Milyen indikátorai vannak bizonyos társadalmi osztályoknak?

Rég túlhaladott fogalmak ezek, értelmiség pedig nincs az országban.

Vannak szakbarbárok, vannak "esztéták", értelmiségi közélet viszont nincs.

Amint meghatározod az általad közölt kategóriákat, lehet válaszolni (indokolni). addig mindenki azt gondol, amit akar.

Egyébként nem lesz könnyű dolgod. Példálózom: ha a munkás egy gyárban dolgozik, lehet nagyon szegény és nagyon gazdag. Vajon egy könyvelő munkás mert gyárban dolgozik? De mi ugyanez a hatóságnál, kutatóintézetnél, vállalkozásnál stb. És sorolhatnám.

#3

Az "esztétákat" úgy általában a humán "értelmiség" szinonímájaként használtam (tehát ezért az idézőjel), tehák azokra, akik szerint a "klasszikus" műveltség a valami, esetleg a jog, történelem, irodalom, film, színház, képzőművészet az értelmiségi tevékenység. Akik büszkék arra, hogy kiesik a kezükből a csavarhúzó, természettudományos műveltségük nulla, a mérnöki tudományokban járatosakat pedig legfeljebb jólképzett iparosként hajlnadók elkönyvelni magukban.

Velük szemben pedig ott vannak a "szakbarbárok", akik épp mérnöki, természettudományos végzettséggel rendelkeznek, emellett esetleg még a gépkezelés sem idegen tőlük (legyen az egy bötüzőfűrész, villás targanca, vagy egy CNC-eszterga, esetleg programozni tudnak) - ezek az emberek meg gyakran a klasszikus műveltségű ("bölcsész-tarisznyarák, büfészakos") embereket nézik le... vagy ha le nem is nézik, de szemernyi érdeklődést nem mutatnak azok iránt a tudományok, témák iránt.

Az értelmiségi léthez szerintem széleskörű, a saját szakmán, hivatáson túlmutató érdeklődés is tartozna. Kíváncsiság, és az a kínzó érzés, hogy valamihez nem értenek - legyen ez filmesztétának a szerves kémia alapjai, vagy közlekedésmérnöknek az asszírok szerepe az írásbeliség hajnalán. Nem kell pöpecnek lenni benne, de az igazi értelmiséginek kell, hogy legyen valami fogalma róla. Úgy általában mindenről.

Ilyet nagyon keveset látok.

És még valami az értelmiségi léthez. Értelmiségi az, aki fel tudja tenni a valóban fontos kérdéseket. Ez pedig már a párbeszéd, a közélet hiánya felé vezet minket. Hogy mi volt előbb - az értelmiség eltűnése vezetett a közélet elsorvadásához, vagy a sorvadó közélet szüntette meg az értelmiségi hozzáállást - az persze érdekes kérdés.

Kicsit kifejtve így gondoltam a sommásan megfogalmazott válaszomat.

A munkás <-> értelmiség szembeállítás pedig a szocializmus idején volt divat, egyérteműen a munkásosztályt helyezve előtérbe. Persze csak szólamok szintjén, igazán jól akkor is a pártelit, az állami cégvezetők (TSZ-elnöktől a gyárigazgatókig) jártak.

Mostanra a "munkás" is sok esetben nagyon komolyan képzett szakembert jelent, aki ráadásul életszínvonalban sem marad le (sőt!) az értelmiségitől. Egyes családok kultúrája között persze vannak különbségek, ahol, nem véletlen vannak sokgenerációs orvoscsaládok, jogászok, ide tart a mezőgazdaság (már ahol kellően nagy lett a felhalmozott vagyon), építésznek is gyakran lesz építész a gyereke, vagy ha nem az, akkor villamosmérnök, vagy valami hasonló kvalitású. És ugyanígy, ahol a szülőknek "szakmája" van, a gyerekek is abban nőnek fel, ők is valami olyasmit választanak, és ha van bennük motiváció, akkor lehet, hogy a választott területükön meg is szerzik a felsőfokú végzettséget. De az már ritkább, hogy az asztalos lányából jogász legyen - ilyenformán a kasztosodás megmarad. Hiszen már az sem mindegy, hogy a gyerek milyen körben mozogva nő fel, milyen szórakozásra hordják a szülők, kikkel lóg nyáron, nyáron melózni mennek valahova a havarokkal, lógnak a plázában, vagy fesztiválról-fesztiválra röppennek szerte Európában.

Elmosódnak az osztályhatárok is. Az értelmiségbe sorolt tanárok, köztisztviselők régen a középosztályba (esetleg pontosítva az "alsó középosztályba") sorolódtak, ma már bérszintjük szerint az alsó osztály tetetje, hisz nyomorban még nem élnek, kajára még jut, de felhalmozni, előrelépni nem tudnak, szabad "játszóspénzük" nincsen. Kultúrára, önképzésre esetleg szorítanak valamit (pl. színházbérleg, koncertjegy, könyvek - nem szakkönyvek -, online hírlapelőfizetés), de üdülni már bajosan jutnak el bárhova. A melósok, nem is csak a válallkozók, de gyakran a gyártósori operátorok a bérük alapján tudnak előrelépni, ha igényük van rá, legalább a gyerekük nevelésére tudnak költeni, az más kérdés, hogy látva az "értelmiség" szopórollerét, akarják-e a gyereket képezni. Hosszú távon biztos megéri, egy ország lakosságának képzettsége nagyon jól korrelál számos jóléti mutatóval, de nem biztos, hogy egyéni, vagy családi szinten a következő 20-30 évre előretekintve helyes választás értelmiséginek adni a gyereket, mikor egy-két jó szakmával jobb élete lesz a gyereknek, és felnőve-megöregedve a magasabb keresetével tudja majd magának biztosítani azokat a jóléti dolgokat, amelyek össztársadalmi szinten esetleg addigra hiányoznak majd (pl. megoldja magánegészségügyet igénybe véve azt, ami egy boldogabb országban a magasabb iskolázottságra visszavezethetően egyébként az egész társadalomnak a rendelkezésére áll).

Ezért aztán megfigyelhető, hogy a szakmák "visszanyerték a becsületüket", és sok értelmiségi család is szakmát ad a gyerek kezébe. Egy érettségi+technikusi papír birtokában a gyerek - ha akar - még mindig mehet a felsőoktatásba, de lesz valami, amihez mindig vissza fog nyúlni. A korábban klasszikus általános iskola - gimnázium - egyetem értelmiségi útvonal most zsákutcának látszik.

Ki a melós és ki az értelmiségi? Erre még talán lehet válaszolni. Hogy ki tartozik az alsó-közép-felső osztályokba (egyáltalán, a "felső" osztálynak van-e bármilyen más bekerülési korlátja, mint a vagyon?) ... az most szerintem sokkal képlékenyebb.