Kamasz és felnőtt korban miért veszítjük el a legtöbben azt a gyerekkori képességünket, hogy úgy tanulunk nyelvet, hogy csak hallgatjuk és ismételjük azt?

Mert át kell alakulnia az agynak, hogy absztraktabb ismereteket elsajátítson.

A magoltatásról meg annyi, hogy sok diákot ennyire lehet csak rávenni, és és ez tehetség, hanem motiválatlanság kérdése.

"De a magolásnak csak annyi értelme van, hogy addig emlékszünk rá, amíg meg nem írjuk a dolgozatot, utána elfelejtjük."

A diák hibája, ha magol.

A kisgyermeki nyelvtanulás kicsit komplexebb annál, mintsem, hogy a gyerek figyel és utánoz. Ez egy látszólag egyszerű, valójában kicsit bonyolultabb interakció a gyerek és a szülő (gondozó) között.

A gyerek előbb hall valamit, de nem tudja, hogy mi az pontosan. Anyuka rámutat a szőrös állatra, és azt mondja, "kutya". Akkor a kutya szó mire vonatkozik? Arra, hogy állat? Arra, hogy szőrös? Arra az egy konkrét állatra (Bodrira)?

A gyerek legközelebb, amikor lát egy őzikét, rámondja, hogy "kuta!". Logikus. Az is állat, a múltkori állat is kuta volt, vagy valami ilyesmi.

Anyuka kijavítja, "nem nem, az egy őz!"

Oké, akkor a kuta az más. Lehet, hogy a hosszú szőrű állat a kuta. Legközelebb látnak egy perzsa macskát, gyerkőc egyből lekutázza. "Nem nem, az a cica!".

Szép lassan kialakul az, hogy a megnevezés milyen fogalmi körhöz tartozik. A gyerek hall valamit, azonosítja valamivel, és a gyerek-szülő interakciókon keresztül "lepontosodik", hogy mi micsoda (nem tudom van-e ilyen szó, most lesz 😂).

---

Ez egyszerűen hangzik, de nyilván a gyerkőcnek nemcsak a kutyát kell megtanulnia, hanem mindent is. Főneveket, csoportokat, igéket, stb. Iszonyatosan nagy mennyiségű információ érkezik be ilyenkor, amit fel kell dolgoznia, szortíroznia, pontosítania, szűrnie. Mindezt automatikusan, hisz ugyebár a fejlett absztrakciós képesség, tudatos gondolkodás még nem alakult ki.

Minőségben teljesen más jellegű ez a tanulási folyamat (jóval energiaigényesebb), mint amivel felnőtt (vagy későbbi gyerek) korban operálunk.

Kell hozzá az is, hogy egyáltalán a neurális kapcsolatok (szinapszisok) csillió számra kiépüljenek és megszilárduljanak.

Bár ez utóbbiban nem akarok okoskodni, a biológiai háttérhez nem értek, de lehet van itt olyan, aki jobban jártas ebben, és le tudja írni.

Jóval nehezebb egy már alapvetően kiforrt (legalább is a kisgyerekénél jóval kiforrottabb) agyi apparátusba "beletuszkolni" az új nyelvi tudást, főleg, mivel az analitikus jellegű kogníció veszi át a főszerepet.

Nem múlik az a korai készség el teljesen.

Négy évig tanultam a suliban oroszul, pár szó ragadt rám csak, aztán volt egy lengyel csajom és három hónap alatt teljesen jól megtanultam lengyelül.

Zömében nálam lakott, bár kétszer én is voltam Lengyelországban.

Volt persze szótár, meg nyelvkönyv is, meg ahogy ő tanított és én akartam beszélni, kommunikálni és a kiejtésemet szinte tökéletesre csiszolta, de úgy, hogy észre sem vettem.

Varsóban aztán zsenírozta kissé, ha valahol, megkérdeztem: - ez mi, ezt hogy mondják? -

Ugyanis tökéletes kiejtéssel beszéltem így mindenki csak nézett rám, hogy nem ismerem azt a virágot, vagy lengyel süteményt, sajátosságot, pedig felnőtt ember vagyok, úgy jött le, mintha idióta lennék.

Szóval szerintem az a titka, hogy akarj beszélni és akkor mindennek utána nézel és van egy folyamatos kontroll, egy szelíd terelgetés a jó mederbe.

A legjobb nyelvtanár az, aki a csókjaidat is visszaadja.

Felnőttként szerezz magadnak olyan nemzetiségű szeretőt, amilyen nyelven meg akarsz tanulni!

Valóban nem jó szó az elvész szó, de nem is azt állítottam, hogy felnőtt korban nem tudunk nyelvet megtanulni, hanem, hogy egész máskepp tesszük azt. A gyereknél egy idő után szépen beáll az egyeztetes, a ragozás, a felnőttek már meg akarják érteni. Magyarázzák el neki.

Természetesen a külső körülmények, feltételek is bejátszanak, optimálisnak én is azt tartom, ha anyanyelvi környezetben tud tanulni a felnőtt is. De anyanyelvi szintre soha nem juthat el. Az, hogy elég jól megtanultam a barátnőmtől, az zicher, hogy messze van az anyanyelvitől, bár valószínüleg társalgási szintnél akár jó is lehet.

Amit így nem lehet pótolni, pl. a kiejtés. Aki nem gyerekkorában anyanyelvi környezetben tanulja a nyelvet annak az anyanyelvéből származó többé-kevésbé jól felismerhető akcentusa lesz. Két mérföldről s fölismerem még a hírolvasó srácét is aki az angol nyelvű híreket csinálja és jellemzője az erőltetett vocal fry.

Ezzel persze nincs nagy baj, ez így természetes, de tegyünk különbséget az anyanyelv és a második nyelv között.

A gyerekek egyébként képesek 2 (anya)nyelvet is egyszerre is tanulni. Személyesen is ismerek ilyeneket, de most láttam egy rövid videóban, hogy egy 3 ev körüli kislány az apjával annak amerikai akcentusával kommunikál, anyjával pedig annak északír kiejtését hozza.

De mindjárt megkeresem amit nálam okosabbak mondanak a témában