Mennyire helyes II. Józsefnek az alabbi megítélése?

Itt két nézet áll egymással szemben, a magyar közjogi gondolkodás és a Habsburg birodalmi perspektíva.

A magyar közjogi gondolkodásnak az az alapja, hogy a Magyar Királyság egy önálló, szuverén állam, mint ahogy a középkorban is az volt, és a középkorban is volt arra gyakorlat, hogy a magyar király más állam uralkodója volt (Luxemburgi Zsigmond magyar király, német-római császár, cseh király; Nagy Lajos magyar király, lengyel király, II. Ulászló cseh és magyar király stb.), ami viszont a magyar szuverenitást semmiben nem sértette. 1526-ban, amikor I. Ferdinánd magyar király lett, tulajdonképpen ugyanez a gyakorlat folytatódott, vagyis olyan uralkodó került a magyar trónra, aki mellesleg más országok uralkodója volt. Ugyanúgy aláíratták vele a magyar hitlevelet (ami a magyar rendek feltételei voltak annak fejében, hogy uralkodóvá választották), mint az előző uralokdókkal. Vagyis közjogi értelemben a Habsburg-érában is ugyanaz folytatódott mint korábban: a magyar állam egy önálló királyság volt, legitim uralkodóval. Az, hogy mellesleg ez az uralkodó német-római császár, cseh király stb., már egy másik kérdés, a magyar szuverenitást ez nem érinti. A magyar közjogi gondolkodásnak ez az alapja.

A másik nézet a centralizációs Habsburg (birodalmi) politika. Ennek az a lényege, hogy a Habsburgok nagyon hamar rájöttek, hogy úgy nem tudnak egy hatalmas államkonglomerátumot irányítani (és szándékosan nem írtam itt birodalmat), hogy mindenhol a helyi törvényeket kell figyelembe venni, mindenhol a helyi rendi országgyűlések hozzák a saját törvényüket, de közben elvárják Bécstől, hogy védje meg őket pénzzel, katonával, munícióval pl. a töröktől. Azaz, egy központosított, egy kézben tartott birodalomra van szükség, a francia és a török veszély, vagy pontosabban a Habsburg hegemonisztikus törekvések is ezt kívánták, illetve ez volt az európai trend is a korban (ekkor alakultak ki a spanyol, francia abszolút államok is). Az egy központból irányított birodalomnak elsősorban a reformáció, illetve a helyi rendek voltak az akadályai, de szép lassan ezeket mindenhol maga alá gyűrte a birodalmi adminisztráció, kivéve Magyarországot.

Most biztos lesznek olyanok, akik nekiállnak velem vitatkozni a magyar közgondolkodásnál leírtakkal, hogy Magyarország nem volt szuverén ország stb., de én nem a valóságról írtam, hanem a magyar gondolkodásról, közjogi állásfoglalásról a kérdésben. A politika ugyanis úgy működik, hogy felek vannak, mindegyik félnek megvan a maga álláspontja, amik sokszor ellentétesek egymással. Ezek az álláspontok ütköznek, a politikai porondon mindenki a saját erejéhez mérten próbálja a maga álláspontját érvényre juttatni. A valóságban pedig kompromisszumokkal, az aktuális erőviszonyok alapján az álláspontból vagy megvalósul valami, vagy nem.

Ez volt a helyzet a Habsburg-magyar viszonnyal is. Magyarország ügyében egyik félnek sem érvényesült soha huzamosabb ideig az álláspontja, azaz Magyarország a valóságban sem nem volt teljesen önálló, szuverén ország, amit csak perszonálunió köt a Birodalhoz (ahogy a magyar fél szerette volna látni), de nem volt olyan sem, amit a Habsburgok szerettek volna látni, hogy van egy Birodalom, aminek Magyarország csak egy tartománya. A két álláspont folyamatosan egymásnak feszült, és mindig az adott helyzet döntötte el, hogy ki tudja a másik rovására a maga oldalára billenteni a dolgot. Vagy elképzelhetjük úgy is mint a kötélhúzást.

Pl. II. Mátyás idején, vagy éppen II. József halála után a kötelet eléggé a magyarok rántották maguk felé, vagyis időnként a Habsburgok elismerték és törvényben szavatolták, hogy Magyarországot csak a saját törvényei alapján lehet irányítani, vallásszabadság van, és ők itt csak királyként funkcionálnak, tiszteletben tartják a magyar országgyűlést és rendszeresen összehívják stb. De ez történt a Bocskai-felkelés után, a Rákóczi-szabadságharc békeszerződésében is...

Viszont máskor meg a kötél a másik végletbe tolódott át, a Habsburgok rántották inkább magukhoz, amikor a török háborúk után Lipót császár katonailag megszállta az országot és gyakorlatilag azt csinált, amit akart. De erre példa II. József is, aki egy felvilágosult abszolutista birodalomról álmodott, ami egy kézben, azonos törvények szerint van irányítva, és ebbe nem fért bele semmilyen "szeparatizmus", ezért is nem volt hajlandó magyar királlyá koronáztatni magát. Ez nem magyarellenesség egyébként, egyszerűen csak ő másképpen látta a birodalmat, nem önálló államok konglomerátumának, ahogy a magyarok, hanem egy egységes birodalomnak. Viszont felvilágosult uralkodóért sok intézkedést hozott a népnevelés, falusi iskolák, és egyéb "felzárkóztató" intézkedések során, és ezeket Magyarországon is ugyanúgy érvényesítette.