Görgey Artúrt miért nem tartják nagy hazafinak, nemzet emberének?

#5

A "szent forradalom"-nak milyen céljai voltak. A Habsburgok alattvalói akartak maradni a márciusi ifjak?

Görgeyt Kossuth sugallatára tartották hazaárulónak. Mondjuk azt nem tudom, aki államfő létére megfutamodik az országból, veszett háborút ad át egy szakmailag kiváló katonának (ezért választotta őt, nem mást), annak miféle erkölcsi alapja van minősíteni.

Görgey méltósággal tette le a fegyvert, sok katona életét mentve meg, és személyiségének nagyságát mutatja, hogy nem fogták perbe, békén élt még majd hetven évet. A rendszerváltás után a történésztársadalom jó része megadta neki az elismerés elégtételét is. A mai zavaros és főleg értékvesztett szemlélet a pillanatnyi érdekei szerint ítéli meg hol így hol úgy.

Csatlakozom az előttem szólóhoz, a rendszerváltás után a történész szakma valóban az őt megillető helyen kezeli.

Az, hogy nem lett a szabadságharc kultikus személyisége (pedig ha valaki, akkor ezt pont ő érdemelte volna meg), a szabadságharc utáni, politikai okok miatt gerjesztett "Görgey-kérdés" miatt történt így, erről előttem is írtak, nem akarom ismételni, amit Kossuth tett. Viszont a 20. században ez az "áruló" dolog új lendületett vett, mégpedig a kommunisták miatt, akik Görgeyre Rajk 19. századi "reakciós" előképét vetítették, aki elárulta az osztályforradalmat, így teljesen más köntösben, de az "áruló" dolog fennmaradt. Ezzel szemben a mindenkori magyar állam (a dualizmus is, a kommunista magyar állam is) Kossuthot piedesztára emelte (igaz, más és más ideológiák alapján). Ez furcsa, mert ezek a különféle korok állami ideológiái semmilyen módon nem egyeztethetőek össze, mégis mindegyik a maga módján meg tudta ideologizálni az egyik kultuszát, a másiknak pedig az "áruló" voltát. A mai korunk állami ideológiája is elismeri Kossuth nagyságát, ennek a korszaknak az emblematikus alakjának tartja, követendő politikai személyiségnek stb., ami persze nem jelenti, hogy ez megakadályozhatná Görgeynek a hasonló tiszteletét. De Görgey szerintem az 1800-as közepe óta "kicsúszott" ebből, és azóta már túl sok idő telt el, hogy az állami ideológia narratívájába beemeljék őt, mint emblematikus figurát Kossuth, Petőfi és a többiek mellé.

A lényeg, hogy ez a narratíva (amit a mindenkori állami ideológia magára szab, a dualizmus is, a Horthy-rendszer is, a kommunista és a mai köztársasági is) már kialakult, és Görgey nem lett beemelve a maga korában. A mi korunk pedig már nem fogja ezt megtenni, mert a mi korunk is csak a már meglévő narratívát szabta magára, és nem újat hozott létre. Szerintem ezért.

Holott amikor Schwechatnál a magyar haderő vereséget szenvedett, és Windischgrätz megindult egy nagy, reguláris hadsereggel Magyarország ellen azzal a céllal, hogy a felelős magyar kormányt megszüntesse és visszafordítsa az idő kerekét, megsemmisítvén az áprilisi törvényeket, akkor néhány hét alatt összeomlott volna a magyar katonai ellenállás, ha nincs Görgey. Ő volt az egyetlen, aki szakszerűen képes volt normális katonai döntéseket hozni, illetve az (akkor még) szedett-vetett, frissen verbuvált magyar haderőt kiképezni, de ez is hosszú időbe telt, ami miatt a fővárost is kénytelen volt feladni. De ezzel megmentette a magyar fő haderőt, ami a kulcsa volt a szabadságharc folytatásának.

Hogyan emlékeznénk ma a dicső szabadságharcra, ha 1848 szeptemberétől csak 1848 novemberéig tartott volna?

Görgey emlékezetének erről kellene szólnia, és nem az áruló vádjáról, ami egy politikai kreálmány, és nem arról, hogy ő tette le a fegyvert.

A mai történettudományban már mindenki elfogadja, hogy katonailag 1849 augusztusára sakk-matt volt a magyar fél számára. Kossuth azért (is) nevezte ki Görgeyt diktátornak, hogy őt terhelje a vereség ódiuma. Az pedig, hogy vert helyzetben letette a fegyvert és nem adott parancsot öngyilkos és ésszerűtlen katonai akciókra, inkább a hadvezéri nagyságát mutatja, mert egy jó hadvezér addig harcol, amíg van katonailag elérhető cél. Cél nélkül már csak értelmetlen vérontásról beszélünk, és egy felelős parancsnok ezt belátja, és ennek megfelelően cselekszik. És fel lehet sorolni nem egy személyt a történelemből (Hitler...), aki ezt soha nem értette meg. Az újkori magyar hadtörténetnek Görgey a legtehetségesebb alakja és valóban szomorú, hogy nem a szabadságharc alatt mutatott teljesítménye alapján gondolunk ma rá, sokaknak csak úgy maradt meg a fejében, hogy ő tette le a fegyvert... Ez már önmagában nagyon méltatlan, és még az árulás vádját szóba sem hoztam...

Innen nézni ezt az egészet egyébként sem szerencsés. Én inkább onnan nézem, hogy a schwechati csata után (még 1848 őszén) Görgey volt az, aki a magyar fősereget összetákolta, aki a hadmozdulataival habár feladta a fővárost, de a sereg Felvidékre hátráltatásával megmentette magát a sereget, ezzel magát a szabadságharcot is életben tartotta... Az az igazság, hogy ha ő nincs, a szabadságharc hetek alatt elbukott volna Windischgrätz támadásával! Hetek alatt! És akkor nem lenne miről beszélni ma, nem lenne mire büszkének lenni! Ez Görgey Artúr érdeme! Ez az ő igazi érdeme, és ezt ma a kollektív emlékezet elfelejtette róla. Nem beszélve a számtalan csodálatos katonai hadmozdulatáról, csatáiról, amelyeket olyan bravúrral oldott meg nem egyszer nyomasztó túlerővel szemben, hogy még az ellenség is csodálta, az orosz tábornok pl. tisztelete jeléül díszfegyvereket küldött neki ajándékba. Egyébként az oroszok kifejezett kérése volt, hogy Görgeyt ne végezzék ki az aradi tisztekkel, és ennek az oka a tisztelet volt irányába, mint katonai vezető iránt (az orosz cár pl. élete végéig a dolgozószobájában tartott egy Görgey-arcképet).