Amikor az izraeliták még monolátriában hittek, a többi nép istenét a sajátjukkal egyenrangúnak vagy annál gyengébbnek képzelték el?

Az izraeliták megjelenésében egy fontos dolog volt a tudósok szerint annak az istenségnek a megjelenése, akit a Tetragrammaton névvel illettek (nem tudjuk, hogy miként kellett kiejteni, mivel elveszett a hiteles hangzás pusztán a magánhangzókat is jelölő nyelvek írásaiból következtethetünk). Erről a névről az első Biblián kívüli említések egyiptomi feliratokban vannak, ahol egy bizonyos sémita, nomád népcsoport jelzője, akiket "Jahu saszu" néven ismertek, többször Egyiptomba mentek legelőkért és vízért szárazság idején, többször elég erős konfliktusokba is kerültek az egyiptomi katonákkal, alapvetően pásztorkodásból (szarvasmarha, juh, esetleg kecske és szamár) és zsoldosságból éltek és valahol a Sínai-félsziget, Dél-Kánaán, Transzjordánia és hasonló térségek régiójában éltek és vándoroltak. Számos tudós szerint a későbbi protoizraeliták egyik alkotóelemei lettek és ők hozhatták magukkal ennek az istenségnek az imádatát, szintén több tudós véli úgy, hogy a kivonulás és Mózes hiedelmeit is ők hozták magukkal, majd amikor az izraeliták összeszerveződtek egy néppé, akkor például Ábrahám és a keleti eredet (egy másik népréteg), meg Rácháb és családjának története (csatlakozott helyi néprétegek) mellett ezt is bevették az egyesített eredettörténetükbe. Minden esetre fontos istenség volt kezdetektől fogva, viszont eredetileg nem voltak szigorúan monoteisták, ahogy az a mai zsidó vallásban van, hanem monolatristák voltak. Ez azt jelenti, hogy számtalan istenség létét elfogadják, nem tagadják kifejezetten egyiknek sem a létét, viszont ők kizárólag egyet imádnak közülük. Amikor az izraeliták államot alapítottak, majd ketté is szakadt az állam, akkor az állam védőistene és nemzeti istene is nyilvánvalóan a saját népük védőistene volt. Ezt erősíti meg az Jeruzsálemben felállított templom is, amit neki szenteltek fel. A környező országoknak is voltak nemzeti isteneik, sőt, a városállamoknak is voltak védőisteneik. Moábnak Kamósz, Edomnak Qósz/Kóza, Ammonnak Milkom, Tírosznak Melkart, de ez nem csak itt volt így, hanem például Athénban is a város istene Pallas Athéné volt, aki mellesleg még a városvédelem, a tudomány, a jog és a bölcsesség istennője is volt.

Ugyanakkor mit gondoltak az izraeliták saját nemzeti istenükről? Úgy hitték, hogy egyenrangú az összes többi nemzet és nép istenével? Vagy úgy gondolták, hogy az övék mindegyik másik felett áll, erősebb náluk?

Én az utóbbira következtetnék a bibliai szövegek alapján, hisz például amikor Mózes és Áron a fáraóhoz mennek és van az a botos incidens, akkor Áron botja, amit Mózes dobott le elkezdi fojtogatni az egyiptomi mágusok/papok kígyót, amelyek az egyiptomi istenek közbenjárására változtak kígyóvá (persze a szigorú monoteizmus korában ezeket már démonizálták és a puszta isteni szerepüktől is megfosztották). Szintén a Bibliában amikor Élijáhu próféta (Kr. e. 9. század) kihívja Baál (a föníciaiak és a kánaániták főistene, illetve általánosságban nemzeti istene) papjait/prófétáit, akkor az izraeliták nemzeti istenéneksikerül meggyújtani még a vizes oltárt is. Bár a szövegek egy része későbbi, így nem biztos, hogy pontosan lehet következtetni, de ezek alapján én úgy érzem, mintha folyamatosan a saját istenüket a többi fölé emelnék.

Melyik verzió volt?