Ehnaton/Ahnetaton fáraó egyiptomi vallásának és a mezopotámiai henoteizmus hatása a korai izraeliták henoteizmusára, majd monolátriájára? Valós lehet?

Már Sigmund Freud is amellett érvelt, hogy kapcsolatot lát Mózes monolátriája és Ehnaton vagy Ahnetaton fáraó monolátriája között. Avraham Faust neves izraeli régész, történész állítása szerint a modern történészek és régészek között konszenzus van arról, hogy a kivonulás Tórában ábrázolt formája mitikus és nem tekinthető történelmileg egyrészt a hatalmas népességadatok, az egymástól részleteiben eltérő/ellentmondó hagyományok, valamint a hatalmas történéseket leíró, csodákkal kapcsolatos részek miatt (pl.: tíz csapás vagy az, hogy a fáraó is belefullad a vízbe), ugyanakkor a kutatók, tudósok többsége valószínűnek tartja azt is, hogy az egyébként szövegkritikailag meglehetősen régi hagyomány (a Tóra két legrégebbi forrása, a J és az E is az alaphagyományról igen hosszan ír, emellett a prófétáknál több helyen, például Hoseásnál is olvashatunk róla, több korai zsoltárban is megemlítik, emellett a Tóra olyan négy forráson kívüli és azoknál régebbi nagyon archaikus forrásai, mint Mirjám éneke/A tengeri ének is leír egy korai exodus hagyományt, valamint a kb. bírák korára datált Debóra énekében is van rá utalás) nem csak úgy a semmiből keletkezett, hanem nagy valószínűséggel valamilyen jellegű kisebb, történelmi kivonulás pár nomád csoportra vetítve megtörtént, akiknek aztán az emlékezettörténetét egész Izráelre kiterjesztették, miután részévé váltak a Kánaán középső hegyvidékén megjelenő protoizraelitáknak, pláne, hogy Egyiptomban sok szemita élt. Faust egyébként konkrét neveket, valamint az álláspontjukat is leírta az amúgy szerintem elég jó művében. Szintén remek műveknek tartom Richard Elliott Friedman, valamint William G. Dever műveit a témában. Friedman ezt a kisebb délről származó csoportot a leviták törzsével, míg William G. Dever József törzseivel azonosítja. Más bibliakutatók, történészek és vallástudósok (például Carol Meyers vagy Amihai Mazar) nem merészkednek el odáig, hogy konkrét törzzsel vagy törzsekkel azonosítsák ezt a csoportot, hanem inkább egy olyan protoizraelita népelemnek tartják, akik a korai szakaszban csatlakoztak ezekhez a bizonyos szintén "habiru" életmódot folytató protoizraelita emberekhez, feloldódtak bennük, így több törzsben is voltak maradványaik. Bart D. Ehrman, híres bibliatudós, történész is hasonló álláspontot képvisel. Jan Assmann egyiptológus, történész, régész egy emlékezettörténeti modellt javasol, ami nem egy adott eseményt határoz meg magként, hanem többet (pl.: hükszoszok kiűzése, a ramesszidák alatt Egyiptomba betelepülő és onnan kivándorló nomád sémiták, például saszu és habiru népek tapasztalatai, Ehnaton fáraó vallási reformjai, Kánaánban és a Közel-Keleten portyázó csoportok tapasztalatai stb.). Kenton Sparks is felvázol egy "mitologizált történelmi" modellt. Donald B. Redford, Aren Maeir, Anson Rainey és nagyon sok más kutató az amúgy Egyiptomban többször megforduló saszu nomádok egy részét a későbbi protoizraeliták egyik többek közötti ősének tekintik, a bibliakutatók, régészek, történészek pedig ezt a csoportot tartják a JHVH-kultusz korai képviselőinek az egyiptomi szövegek és a kritikai elemzés szerint korán keletkezett bibliai belső bizonyítékok alapján.

Ugyanakkor több szerző munkájában, például Friedman, Assmann vagy Ehrman munkáiban felvetődik a régi elmélet, miszerint amennyiben az exodus ezen történeti magját vagy Assmann elméletében egyik magját vagy néhány magját a Kr. e. a 19. vagy a 20. dinasztia korára tesszük, akkor nem elvetemült ötlet párhuzamot vonni a 18. dinasztia fáraójával, Ehnatonnal/Ahnetatonnal. Régészeti bizonyíték van arra, hogy Egyiptomban sok sok szemita élt (többek között amoriták, kánaániták, szírek, arámiszerű népek, arabszerű népek, meg Egyiptomtól nyugatra eső területeken vándorló nomádok, például saszuk, akiknek egy részét egyébként a legtöbb tudós egy bizonyos Yhw első imádóinak tart), akiket időnként munkára fogtak nem túl emberséges körülmények között, nem túl nagy megbecsüléssel (ugyanakkor a Biblia leírásával ellentétben nem voltak rabszolgák). Kb. az egész közép- és újbirodalmi korszakban egy csomó volt belőlük Alsó-Egyiptomban a Nílus-delta, vagyis Gósen földjének régiójában. Egy időben még saját királyságot is létrehoztak (hükszszok), de utána is sokan maradtak ott, valamint továbbra is érkeztek keletről "ázsiaiak" (ahogy az egyiptomiak hívták őket) a szárazságok idején. Ehnaton fáraó vallási reformja az egyiptomi papok és az egyiptomiak felháborodását váltotta ki, ez teljesen egyértelmű. Ugyanakkor mi a helyzet ezekkel az idegen csoportokkal? Amikor éppen behívta a fáraó őket egy kis vendégmunkára, akkor nyilván nem rajongtak az egyiptomiakért, pláne nem az egyiptomi papokért. Nem véletlen, hogy például a hükszszok Széth istennel szimpatizáltak. Szóval logikus felvetés lenne, ha ebben az esetben bizonyos csoportok nem Széth-tel, hanem Atonnal kezdtek volna el szimpatizálni, mivel az egyiptomi papoknak ez nem tetszett. Az is lehetséges, hogy a törzsi istenüket, JHVH-t esetleg megpróbálták azonosítani/rokonítani tekinteni Atonnal, bár ez kevésbé valószínű. A hükszszok főistene például Baál-Széth volt, aki lényegében a kánaánita Baál plusz néhány szemita főisten, valamint az egyiptomi Széth keveréke volt. Vagy ha ez nem is történt meg (mivel azért olyan sok Nappal kapcsolatos attribútuma nincs az izraelita istennek), akkor is legalább az Aton-kultuszból átvehettek bizonyos aspektusokat (az izraeliták amúgy később a déli JHVH-t a kánaáni El Eljonnal/Ellel/Elohimmal, valamint a szír/amorita/arámi El Saddájjal is azonosították, pedig számos bizonyíték utal arra, hogy ezek különálló istenek voltak eredetileg, eltérő származással). Erre amúgy a mítoszban is van nyom. Például amikor Mózes felemeli a botját, ennek hatására a Nap takarásba kerül, majd elsötétül Egyiptom. Ezt esetleg felfoghatjuk annak az emlékének is az allegóriájaként, hogy az egyiptomiak elfordultak Atontól a régi isteneik felé, illetve a henoteizmusból/monolátriából visszatértek a tiszta politeizmusba, hiszen Aton a szárnyas napkorong volt. Maga a frigyláda is a legtöbb történész, régész szerint egyértelműen egyiptomi ihletésű (bár vannak kutatók, akik szerint a nomád kultúrában jelenlévő ereklyetartó ládák/dobok is hatottak rá), hiszen ott volt divatja a hordozható szentélyeknek, bár nem tudom, hogy Aton tiszteletéhez is kötődött volna (bár gyanítom, hogy igen, hisz a vallás ugyanaz maradt, csak a kultusz változott meg), lehet, hogy ez a tisztán politeista egyiptomi vallásból jön, mivel Anubisz tiszteletére készített hordozható szentélyt saját szememmel is láttam Egyiptomban.

És itt jön be a képe egy másik henoteista kultusznak, ez pedig Marduk-Assúr(-Amurru) mezopotámiai szinkretisztikus kultusza egy időben. Náluk is hasonló eset volt, mint Egyiptomban, ugyanakkor itt a nép részéről egyáltalán nem a többségi elutasítás volt a jellemző. A kultusz kinézete amúgy nagyon hasonlított a korai izraelita valláséra. Röviden: egy hatalmas isten imádata, mindennek ő áll a középpontjában (nincs olyan templom, ahol ne az ő tiszteletére állna a szentek szentje közepén lévő oltár), ugyanakkor mellette kisebb istenségek tisztelete/imádata is, de az ő kultuszuk jelentősen kisebb, illetve ők számukra jelentéktelenebbeknek, gyengébbeknek számítanak, mint a nagy istenség.

Azt tudjuk, hogy a héberek egy rétege feltehetőleg keletebbről vándorolt a kánaáni hegyvidékre. Daniel Fleming amellett érvel, hogy feltehetőleg az amoritákhoz, arámiakhoz, szírekhez hasonló nomádok lehettek az Eufrátesz folyó környékéről. Ezt onnan is tudjuk, hogy az El, El Eljon stb. istenneveket mindet tanúsítják Kánaánon belül is a kánaáni vallásokban, ugyanakkor az El Saddáj istennevet - pont annak az istennek a nevét, akit a pátriárkák isteneként azonosítanak - nem. Ugyanakkor az Amurru Királyságban több helyen is szerepel egy bizonyos Bel Sadu istenség. Theodore J. Lewis és Michael Anatlyevich Chlinov erről hosszasan értekezik. A hozzá társított képek is ezen területekre jellemzőek. Ellenben a Kánaánban jóságos El-képpel, kicsit keletebbre El Saddáj egy bosszúálló isten. Nagyon rá vall, hogy elárasztja az egész Földet csak egy családot kímél meg, kénköves tűzesőt zúdít az általa bűnösnek vélt városokra, mindenki meghal egy családot kivéve, akik nem is oda valók és őt követik stb. Marduk, Assúr és Amurru is hasonló istenségek voltak.

Szóval lehetséges, hogy a korábban kialakult henoteizmusok hatottak a korai izraeliták henoteizmusára? Szerintem abszolút, ugyanakkor nem érdemes eltúlozni ezeknek a szerepét, illetve azt sem érdemes állítani, hogy a zsidó vallás tulajdonképpen csak egy eltorzult Aton-kultusz lenne. Nyilván az izraelita vallást tanuljuk első igazán monoteista vallásként (bár az elején még henoteizmusnak indult), mivel az volt ami először széles néprétegeket átölelt és nem csak ideig-óráig létezett, hanem a mai napig.