A harmadik birodalomban hogy voltak kezelve a mentálisan beteg emberek?

Egy magasan funkcionáló autistát nem hogy nem hajtottak el koncentrációs táborba, de nagy valószínűséggel igen jó karriert futhatott be a náci pártban vagy a német iparban. Ha belegondolsz ez a rendszer épp azért volt olyan kegyetlen, mert a náci vezetés valószínűleg tele volt olyan emberekkel akik nagyon gyenge együttérzéssel és szociális képességekkel bírtak, így nem okozott nekik gondot mondjuk tömegpusztító fegyvereket fejleszteni vagy embereket halálkamrába küldeni. Nyilván egy részük szadista volt, de sokan egyszerűen csak egy 5 éves gyerek empátiájával rendelkeztek, miközben amúgy a világ legjobb fizikusaivá, orvosaivá vagy mérnökeivé váltak.

A náciknak nem alapvetően a mentális betegségekkel volt baja, hanem azzal, hogy a társadalom számára haszontalannak tartották, ha valaki nagyon kilógott a sorból, nem lehetett oktatni vagy munkába állítani és gondját kellett viselni. Hans Aspergert simán hagyták dolgozni, szóval a náci diktatúrát meg ideológiát amúgy érdekelték a pszichiátriái kutatások, mint tudomány. Maga Hitler is olvasott mentális betegségekről könyveket, a rezsimben "lebensunwertes leben" - méltatlan élet - néven hivatkoztak a nagyon súlyos értelmi fogyatékosokra és egyfajta eutanáziának tekintették, kvázi úgy értve, hogy ők jót tesznek azzal a szerencsétlennel meg a családjával is akit átküldenek a túlvilágra. De az értelmi fogyatékosok nem voltak a rendszer ellenségei, mint mondjuk a zsidók, cigányok vagy melegek.

Akkoriban egyébként sokkal több "hibás" magzat született amit ma amúgy abortusszal elhajtanának (vagyis ezt a méltatlan élet gondolatát félig-meddig átvette a mai orvostudomány a náciktól), tehát a súlyosan értelmi fogyatékosok aránya is alapvetően nagyobb volt. Szóval mentális betegek alatt ne azokra gondolj akikről mondjuk egy hosszas diagnózis után 40 évesen mondja ki az orvos, hogy ők rajta vannak a spektrumon, hanem főleg mondjuk belterjes viszonyból született gyerekekre, öngondoskodásra képtelenekre vagy végtagok nélküli emberekre. Aztán persze a gyakorlatban ezt nyilván kibővítették azokkal akikkel mondjuk csak kísérletezni akartak vagy nem voltak szimpatikusak.

Nem koncentrációs táborban meg gázkamrában, hanem erre alapított szép különleges intézetekben, ahol aztán végrehajtották az eutanáziaprogramot.

[link]

A magasan funkcionáló autistákat életben hagyták. De biztos nem volt jó életük, és őszinteségük, igazságérzetük miatt bajba kerülhettek.

Csak azokat az autistákat végezték ki, akiket fejleszthetetlennek ítéltek.

Ui.: Plusz azt azért érdemes hozzátenni, hogy az autizmus mint fogalom nem igazán létezett a második világháború előtt, ahogyan a DSM-ben foglalt mentális betegségek 99%-át is csak utána írták le. Szóval a nácik akkor sem tudtak volna külön szelektálni egyes mentális betegekre, ha akartak volna, mert nagyjából csak a demenciát meg skizofréniát ismerték. A kor orvosai minden mást valamilyen mániaként, paranoiaként vagy hisztériaként írtak le, többnyire tudományos alap nélkül. Ez volt az a korszak amikor világszerte gyalázatos kísérletekkel meg gyógymódokkal (lobotómia, koponyalékelés, áramütéses terápiák, stb.) próbálkoztak Frankenstein-dokik egészen embertelen elmegyógyintézetekben.

A lényeg, hogy a harmadik birodalomban a mentális betegek eutanáziája legfeljebb félig írható a nácizmus számlájára. Nagyobb részt ez sajnos egy orvosi-etikai kudarc volt aminek ugyanúgy több ezren voltak áldozatai az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában és a többi országban ahol orvosi kísérleteket folytattak.