Ányos Pál verselemzése? Szerkezet kulcsszavak szimbólumok stíluseszközök versforma alapján.
Világias életmódja, felvilágosult baráti köre hamarosan felkeltette elöljárói figyelmét, s Pestről a Nyitra megyei felsőelefánti pálos kolostorba rendelték. Életének legszomorúbb két esztendejét tölti itt, levelei telve vannak panasszal, költeményei búsongással és haraggal sorsa miatt, és környezete ellen. 1782-ben áthelyezték Székesfehérvárra, a gimnáziumban együtt tanított Virág Benedekkel. Ekkor már súlyos beteg; kevés verset ír, ezek arról tanúskodnak, hogy az elmúlás, a betegség és a bánat nyomasztó hangulatától űzötten a vallásban keresett menedéket. 1784-ben halt meg Veszprémben, huszonnyolc esztendős korában.
A fiatalon elhunyt írónak kevés verse maradt ránk, nagyobbrészt költői levelezés. A felvilágosodás korának kissé száraz, elmélkedő, didaktikus költői termésében Csokonai előtt az ő néhány verse szólaltatja meg leginkább az ihletett és személyes lírát. Műveiből nemcsak azt tudjuk meg, hogy milyen eszméket képviselt az író, s hogy mik voltak a kornak általános problémái, hanem azt is, hogy ezek az eszmék és problémák a költőnek, mint egyénnek mit jelentettek.
Általában jellemző költészete utolsó korszakára, hogy fölhagy a korábbi évek haladó világnézeti és politikai meggyőződésével és a vallásban keres vigaszt és költői témát. Betegsége, magánya, a nem teljesedett szerelem szomorú emlékei ismét a szentimentális költészet hangjait szólaltatják meg verseiben. A vallásos énekekben és a szentimentális-elégikus költeményekben egyaránt szívesen alkalmazza azt a szép dalformát, mely részint a német szentimentális költészet, részint a zsoltárfordítások példájára honosodott meg költőinknél.
Ányos szentimentális költeményeiben a búsongás, az elvágyódás, a felcsattanó haraggal fogalmazott vád, majd a szabadság utáni óhaj rezignációja erőltetés nélkül, mintegy egymásból folyva váltakoznak. Merész – bár nem mindig sikeres – inverziók is feltűnnek költészetében ("Oly szépen Kártigám írtál esetéről"; "Oda hol életünk lehullnak jármai").
Ányos nevét a köztudat hosszú időn át a Kalapos király nemzeti hevülete s még inkább az Egy boldogtalannak panaszai a halavány holdnál című költemény iskolai kötelező volta miatt őrizte meg. Ányos életműve azonban több és jelentősebb ennél. Lírája a sokhúrú, személyességet hangsúlyozó, érzelmeket differenciáló költészet értékes hazai kezdeteihez tartozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!