Az, hogy ki mennyire lesz sikeres, nem annyira az intelligencián múlik hanem inkább a sztressztűrő képességen?

Érdekes felvetés.

Mindazonáltal meggyőződésem, hogy a siker nem egyetlen tényezőn múlik, de mégcsak nem is kettőn - hiszen ez összetett jelenség.

Egyrészt már az is szubjektív, hogy mit jelent a siker. Van akinek azt, hogy jól keres. Másnak az, hogy díjakat nyer. A harmadiknak azt, hogy kialakít egy erős egzisztenciát. A negyediknek azt, hogy nagyon jó kapcsolatokat ápol a családjával, barátaival. Az ötödiknek azt, hogy minden évben oda megy nyaralni, ahova akar.

Ezek közül a faktorok közül van, aminél nagyobb súllyal szerepel az intelligencia (ergo: ha magasabb az IQ-d, akkor valószínűbb, hogy eléred), másnál kevésbé.

Összefoglalva: el tudom képzelni, hogy "megfelelően definiált siker" esetén van olyan helyzet, amikor a stressztűrő képesség nagyobb hányaddal járul hozzá a siker elérésének valószínűségéhez, mint az IQ.

Más "definíció" esetén viszont más kell hozzá.

A sikeresség elsősorban a társadalmi kiindulási pozíción múlik. Ha egy hülye családba születsz, ha politikailag ellehetetlenítenek, ha előnytelen a külsőd, stb., akkor a magas intelligencia csak a túlélésre elégséges, nem a sikerre.

A siker ugyanis csak kisebb részben múlik az egyéni képességeken, nagyobbrészt az egyén társadalmi kapcsolatai határozzák meg. A kapcsolatteremtésnél pedig messze meghatározóbb egy jó ajánlás és/vagy a külső, mint az intelligencia. Persze az ember nem lehet egy debil, de 110+ IQ már szinte minden csúcskarrierhez elég.

Mindezt az is bizonyítja, hogy a vezetői állások tele vannak félművelt és mentálisan korlátolt személyekkel. A csúcspozíciók gyakorlatilag öröklődnek, a középvezetőknél meg előny a szervilitást megalapozó szellemi renyheség.

Elég csak megnézni a katolikus egyház hierarchiáját. Gyakorlatilag egy beteges ideológiára épül az egész, ezért a papi hivatásra való alkalmasságnak az enyhe szellemi fogyatékosság az egyik legfontosabb kritériuma. Püspöki és bíborosi pozícióba meg nem kerülhet fel akárki, mert ahhoz megfelelően rangos családi háttér szükséges.

#3 igen, itt e hazában ezek pontos és jó megfigyelések. De nem általánosíthatók, mert e haza egy abnormális hely, a világ jó része nem ilyen.

Természetesen a stressztűrés fontos dolog, de nem a siker szükséges és elégséges feltétele.

Az úgy kezdődik, hogy megszületünk, a környezetünk bánik velünk valahogy, az agyunk pedig evolúciósan ezt a tapasztalatot a világ tulajdonságának tekinti. Ha szeretettel (ez a csecsemő legfőbb érzékszerve) és értőn bánunk vele, lesz belőle egy kíváncsi, érdeklődő, a világot megfelelően ismerő gyerek, megfelelő öntudattal. Szeretni fog tanulni, tovább bátorítjuk, tanítjuk, neveljük, szóval tágítjuk előtte a világot, lesz belőle egy értő, sokat tudó, érzékeny fiatal, aki felismeri, hogyan kell reagálni a környezete viselkedésére. A környezet azt (minden fizikai csúnyaság és hátrány ellenére) díjazza, vagyis siker siker hátán. Igen, a hátrányos külső egy kicsit számít, de nem annyira. A stressztűrés pedig nem egyéb, mint a környezet reakcióinak helyes felismerése és jó válasz rá. (például egy tudatlan irigy és hatalmaskodó főnököt nem elviseli, hanem otthagyja. teheti, van esze, talál más munkát).

Ám ha a csecsemőt utálják, elhanyagolják, az lesz a tapasztalata, a világellenséges és ocsmány. Gyerekként ilyen helyen tanuljon? nem fog, hanem korának megfelelően megpróbál revansot venni. Csakhogy egy gyereknek, ráadásul ismeret hijján, erre kevés esélye van. Tehát sikertelenség sikertelenség hátán. Esetleg rájön, a szolgalelkűség néha eredményes (ez később nem lesz igaz). Lehet ekkor hősünk egy Adonisz vagy Vénusz, esélye alig, mert nem ismeri fel a környezeti hatásokat (inkább félreérti), rossz válaszokat ad, és ez egy lefelé tertó spirál.