Miért ejtették Magyarországon máshogy a latin nyelvet, ha az egyház még akkor kezdte el használni, amikor az élő nyelv volt?

Amit mi ókori "latin" nyelvnek ismerünk, az kb. a Caesar, Cicero, Vergilius stb. korában használt nyelvállapot volt (tehát a Kr. e. 1. század), annak is egy csiszolt, magasabb szintű, irodalmi változata. Ennek olyan nagy hatása volt, hogy akik később írtak, ehhez a nyelvállapothoz nyúltak vissza, vagyis kialakult egy olyan irodalmi latin, ami megőrizte a Kr. e. 1. századi latin nyelvállapotot. Miközben ha lementél a piacra, ott már másképp, sokkal leegyszerűsített formában, vulgárisan beszéltek. Ahogy telt az idő, a latin nyelv úgy változott a beszélt formájában tovább. Vagyis amikor pl. a Kr. u. 4. században Ammianus Marcellinus megírta a történetírói munkáját, azt is Cicero nyelvén írta, holott az ő idejében már a beszélt latin eléggé más volt több száz évvel később.

Minden irodalmi munkát és más feljegyzést, az állami ügyekkel kapcsolatos ügyeket ezzel az irodalmi latinnal intézték, ez lett az egyház nyelve is. Ez az irodalmi nyelv lett a "latin", a művelt, írástudó réteg által használt nyelv (egyébként szóban is használták, Magyarországon az országgyűléseken elég sokáig latinul beszéltek még az újkorban is).

A középkorban ez az irodalmi nyelv elég sokat romlott, illetve különféle országokban kialakultak a különféle nyelvhasználati szokásai (pl. amiről szó volt más válaszolóknál, hogy a magyarok másképp ejtik ki), de ez különféle kifejezésekben is megnyilvánult, a helyi sajátosságokat, nyelvhasználati szokásokat is tükrözte az adott irodalmi latin nyelvváltozat. A reneszánszban ezért a művelt "elit", a humanisták (Rotterdami Erasmus és társai) elkezdték egységesíteni, csiszolni a nyelvet, méghozzá úgy, hogy kizárólag az eredeti szerzők (Cicero, Caesar, Vergilius stb.) műveit alapul véve kialakították a latin nyelvtant, és eléggé jól megszerkesztett nyelvtani rendszert építettek fel hozzá, gyakorlatilag ezt tanulja ma is az, aki a "latin" nyelvet tanulja. Ezért tűnik ma olyan "szabályosnak" ez a nyelv. Ezzel egyébként megteremtették a nyelvészet alapjait, a humanisták alkották meg a szófajok, a ragozások, nyelvtani esetek stb. fogalmait, azt a szabályrendszert, fogalomrendszert, amelynek segítségével egy adott nyelv szabályait le lehet írni (gyakorlatilag minden fogalmat, amit ma a nyelvtanórán tanulsz, hogy ige, állítmány stb.). Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a reformáció idején ezt a fogalomrendszert felhasználva a különféle tudós emberek a saját anyanyelveik szabályszerűségeit is megalkossák, ezzel kialakultak az első nyelvtani leírásai a különféle beszélt európai nyelveknek is.

Mindenesetre a humanizmus idején egy olyan európai művelt elit jött létre, akik pl. az egymás közötti kommunikációban (levelezésben) ezt a csiszolt, javított, nyelvtanilag letisztított cicerói latint használták, és természetesen a műveiket is ezen a nyelven írták. Ezzel tökéletesítve a latin irodalmi nyelvet, a szabályait, nyelvtanát is megalkotva hozzá. Ezzel létrejött egy olyan európai műveltségi elit réteg, akik egyetemeken, műveik írásánál és az egymás közötti kapcsolatban is ezt a latint használták, illetve elkészült az új latin Bibliafordítás is a humanisták által. De a lényeg ebből, hogy ez az a nyelv, amit ma is tanítanak, amire azt mondjuk, hogy a "latin" nyelv. Holott ez sok szempontból egy valóságból kiemelt (már az ókorban is!) a művelt elit által használt irodalmi nyelv, ami a mesterséges jellegét leginkább a humanizmusban nyerte el, amikor megalkották a nagyon letisztult, logikus szabályrendszerét (persze, nem mondom, hogy mesterséges nyelv, de sok szempontból olyan jellegű, legalábbis szerintem). Ha a Kr. e. 1. században lement valaki a piacra, akkor sokkal lazábban beszélt a plebs, a beszélt változatban soha nem volt olyan apróra kidolgozott nyelvtana, az irodalmi latin szabályrendszerét sok esetben ténylegesen a humanisták dolgozták ki, csiszolták, tették nagyon logikussá.

#9, nyelvészetileg lehet arra következtetni, hogy egy nyelvnek milyen hangkészlete volt, hogyan ejtették ki ezeket a hangokat. Ezt még az 1000 évvel ezelőtti magyar nyelvállapotra is vissza lehet következtetni úgy, hogy elég elenyésző nyelvi emlék maradt arról a nyelvállapotról. Az ókori latin nyelv különféle nyelvállapotaira és kiejtéseire (vagyis hangkészletére) elég jól vissza lehet következtetni, mert nagyon sok írásos feljegyzés van még a Kr. e. 1. századi korokat megelőző időszakokról is.

Magyarországi szerzetesek a ferrarai nyelvjárást hozták haza, ez alakította ki a mai magyar kiejtést.

Az olaszok ma Csezáre-nak mondják a Cesare olasz nevét, emiatt nehezen elképzelhető hogy a németek által használt Kaiser lenne az irányadó.

A Caesar kiejtése a kérdésben a legutolsó és a legkevésbé számít. És későbbi részlet az is, hogy ma hogyan ejtik. Szerintem hasznos lehet a nyelvek és a latin alakulásának folyamatát is hozzávenni és a latin késői rekonstruálást a végére.

A latin a mai modern meghatározás szerint "holt nyelv" ("kihalt nyelv") mivel nincsenek folyamatosan máig élő anyanyelvi leszármazottai és beszélői. Viszont a legkonkrétabban vett holt nyelvek közé sem tartozik, vagyis nem olyan mint például a sumer nyelv, és egyfajta kivételt is képez a holt nyelvek között. Ugyanis a latint az ókor óta folyamatosan használták és használják ma is. Így a latin használata folyamatos, míg az anyanyelvi beszélőknek nincs folytonossága (és ez a kettő nem ugyanaz). Ugyanilyen a szanszkrit nyelv is, amit ma is használnak, tudják olvasni és írni is és Indiában oktatják, de annak sincs anyanyelvi beszélője. Szóval a szanszkrit és latin is folytonosan használt és értett nyelvek máig is.

Összevetésképp az ókori görög az máig fennmaradt anyanyelvi beszédként és idővel változott a mai görög nyelvre és egy mai görög anyanyelvű félig-meddig, vagy úgy-ahogy érti az ókori görögöt. Az egyszerűbb szöveget érti, de vannak ismeretlen szavak, mások a végződések és a mai görög nyelvtan is egyszerűbb mint az ókori. Komolyabb ókori görög írások már fejtörést okozhatnak és talán inkább valamit csak sejtenek belőle. Közben még az ókori görögök is több nyelvjárást használtak és azoknak is volt saját kiejtésük. Valamennyire mi is értjük az 500 éves magyar szövegeket, bár nem annyira gördülékenyen. De lényegében igen, a modern görögök tudnak ókori klasszikus görög szövegeket olvasni, csak inkább a későbbi, ie. 200 környékén vagy inkább az utána írt írásokat és akkor is vannak nehezebb és könnyebb szövegek és főként a lényeget értik belőle.

A latinnak is voltak az idők során változásai, változatai (ezek a dátumok kerekítések és valójában nem hirtelen váltások történtek, hanem közöttük átfedések vannak).

- Archaikus latin (Régi latin, Ólatin) - ie. 700 - ie. 200

- Klasszikus latin (Művelt latin) - ie. 200 - isz. 400 (diplomáciai, irodlami nyelv)

- Vulgáris latin (Hétköznapi latin, Köznyelvi latin) - ie. 100 - isz.700

- Késő latin (isz. 200 - 600)

A Római Birodalom szétesése (385) után és az azt követő Nyugatrómai Birodalom szétesése (476) után, a latin elkezdett kihalni mint anyanyelv és a Vulgáris latinból a népnyelvekkel keveredve, amit általában beszéltek az emberek, új nyelvek alakultak ki. Nagyjából 400-700 között fokozatosan kiszorult a latin és végül már nem volt eredeti latin anyanyelv. Megjelentek az Újlatin nyelvek, mint az olasz, spanyol, stb.

- Egyházi latin - 400-tól (előtte görög)

- Középkori latin - 400-1400 (az Egyházi latin és a Középkori latin nagyon hasonló)

- Újlatin nyelvek (Romantikus nyelvek) - 400-tól

(a Vulgáris latinból alakultak ki: olasz, spanyol, portugál, francia, román részben)

- Reneszánsz latin (Humanista latin) - 1400-1700

- Neolatin (Újlatin) - 1800-1900

- Kortárs latin - 1900-

A középkori latin egyszerűbb, mint a klasszikus korszakbeli, mivel az emberek akik használták azoknak nem volt az anyanyelve és nem beszélték anyanyelvi szinten latinul. Ezért a középkori latin leegyszerűsödött a félreértések elkerülése végett és az egyszerű érthetőség miatt. Inkább volt lényegre törő, mint választékos. Könnyebb megérteni Newton és Galilei írását, mint egy ókori rómaiét, Tacitus vagy Plinius munkáit. Épp ezért is a reneszánsz korában elkezdték a latint az eredeti szövegforrásokból vissza pontosítani, jobb és pontosabb fordításokat készítettek. Ma jellemzően oktatják a klasszikus és egyházi latint is, így ezek ismert formái, viszont az egyházit azt egyházi közegben tanítják, míg a klasszikus latint a tudományos területen. Az egyházi latin kiejtése pedig az olasz nyelvhez van igazítva, így az kevésbé eredeti latin kiejtés és lágyabb, míg a klasszikus keményebb némely téren.

Kiejtésben van a hagyományos ("erasmusi") és a visszaállított ókori kiejtés ("restituált", "restitutio" - helyreállítás), vagy "klasszikus" és "egyházi". A helyreállításra azért volt szükség, mert a középkorban az emberek a saját nyelveik akcentusai szerint kezdték kiejteni a latint és mára nagy eltérések keletkeztek. Mint ahogy egy magyar is másképpen ejti az angolt és egy kínai is a magyart. Csak az angolra van anyanyelvi referenciánk és a kínaira is, így tudjuk mihez igazítani, pontosítani a kiejtést. A latin esetében viszont külön kutatást kellett végezni a kiejtéséhez.

A helyreállítás nyilván nem lehet 100%-os, de lényegében nyomozói munkához hasonlít a kutatás és találtak hozzá használható módszereket. Egyik, hogy már az ókori szerzők között is voltak a nyelv kiejtését megíró szerzők és volt ilyen ugyanúgy latinul, mint görögül és szanszkritül is. Van latin helyesírási feljegyzésünk is ("Appendix Probi", "Appendix Probus", "Probus függeléke")(stb), amiben latin elírásokat közöl a szerző a javításokkal együtt. Az elírásokból pedig szintén következtetni lehet arra, hogy a hallás szerint mit mivel cserélhettek össze, így legalább hasonlóan hangzottak. Tehát van ókori kiejtési anyag, még ha nem is maximálisan elegendő mértékben. Felhasználták az azonos szavak változó írásmódjait, amiből következtetni lehet a hasonlóságokra és összetéveszthetőségekre. További kutatás volt, hogy a latint hogyan fordították például görögre és más nyelvekre és fordítva, amiből felismerhetőek a nyelvek hangjainak betű felhasználásai. Ha egy nyelvben egy hangot jobban visszaadott egy másik betű, akkor azzal írták, így tudható, hogy hasonlít arra a hangra. A latin helyreállításához felhasználták a mai latin eredetű nyelveket is, ahogy a betűk és kiejtések azokban összetartoznak. Nézték az abc-ket is, mivel azok is eltértek egymástól és egy hiányzó betűt valami mással helyettesítettek, ami szintén utal a hangzásra. Vannak még korabeli hangutánzó szójátékok és azokból is lehetett betájolni a betűk kiejtéseit.

Az Archaikus latin abc-ben még nincs külön I-J, és külön V-U:

A B C D E F Z H I K L M N O P Q R S T V X. Később viszont már tartalmazza ezeket.

Görög abc:

[link]

[link]

A Caesar kiejtése pedig a görög és latin abc-vel (is) kapcsolatos, mivel a görögben nincs C betű, míg a K betű mindkettőben megtalálható. A görög abc harmadik betűje a gamma (nagy: Γ, kicsi: γ). Viszont a latinban van C és a görögre lefordított latin szövegek a C-t jellemzően K-ra írták, így a hangzása az vélhetően arra hasonlított ami a görög K.

Itt egy ábra róla: "Venn-diagram a görög (balra fent), latin (jobbra fent) és cirill betűk (lent) átfedéseiről":

[link]

Ami Caesar nevét illet azt is leírták görögül, de C betűt nem írtak és a leghasonlóbb hang betűjével helyettesítették. Vagyis így írták le "Caesar" nevét görögül: "Καίσαρ". És ismerjük a máig fennmaradt görög nyelvből a K görög kiejtését és az a magyar K-hoz hasonlóan határozott K. Caesar nevénél szokatlan a K-s ejtés, de azért sok C-t mondunk K-nak, csak néhol szokatlan.

A klasszikus latin kiejtés azért hasonló az egyházihoz, de van eltérés.

Dionȳsus:

- klasszikus - Dionűszusz

- egyházi - Dioníszusz

Az meg, hogy a Caesar kiejtése más angolul és magyarul, az meg egyfajta téves rögzülés.

- angolul megragadt kiejtés: Szíz(ö)r

- magyarul megragadt kiejtés: Cézár

Ez igazából lényegtelen része, mert ez csak a nyelvi kiejtéseket türközik és nem célja az eredeti latin visszaadása, és még akár komplett neveket is másképpen írnak és lefordítják az európai nyelvekre az eredeti névről. Ott meg nem csak a kiejtés más, hanem még maga a név is. Mindent összevetve a mai rekonstruált latin kiejtés sem a tökéletes, de amit lehetett az legalább nagyjából helyreállították. Hangfelvétel az nincs, úgyhogy egyenlőre ennyiket sikerült.

Kimaradt egy valami, bár elvileg azért benne volt a válasz, vagyis, hogy az egyház ugyan még a latin anyanyelv meglétekor kezdte használni a latint, de a középkorra már ők sem tartották az eredeti ókori latin kiejtést, hanem olasz akcentussal adták tovább. Így az egyház esetén sem maradt fenn az ókori latin.

Az olasz nyelv nagyjából 1000 környékén már kialakult és olasz nyelvi környezetben az egyházban is elolaszosodott a latin kiejtés. Mire a Vatikán megalakult (1929) addigra már a kétnyelvűség volt hivatalos, a latin és az olasz. Vatikánváros hivatalos nyelve az olasz is és a latin is.

A latin a Szentszék hivatalos nyelve és a dokumentumokat latinul írják. A jogszabályok is latinul készülnek, de közzéteszik olaszul. Viszont az olasz a fő munkanyelv a közigazgatási és diplomáciai ügyekben és a hivatalos kommunikációban, és ott csak az olasz nyelvet használják. Az olasz az államban dolgozók többségének mindennapi nyelve is.