Lényegében miről szól Szabó Lőrinc, Az egy álmai című műve?

A versben megjelenő individualitás probléma, én és a világ szembenállása a reneszánsztól a romantikán át

változó kérdésfeltevéssel jelen van az irodalomban, de ilyen kiélezetté csak a századforduló táján válik.

A hangnem zaklatott, a beszéd tördelt, indulatos, érvelő. Az első sor kimondja az alaphelyzetre utaló

ellentétező mondatot, amely úgy hat, mint egy axióma, és a versszöveget egyben belekapcsolja egy

nagyobb, a vers „előtt” már megkezdett beszédfolyamba. A vers belső monológ, amelyben mégis érvek és

ellenérvek ütköznek. Az első szakasz utolsó sora a konklúziót is megteremti, a megoldás az én számára a

kivonulás. A további szakaszok erre a döntésre reflektálnak, indulattal, tűnődőn vagy éppen tétován. Az

indulatmenet hullámzó. Az önmegszólító vers a második részben (5–6. vsz.) programvers jelleget kap

(felszólító mód, sürgetés, prófétás hangfekvés, már nem egy én, hanem én-ek sokasága nevében beszél,

közösség, ”a mi hazánk az Egy”).

15/f