Az Ehnaton/Ahnetaton fáraó által képviselt formája az egyiptomi vallásnak Núbiába is eljutott? Ott is volt valami hasonló?
Ehnaton/Ahnetaton fáraó híres többek között a vallási nézeteiről is. Sokan monoteistának mondják, ugyanakkor ekkor még nem beszélhetünk teljesen tiszta monoteizmusról, sokkal inkább monolátriáról vagy henoteizmusról. Úgy gondolta, hogy Aton a legfelsőbb isten és egyedül őt kell imádni, egyedül őt kell tisztelni, egyedül vele kell foglalkozni Egyiptomban. A többi isten létezése sincs kizárva, vagy akár kimondottan állítja, hogy létezik a többi istenség is, ugyanakkor azok Aton alávetettjei vagy szolgálói (lásd: képek, ahol Aton, mint a napkorong süt le az alatta felsorakozott többi egyiptomi istenségre). Kicsit az ókori az asszír és babiloni hódítások előtti izraelita vallásra hasonlít, de máshol is létezett hasonló, például Mezopotámiában Maruk-Assur egy ideig fennálló henoteista kultuszában.
Núbiáról érdemes tudni, hogy nem lehet a kultúráját teljesen elkülöníteni az egyiptomitól. Itt nem alárendeltségről beszélünk, sőt volt, hogy Núbia uralta Egyiptomot. Sokkal inkább egyfajta kölcsönhatásról, mellérendeltségről beszélhetünk, ami nagyon gyakran rivalizálásba csapott át. Ugyanúgy piramisokat építettek, bár az ő piramisaik meredekebbek és kisebbek, viszont cserébe náluk van a legtöbb piramis a világon. Ugyanúgy hieroglifákkal írtak és ugyanúgy fejlett kultúrájuk volt, mint az egyiptomiaknak. A vallásuk is szinte teljesen ugyanaz volt. Voltak olyan templomok is a határvidéken, amit mindkettő nép használt és mindkettő népből kerültek ki ott papok. Érdekes, hogy a kultúrájuk szinte azonos volt, de etnikailag teljesen eltértek egymástól: a núbiaiak ugyanis koromfekete bőrű negridek voltak, míg az egyiptomiak barnásabb bőrű európidok. A két birodalom folyamatosan rivalizált egymással. Szinte hagyományos ellenségek voltak (Egyiptom négy hagyományos ellensége: Szíria, Líbia, Núbia és Szudán), felváltva hódították meg egymást. Egyiptomban voltak fekete, Núbiában pedig fehér fáraók. Nagyon sokat keveredtek egymással, rengeteg núbiai élt Egyiptomban és szintén sok egyiptomi élt Núbiában. Egyiptom egyébként eléggé multikulturális lett egy idő után. A két kultúra folyamatosan hatott egymásra. A vallásuk is így formálódott. Az egyiptomi és núbiai mitológiában (minimális eltérés volt, már-már kötőjelezhetnénk is) átvették egymás isteneit. Bész például núbiai eredetű volt, de a núbiaiak meg átvették Hóruszt, Rét, Íziszt, Anubiszt stb. A kereszténység felvételét követően is nagyon hasonló maradt a két nép által követett kereszténység teológiája.
Jogosan merülhet tehát fel a kérdés: Núbiába is eljutott ez a fajta vallás, vagy ott is volt legalább valami hasonló próbálkozás?
Ehnaton újításai Egyiptomban sem volt túl népszerű, és halála után szinte azonnal beszüntették az Aton-kultuszt, és visszaállították a régi hitet. A papoknak túl nagy volt a hatalma ahhoz, hogy a fáraók szembemehessenek vele, és ezt valószínűleg Núbiába is így volt, és ha nem akadt ott olyan vezető,aki osztotta Ehnaton nézeteit (nincs feljegyzés ilyen núbiai vezetőről tudtommal), így állami támogatással biztos nem rendelkezett ott soha az Aton-kultusz.
A fentiektől függetlenül elképzelhető, hogy a nép körében élvezett némi népszerűséget, de templomok és állami támogatás nélkül egyszerűen nem húzhatta sokáig, ha volt is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!