Miert van az, hogy az emeberek nem szeretnének örökké élni és ha meghalják hogy örök élet ebben a testben ki rázza őket a hideg és engem is?

Bár még csak 182 éves vagyok, tehát igen messze állok az örökléttől, de már most is kirohadt minden fogam, fáj minden porcikám, szememmel is alig látok, tök süket vagyok, és alig alig élek.

Így már nekem sincs sok kedvem örökké élni.

Miért akarnánk örökké élni, mikor többségünknek az is problémát okoz, hogy ne unja halálra magát egy esős délutánon?

Kb így tudnám megfogalmazni, számomra mi az örök élettel a baj. Az életnek az ad értelmet, hogy limitált. Sok minden azért okoz örömöt, mert megismételhetetlen, vagy legalábbis nem ismételhető végtelen sokszor.

Én nem akarok örökké élni, bár ameddig élnék szívesen, az közelebb áll az "örökké"-hez.

Én nem érném be +100-200 évvel.

Én addig akarok élni, ameddig az univerzumban az utolsó fekete lyuk el nem párolgott, mert kíváncsi lennék, hogy akkor mi történik és hogy mi lesz utána. Aztán megvárnám a halált azáltal, hogy az univerzum tágulása már olyan erős és gyors, hogy az atomok is elemi részecskékre esik szét :)

Feltéve ha az eltelt időre hibernálhatom magam, mert én már 5 perc után is unatkozom, hát még 137 kvintillió évig mi lenne velem? :D

Örök élet?

Mégis, mi az ami örökké él?

Honnét van ez a vágyálom? Semmi sincs körülöttünk, ami örökké élne, nincs erre példa, minden élő elpusztul, a növények és az állatok is. Mindennek megvan az életciklusa, születés, gyermek, serdülőkor, majd felnőtté válás, párzás és örökítés, aztán az öregség és a halál.

Ki az, aki olyan szemérmetlenül nagyravágyó, aki mindezen túl akar lépni?

Hiszen még a bolygók, a csillagok is átmennek a saját fázisaikon.

Talán csak az az első lény, amit élőnek lehet nevezni - jelentsen ez bármit is - van ott mindenkiben és mindenben, amit élőnek nevezünk és amikor az örökítő anyaggal tovább adódik az élet, legyen az sperma, spóra, mag, vagy bármi, ami képes az élet továbbadására, csak az hasonlítható hozzá, de az élet és az elmúlás körforgásában az is mindig új szervezetben manifesztálódik és minden elpusztul egyszer, ami létrejött, ki, vagy mi előbb, ha lejár az a csekélyke ideje, amit a létezés színpadán eltölthet.

Bármilyen hosszú életűek is, végül az atomok is megsemmisülnek, az entrópia óhatatlanul bekövetkezik és elkerülhetetlenül beáll az Univerzum hőhalála, de igazából nem szeretek ennyire előre menni, meg ez már a filozófia határán van inkább, mint a természettudomány területén, de vannak értelmezhető jelek, amelyek erre utalnak.

Az anyag 'születése', vagy létrejötte, a hidrogén, majd a csillagokban a többi elem kialakulása, a maghasadással az izotópok kialakulása, a fúziók és mindez a változtathatóság beszédes, így az eddigi korok filozófusai a tudomány feltárt ismereteire támaszkodva szépen körüljárják ezt a témát, de legyen bármilyen is a levont konklúzió, az biztosan tartalmazza azt, hogy semmi sem örök.