánosíthatósága korlátozott. Erre mondják azt, hogy a kísérlet ökológiai validitása gyenge. És ha a kísérlet ökológiai validitása gyenge, akkor az eredmény, így az elmélet általánosíthatósága korlátozott.

Tehát a problémát az okozza, hogy az általad megfigyelt helyzetben nincs kényszer az erkölcstelen tettre.

A másik eshetőség, hogy te a "kisebb-nagyobb" viszonyrendszert használod. azt viszont nem tudjuk, hogy az elmélet megfogalmazásában mihez képest kisebb vagy nagyobb az önértékelés. Ha pl. olyanokat válogatunk ki az utcán, akiknek az átlagoshoz képest eleve nagyobb az önértékelése, akkor ebben a csoportban lényegében magas önértékelésűek vannak. Vagyis előfordulhat, hogy az csoportunk legkisebb önértékeléssel rendelkező tagja éppenséggel magabiztosabb, mint egy átlagember, vagy az, akit te megfigyeltél. Ettől még lehet"jó" az elmélet, de csak arra a csoportra, aki az átlagosnál magasabb önértékelésű. A többiekről nem tudunk semmit, hiszen nem vizsgáltuk őket.

Itt a gondot tehát az okozza, hogy vizsgált csoport önértékelési "indexe" nem fedi le azokét, akiket te megfigyeltél.

A harmadik kérdés a helyzet. Te megfigyeltél ki tudja, hány helyzetet. Ugyebár az erkölcstelen tettnek rizikója van. Kérdés, vajon a cselekvés megéri-e a rizikót egy alacsony önértékelésűnek? Logikus feltételezni, hogy ha elég nagy, akkor meg fogja tenni. De ebben az esetben nem várható kog.disz. redukció, hiszen a nagy jutalom önmagában igazolja a tettet, nem kell ahhoz az önértékeléshez nyúlni.

Az is kérdés, vajon nem TÚL nagy-e a rizikó? hiszen logikus volna elvárni, hogy eleve kevés az önbizalma az embernek, akkor talán csak kis rizikót vállal. Ebben az esetben működhet is akár a kog.disz. elmélet.

Szóval itt a gondot az okozza, hogy a megfigyeléses helyzetek nagyon jók, de általánosíthatóságuk korlátozott, ugyanúgy, mint a kíséreltnél, hiszen a megfigyelt helyzet egyedi, kevés szereplővel. Így semmi nem garantálja, hogy az elmélet működik-e más helyzetben, más emberen.

Összefoglalva úgy egyeztethető, hogy:

1. a rizikó túl nagy, amit nem mernek vállalni alacsony önértékelés mellett, HA szabadon választhatnak, mit tegyenek.

2. a rizikó elég kicsi ahhoz, hogy megpróbálják. Itt még működhet is akár.

3. hibás a módszertan, ezért nincs egyezés az elmélet és a megfigyelés adatai között.

4. a helyzet/emberek, amiben/akikkel az állítást megfogalmazták, nem felel meg annak a helyzetnek/embereknek, amiben/akikkel a megfigyelést végezted.

Isten hozott a kutatásmódszertan világában ;D

A csalás érdekes kérdés. Ugyebár az, hogy mi elég külső igazoláshoz, a személytől függ. Nyilván csalhat azért az ember, mert nem hiszi, hogy önerőből átmegy a vizsgán. Itt elhiszem, hogy a disszonancia csökkentés nagyobb.

Azonban az, hogy valaki csal, még nem jelenti, hogy erkölcstelennek mondja magát, habár az önértékelése kicsi. A csalás lehet teljesen elfogadott az adott közösségben. Pl. azt hiszem volt ilyen vizsgálat, ahol kimutatták, hogy a magyar diákság körében a csalás elfogadott. Nagyban függ a dolog attól, hogy mit nevezünk erkölcstelennek az adott közösségben, és mit nem. A csalás ebből a szempontból érdekes téma. Az emberek nem szeretnek olyasmit gondolni magukról, ami az énképükkel szembemegy.

Ennek megfelelően az a belső igazolás, hogy "alacsony az önértékelésem" szerintem talán könnyebben hozzáférhető és elfogadható, mint az "erkölcstelen" vagyok. Különösen csalás esetén, amiről nem biztos, hogy erkölcstelennek tartja pl. a tanulói közösség, vagy éppen a személy. Ez a mérés miatt fontos.

Mondjuk a függő változót mérheted úgy, hogy készítesz egy skálát Azért Csaltam, Mert Erkölcstelen Vagyok címmel. mondjuk ez egyetlen kérdés, egytől tízig terjedő skálán. De használhatsz nyitott kérdést, mint "Miért csaltál?", majd utólag kategorizálod a válaszokat, a kategóriákat összegzed. És mért változóként felhasználod az Erkölcstelen Vagyok Kategóriába eső válaszokat. Itt viszont fontos lehet, hogy ennek a válasznak az aránya mekkora a többi válaszhoz képest. Ugyanis itt nem kötöd meg a válaszadó kezét, míg a kérdőívben megkötöd. A nyitott kérdésnél is kijöhet, hogy alacsony önbizalom mellett több az "erkölcstelen vagyok" magyarázat, de az eredmény értelmezése módosul, ha mondjuk ez a legkevésbé jellemző válasz az összes közül.

Keverheted is a kettőt: "Azért csaltam, mert..." És jönnek a válaszlehetőségek. Többet is megjelölhet. Itt nem korlátlan a lehetőségek száma, tehát olyat nem választhat, ami nincs a lehetőségek között.

Szóval az összefüggés kijöhet, de tudatában kell lenned, hogy miként mérted az erkölcstelenséget, és mértél-e még valamit mellette. Pl. az hogy, mennyire vagyok erkölcsös, nem ugyanaz, mint a mennyire vagyok erkölcstelen.

Fontos az is, mihez viszonyítasz. Ha azt mondod, hogy alacsony önértékelés mellett erkölcstelenebbnek vélik magukat az emberek, mint magas önértékelés mellett, az nem jelenti azt, hogy valaki tényleg erkölcstelen. Viszonyokat mérünk (nagyobb, kisebb, van összefüggés, az összefüggés ereje, stb). És az nem ugyanaz, mintha azt mondaná magáról, hogy alapvetően erkölcstelen. Az előbbi egy fokozat, egy dimenzió, az utóbbi egy kategória.

Szóval, az eredmény kijöhet, de pontosan tudni kell, hogy hogyan mértél, és a mérés módja milyen következtetést enged levonni.

A példád legyen mondjuk az 1. kísérlet.

2. kísérlet: Ha pl. nem mérték alacsony jutalom mellett a helyzetet, akkor nem vonhatsz le következtetést olyan helyzetre, ahol a jutalom alacsony és csak csalással lehet győzni. Feltételezni lehet, de azt ellenőrizni kell. Vagyis tervezel egy kísérletet, ami CSAK a nyeremény mértékében üt el az elsőtől.

3. kísérelt: Illetve nem mondhatod, hogy csalni fognak, ha nagy nyereményt csalás nélkül is el lehet érni. Azért, mert a példádban csak csalással lehetett nyerni. Le kell mérni, hogy ha nincs kényszerhelyzet, akkor hogyan reagálnak. Vagyis ebben a kísérletben lehet nyerni tisztességgel is. Ezt esetleg még kiegészítheted, hogy a nyeremény lehet még alacsony és magas is.

Ha a lesajnált, alacsony önértékelésű ember mindhárom (esetleg négy) helyzetben a legnagyobb arányban csal, akkor az már biztató lehet az érvelésedre nézve.

Ha azonban a megfigyelésedre alapozol, miszerint ha nincs kényszer, akkor kevésbé csalnak alacsony önértékelés mellett, akkor várhatóan a harmadik kísérletben (és esetleg a negyedikben) is hasonló eredmény születik majd. Ez máris csak kényszerhelyzetekre korlátozná az elméleted hatáskörét. Ez azt is jelenthetné, hogy az ember nem (csak) azért csal, mert rossznak hiszi magát. Hanem azért (is), mert (alacsony önértékelése miatt) nem lát más utat a nyereséghez. Ez egy alternatív hipotézis, amit a harmadik (esetleg negyedik) kísérlettel ki kell lőnöd ahhoz, hogy nagy biztonsággal kimondhasd: alacsony önértékelés mellett azért csalnak, mert erkölcstelennek gondolják magukat.

De itt meg fontos kiegészítés lehet, ha magyarázatként nem csak erkölcstelenséget mértél.

Bonyolult a dolog, de az alternatív magyarázatokat ki kell zárni (ha mákod van, mások mér megtették előtted). Ha más magyarázat is lehetséges, az elméleted inogni fog (hiába tűnik logikusnak).