Az ókorban és a középkorban hogyan tanultak idegen nyelvet az emberek?

A többnyelvűség sokkal természetesebb állapot volt mint ma. Ma, a polgári, nemzetállamok korában hozzá vagyunk szokva ahhoz (azt tartjuk természetesnek), hogy egy állam nyelvét beszéljük, amiben születtünk, és a többit pedig iskolában tanuljuk mint idegennyelvet (persze, országonként eltérő lehet speciális körülmények miatt ez).

A középkorban vagy akár az ókorban ez nem működött, az emberek horizontja sokkal lokálisabb volt, a falura, környékre, szomszéd településre, esetleg régióra terjedt ki. Sok esetben ezek a régiók többnyelvűek voltak, egy adott faluban előfordulhatott, hogy a falu egyik vége pl. magyar volt, a másik vége pedig tót. A gyerekek egész kicsi koruktól kint játszottak a porban és az egyik magyarul beszélt, a másik szlovákul. Természetes, hogy megtanulták egymás nyelvét, vagyis egy heterogén közegben természetes volt a többnyelvűség, ezt az emberek nem úgy élték meg mint ma, hogy iskolában kell másik nyelvet tanulni, hanem ez az élet velejárója volt (már ahol heterogén környezet volt, de ott viszont természetes volt a többnyelvűség, akár háromnyelvűség is). Felvidéken, ahol volt egy német többségű város, és a környezetében magyar és szlovák nyelvű falvak voltak, ott mindenki beszélte a másik nyelvét. Ez szinte nem is volt tudatos, a szocializáció része volt, magától értetődő. Ahogy írtam, az a közeg vette körül az embert, hogy kicsi gyerekként kiment játszani és a porban a másik kisgyerek másik nyelven szólt hozzá. Elment az ember szántani és a szomszédja is másik nyelven beszélt. Elment a molnárhoz ,elment a piacra, és hol németül, hol magyarul, hol szlovákul, hol lengyelül szóltak hozzá. Aki így szocializálódik, tudni fogja az összes nyelvet. Ezért írtam, hogy ez nem úgy működött mint ma, hogy minden ügyintézés magyarul van, ha bemész a boltba, magyarul beszélnek veled stb.

De a homogénebb vidékeken is tudtak több nyelven beszélni. Az újkori Magyarországon működő gyakorlat volt arra, hogy pl. a Felvidékről elküldték német családokból a gyereket az Alföldre "magyar szóra", az ottani családokból pedig csereképpen vitték a magyar gyerekeket "német szóra". Azaz családok cserélgették a gyerekeket, hogy tanulják egymás nyelvét. Erre kiépült, bejáratott kapcsolati rendszerek voltak családok között.

A másik eset, hogy valaki fogságba esett egy háborúban, vagy rabszolga lett, vagy huzamosabb ideig került idegen környezetbe, pl. a földrajzi felfedezések korában a bennszülöttek közé. Ilyenkor egyszerűen ráragadt a környezete nyelve, ha évekig tartózkodott ott, nem volt más lehetősége, hogy kommunikáljon a környezetével csak az, hogy megtanulja a nyelvet. Az ókorból példa erre A láthatatlan ember című regény, ami persze fikció, de a valóságban is kb. úgy működött. Ott egy keletrómai szolgáló fiú került hun fogságba, és le van írva, hogyan sajátította el a hun nyelvet (megmutatták neki a tárgyakat és utánozta a kiejtést, majd megtanult egyszerű mondatokat, pl. bemutatkozni, később pedig egyre bonyolultabban tudta magát kifejezni stb. Évek múlva már elég jól beszélte a hun nyelvet).

Képzési intézményekben, pl. szerzeteseknél stb. létezett nyelvoktatás is a középkorban ennek alapvető módszere a latin nyelvű szövegek olvasása volt.

Az ókorban sok római előkelő úgy tanult meg görögül, hogy kicsi korától kezdve görög rabszolga beszélt hozzá, nevelte. De ez a "módszer" a középkorban, újkorban is megfigyelhető, pl. az orosz főnemesi családoknál francia nevelő(k) nevelte(ék) a gyereket, aki aztán inkább ezt tekintette anyanyelvének, az oroszt a pórnép nyelvének. De hasonló volt jellemző a magyar arisztokrata családoknál is, csak ott a német kapcsán.