Mi volt az oka annak, hogy az ókorban istenítették az embereket?
Plutarkhosz-tól tudjuk, hogy a hagyomány szerint Nagy Sándor isten fia volt, és II. Philippost így csak a nevelőapjának tekintették.
Az 1. századi Izraelben aztán Jézus Krisztusról kezdték azt terjeszteni, hogy istenfiú, így apja József csak nevelőapa.
A diadokhosz államokban ilyen neveket adtak maguknak az uralkodók: II. Antiochus Theosz (Antiochus az isten). Ha jól tudom, az egyiptomiaknál is megvolt ez az istenítés, hogy a Fáraót isteninek tekintették, VII. Kleopátrát meg istennőnek(?).
De az egész a csúcspontját talán a Római Birodalom idején érte el, amikor a császárnak áldozatot kellett bemutatni.
Miért csinálták ezt az emberek?
Kedves kérdező!
Az egy mindenható Istenben hívő, monoteista kereszténység istenfogalma és az ókori, több istenben hívő, politeista vallások istenfogalma alapvetően más.
KERESZTÉNYSÉG ISTENE:
örökkévaló (örökké létező, örökké élő), a világmindenség teremtője, mindenható, korlátlan hatalmú, egyetlenegy Isten, nincs más isten rajta kívül.
AZ ÓKORI POGÁNY ISTENEK:
nem örökkévalók, nem mindenhatók, nem korlátlan a hatalmuk, általában ők is teremtődtek, a több istenben hívő vallások esetében sok, kisebb-nagyobb hatalmú istenség létezik egyszerre.
"Istentől származtatni az autokrata diktátor hatalmát mindig is divat volt. Lásd császárok, királyok."
Ne haragudj, de ez így, ebben a formában butaság, borzasztóan pontatlan megfogalmazás. Rengeteg olyan király volt, kb. az összes középkori európai, akiknek a hatalmát ugyan Istentől származtatták, azonban véletlenül sem voltak "autokrata diktátorok".
A XX. században pedig volt rengeteg olyan, ténylegesen autokrata diktátor, akiknek a hatalmát véletlenül sem eredeztették semmilyen isteni hatalomtól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!