Ha a görögök nem,akkor más?
A rómaiaknál volt köztársaság, de ott nem jutottak el odáig, hogy sorsolással válasszanak államfőt. Az viszont megtörtént, hogy egy hadvezér ragadta magához a hatalmat - de ez többször is.
Eleinte csak a nemesek viselhettek tisztségeket, de a Kr. e. 3. századra ezeket a különbségeket eltörölték. Azonban ezzel egyidőben vagyonkoncentráció zajlott le, és új nemesség alakult ki, de nem örökletes, hanem vagyoni alapon.
Bizánc lényegében Róma volt, de már a császári Róma örököse. A köztársasági hagyományok elhomályosultak addigra. A törökök pedig részben átvették Bizánc örökségét, de ők muszlimok voltak. A szultán egyben kalifa is volt. Iránt kell megnézni, hogy működik egy iszlám köztársaság: van egy vallási vezető, aki a választott vezetők fölött áll. Egy világiasabb, bor- és gyümölcspárlativó Törökországban kialakulhatott volna, ha a vagyonosabb rétegnek nem kell már kalifa, eljuthattak volna Róma szintjére.
#1, egyrészt kevered a demokrácia és a köztársaság fogalmait. Pl. a köztársaságkori Róma is köztársaság volt, mint ahogy elég sok más városállam is az ókori világban.
Másrészt ezek a köztársaságok, amelyek egy-egy városállamra specializálódva jöttek létre, többnyire oligarchikusak voltak, azaz a politikai főhatalom a legbefolyásosabb családok kezében összpontosult. Ezek a családok rokonságban álltak egymással, illetve a fontosabb politikai tisztségeket ők viselték, vagyis elmondható, hogy lényegében volt egy vagyonos politikai elit, és az tartotta magánál a hatalmat. Városállamtól függően ebbe a nép is valamilyen szinten beleszólhatott (már akiknek polgárjoguk volt), illetve sok helyen az okozott konfliktust, hogy születési alapon vagy inkább vagyoni alapon van-e egy nagynevű családnak lehetősége beleszólni a hatalomba.
De a lényeg, hogy ez Athénban sem volt másképpen, mert ez a városállam is a történetének nagyobb részében oligarchikus berendezkedésű volt, igazából Periklész néhány évtizede volt az, amikor a hatalomgyakorlás lehetősége kiterjedtebbé vált a démosz számára is, és ez az, ami miatt ezt a poliszt kitüntetett figyelem övezi utólag (és persze a hellén világban betöltött politikai szerepe és gazdasági súlya miatt is). De a lényeg, hogy Periklész előtt hasonló oligarchikus berendezkedés volt Athénban is, mint amiről írtam, utána pedig ismét ilyenné vált, mindenféle türannoszok tartották kezükben a hatalmat, vagyis az a néhány évtized, amit Periklész korának mondunk, az tényleg csak egy ideiglenes korszak volt, és nem ez fémjelzi az egész poliszvilág jellegét, az a helyzet, hogy még Athénban sem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!