Miben tért el a Magyar Királyságban használt latin a klasszikus latintól?

Bár a Magyar Királyságban használt közigazgatási latin nyelv nyelvtanilag megegyezett a klasszikus latinnal, kiejtésben nyilván eltért és lexikailag leginkább a középkori latin szókincsre támaszkodott. Nagyon sok olyan szó volt a Magyar Királyságban használt latin közigazgatási nyelvben, melyek a klasszikus latinban nem léteztek, de mint középkori szavak a németből - angolból felismerhetőek:

actia: részvény, approximativus: közelítő, authenticare: hitelesíteni, concursus: csőd, creditor: hitelező, corporatio: testület, deviare: eltérni, immobilia: ingatlan javak, massa concursualis: csőd-tömeg, planificare: tervezni, planum actiarum: részvényterv, praetensio: követelés, prioritas: elsőbbség, proiectum sumptuum: költségvetés, protocollum: jegyzőkönyv, realisare: teljesít, megvalósít, sententia: ítélet, vecturisatio: fuvarozás

Sokban nem, mert az irodalmi latin már a római korban is különbözött a beszélt vulgáris latintól és annak nyelvjárásaitól. És ez a klasszikus irodalmi latin nagyjából meg is maradt az egyházi latinnak és a középkori közvetítő nyelvnek.

A legszembetűnőbb változás, hogy új betűk kerültek a nyelvbe, főleg idegen szavak átvétele miatt. J és W nem volt a klasszikus nyelvben, az "kis u" és a "nagy V" pedig egy betű volt. Ugye mivel halott nyelv, ezért új szavak leginkább átvétellel tudnak bele kerülni. Esetleg körülírással vagy szóösszetétellel.

A középkori latin gyakran kevésbé volt formális és szabályos, mint a klasszikus latin. A bonyolult szintaktikai szerkezetek (például ablativus absolutus vagy hosszú körmondatok) helyett gyakran egyszerűbb kifejezéseket használtak.

Az írásbeliségben kevésbé jártas írástudók által írt szövegekben gyakran találhatók nyelvtani hibák, például helytelen ragozás vagy kevert igemódok.

A középkori latin írásbeliségben nem létezett egységes helyesírás. Az írástudók gyakran fonetikusan írták a szavakat, ami regionális különbségeket eredményezett.

Talán segít még az is, hogy a klasszikus latin az az ókori itáliai latin, míg a Magyar Királyság az a középkor közepe 1000-től. Ez nagyjából 800 év nyelvi változását is magában foglalja és ekkor idő alatt minden nyelv nagy változások apró során megy keresztül. A középkorban a latin lényegében egész Európában már eltért az ókori latintól.

A latin nyelv néhány fő vázlatpontja:

Klasszikus latin

ie. 1. század - isz. 2. század

Ez a Római Köztársaság és a Római Birodalom korát fogja át. Itt már aktívan használták a római írók, költők és filozófusok és görög mintára a latin irodalom is virágzott és nyilvánvalóan használták az állami ügyintézés teljes területén is.

Egyházi latin

4. századtól -

A római katolikus egyház latin nyelve. Valamelyest eltér az ókori latintól és eltér a középkori latintól is, más a kiejtés, a szókincs és a nyelvtan is. Az egyházi latin inkább megőrzi az ókori latint, illetve igyekezett megőrizni, de később elolaszosodott. A kereszténység a latin előtt alapvetően a görög nyelvet használta. Amikor a kereszténység felvette a latin nyelvet az a 4. századi latin volt és addigra már változásban volt az ókorihoz képest. Az eslő latin nyelvű Biblia a "Vulgata" amelyet Szent Jeromos (347-420) fordított görög nyelvből az 5. században.

Középkori latin

7. század - 15. század (vagy 3. század - 15. század)

A középkorban a latint valójában még szélesebb és egyre szélesebb körben használták, mint a Római Birodalomban, vagyis a Római Birodalom egykori határain is túl. A középkori latin már sokkal egyszerűbb volt, mint az ókori latin, mivel a nemzetközileg egyszerűbb és könnyebben beszélhető igényekhez egyszerűsítették. Másik amiért a középkori latin egyszerűbb volt az az egyszerű tény, hogy az ókorban a latin sokak anyanyelve volt és az anyanyelvi beszélők sokkal bővebb nyelvi választékkal írtak, míg a középkorban már csak tanult nyelvként írták a latint. A középkoir latinban a nyelvtan és a szókincs is változott, sok új szó jelent meg és a szórend pedig gyakran felvette a népnyelvek szórendjét, valamint a középkori latin Európában regionálisan mindenhol sajátos jellegzetességeket vett fel. A középkori latin könnyebben érthető és változatosabb is regionálisan, mint az ókori.