Bonaparte Napóleon kiváló politikus, hadvezér és újító volt, de ha soha nem születik meg/jut hatalomra, akkor az se lett volna hátrány?
Napóleon felhasználta a lehetőséget, hogy Európa nagy részére kiterjedt a hatalma és egységesítette a tízes alapra helyezett mértékegységeket, amely hallatlan fejlődést hozott magával.
A britek ebből kimaradtak, mivel uralma és befolyása nem terjedt ki rájuk, így ott a gallon, az inch és a láb-mérföld stb továbbra is megmaradt, továbbá a bonyolultabb átváltás a pénzrendszerükben.
Mivel előtte minden városnak megvoltak a saját mértékegységei, ennek hatása elképesztően nehézkessé tette az életet. Napóleon a Francia Tudományos Akadémia javaslatait tette kötelezővé.
Napóleon szüntette meg a Német-Római császárságot is, hathatósan beleavatkozva a politikába, azt gondolván, hogy ha a korábbi ezer kisebb-nagyobb entitásból, grófságokból, hercegségekből három tucatnyit csinál, akkor a németek kezelhetőbbek lesznek a politika színpadán, de ezzel megalapozta a későbbi bismarcki egyesítéssel létrejövő Német Császárságot, amely mint tudjuk a későbbi két világháborúval a világ történelmében drasztikusan tudott fellépni, mivel széttagoltságának megszűnésével világhatalmi tényezővé erősödött.
Napóleon a hadászatban és a harcászatban is számos újítást hozott, például a nevéhez fűződik a 'pergőtűz' első alkalmazása, illetve már ő is alkalmazott kifejezetten rohamlövegként használt tüzérséget is.
Az államigazgatásban is számos új módszert honosított meg, illetve meg kell említeni, hogy a Francia Forradalom által betiltott keresztény és egyéb vallások működését újra engedélyezte, bár az Egyház politikai tevékenységét keretekbe szorította, leválasztva azt az Államhatalomról.
Mindezek mellett egészen meglepő apróságok is vannak, amit Napóleon rövid, de tevékeny uralmának köszönhetünk, így kijelenthető, hogy Napóleon fontos szerepet töltött be az európai és a világ kultúrájában, ezzel igen megosztó szerepet kapva az őt értékelő történészektől és az utókortól.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!